Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)

1935-11-03 / 253. szám

l ÖimÓRICZ

A KUBIKOS

—'A A ház előtt egy csomó apró gyermek all- jigoüogál. Ránk bámulnunk s mint egy kis kö- --koyyökku'tya fallka kísérnek be -az üres ud- stk Hatra.-~.o>:sV • Vékony kis asszonyka jón ki az üres toi- ■siosnácra. Vékony kis mesterasszonyka, alig 'van t3323:este, de ia szemei vidáman mosolyognak

.JÍniránk.

— Itt lakik Rátkai, a kubikos?

— Igen, én vagyok a felesége. Tessék bc- •tnnoönm, i ti lkon van.-31X139 Bemegyünk a tágas konyhába, oly üres, 2;nix;zinile kong. Semmi bútor, sem asztal, se {^éiaíevizekrény, se semmi egyéb, asztalos csinálta- .ixnioirioiltmi. A gyerekek csakúgy özönlenek urâţii ununk.

s3 — — Ez mind a magáé? Hány gyerekük van?-s — — Tizenegy.

3 sA Az ember megáll, meghökken. Tizenegy

.sxsygyerek. Szinte hitetlenül nézem a testnéikü: s' t óxis asszonykát. iv- — — Mind a magáé?

— — Mind, — nevet és szemérmesen kapja

sis taxarea elé ,a kezét.

A A szobában három ágy, egy asztal' és két A .zkrazék. Az ablak alatt1 egy lócailada. Még, egy cojíöítiókos komótot látni. Első pillanatban csak >zsl a^nzt látom, hogy mintha hurcalkodás tenne ” ygr vagy mi: két ágyban semmi sincs. A hanma- ntdzíiliikban van valami ágynemű letakarva.-ţaîvC Megszédülök, a gyerekek rajban vesznek- .üxözkörül és némán figyelnek ránk.

t:-- A A komót előtt egy férfi ül, hihetell’en ru- ■mdiihában. Mintha most bujt volna ki az -agyag- txöbö^ödörbői, egész sárga és oly elnyűtt, amilyet -i gír/még alig láttam, valósággal egy összecsavart- ygnoTrongycsomó.

— — Tessék helye tfogfaini.

: vA Az asziliailon egy elég nagy lábas, félig pap- liaiktiikáskrumplivall. Dél van, itt éppen ebédelni -JüxgéJkészülnek. Az egész szoba' tele van a krumii- .5? Is iaéhel szagával!. A lábas, amiben főtt, csak úgy ü£.v 3::e van téve atz asztalra, se abrosz, se semmi .sasö vevőeszköz, semmi terítés. Az üres asztalon .'ösö;.gőzclBög a lepattan 1 oldalú zománcedény.

— Ebédelnek?

— Igen, adok a gyerekeknek.

; — — Máit ettél ma? — kérdem a szöszke kis.xvniMányt, az elhúzza a fejét.

— Ma; még igazán azt mondhatom, nem 33X3 iis ettek — szerénykedik vidáman és szégyen- avvsá kéz ve az asszony. — Nem vót miit adni ne- í- .ái.ikik. Megmondom, ahogy van.

— Én csak azért jöttem, —mondom —, ygo. hogy a kubikosok sorsáról beszéljek magári Javval, mert azt mondták, maga csoportvezető . i: yj és a legjobb felvilágosításokat adhatja.

— Hát kérem, arról nem érdemes- beszélni se — -■— szót a férfi nagyon intelligens, nyugodt >rn zi és meggyőződéses hangon. — Ez mia már

men nem étet. Nem keresőt. Tessék megnézni, vgo rí h ogy vagyunk. oQ Gondolkozva nézem őket.

— Mi van -az ágyban? Min alusznak?

— Nincs abba már még szalma sem.

Ez megfog hallatlan. Úgy itüniik fel, mintha a jég verte volna el ezt az eges-z el-etett, mint a tavaszon a határt. Szentes varosai az egesz hatvanezer holdas határban ilyen üres, meg a fákat is megölte a május z8-i jégverés. De hogy az -ai -lakásokba is be-lényult . . .

— Úgy hallom, m-o-st van munkájuk.

.—- Van. Még van. Éppen azért vagyok itthon, mert ötünket be küldtek a főispán

úrhoz, hogy a munkával végeztünk, nincs tovább pénz, hál arra kértük, eszközöljön ki még valamit és ő -azzal biztatott meg, ho-gy sikerült -még húszezer pengőt kieszközölni a kormánynál .az útépítés folytatására. Most vaigy két hétre újra él vagyunk látva... Négyszázan dolgozunk azon a szakaszon, hát italán két hétre még lesz munka.

— Mennyit dolgozott ebben az évben?

— Február végén kezdtük, február, március, áprilisban dolgoztunk nyolc-ki len c hetet, ®vval keresett egy-egy ember 76 pengőt. Akkor elmentem harmados fődet kapálni, azt is csak egyedül magam műveltem meg, a féleségemnek nincs ideje segíteni iái gyerekóktői, — abból kerestem hat mázsa kukoricát és két mázsa 60 kiló búzát. Augusztus 'végén kezdtük az utmunkát, ott dolgozunk öt hete, ez 40 pengő kereset. . . mert hetemként megkeresünk 7.50-et, 7.8o--.a-t.

— Szóval maga ebben az évben keresett ii6 pengőt?

— Még lesz két hét, ha a húszezer pengőt csakugyan kiutalják a munkára. Még tizenöt pengőit megkereshetek . . . De itt a tél és semmi sincs. Majd megbolondultok, hogy mi lesz velünk a téliem. Egy szem krumpli, egy rántásnak valló liszt, zsír, agy szál szallima, fa, ruha, egyszóval semmi, de semmi sincs.

Egyszerűen nem értem a dolgot. Elfogadom, hogy van szegénység. De avval jöttem ide, ho-gy -a kubikosoknak egy vezetőemberével tárgyalok a helyzetükről? s hogy még az is, aki csoportvezető, vagy nem tudom mit) jelent- ez, „bandavezér“, tehát az, aki kiszámítja a kub-ikot, a munkamennyiséget és szervez és tárgyai! a főispánnal —, hogy az, maga, ilyen állapotban van, felfoghatatlan..

— Hányán vannak maguk itt Szentesen, kubikosok?

— Ezer, ezerötszázról beszélnek, da annyi nincs, mert aki csak tehette, vagy elszegődött tanyákra, valgy elment más iparra, de öt-hiaitszáz vállalkozó férfi ma is van ínég . . . 1880-ban kezdődött a kubikosmunka nálunk, az algyői munkákkal. Abban az időben a napi kereset két és fél forint völlti. Azuit-án nagy tömegek mentek Boszniába, Morvába, Ausztriába, Németországba. 1925-ben még nyolc, kilenc pengőre ment a napi kereset. 1928-ban már csak 5—6 pengő volt. 1930- ban 4 pengőre esett. És most, 1935-ben 1.50,

Nagy felületek gyors és alapos megtisztításához elegendő egy kevés VIM egy ned- vesrongyda rabon.

Ajtók, ablakok, mozaik, és kőpadlók, lefolyók fürdőkádak és mosdókagylók VIM-mei pillanatok alatt ragyogóan tiszták lesznek, anélkül, hogy a legkisebb ka r c o I á s is esne rajtuk.

vwnds/d

1.60 a-z egész. És -az a baj kérem, hogy akkordba kell. dolgozni, de rezsibe fizetnek.

Tökéletes kifejezése a Bedeaux-rendszer- nek: -a munkaadók rájöttek, hogy -a munkavégző, ha akkordba, szakmányba, átiaillájában vállalja a munkát, akkor aránytalanul többet tud dolgozni. Ezt megfordították s most a legmagasabb teljesítményt kell adniok, hogy a napszámot megkaphassák.

A paprikáskrumplli -azonban csak hül az asztalion s biztatom az asszonyt, hogy csak lássa el iái gyerekeket. Megható volt nézni, ahogy elosztotta, két-két gyerek egy tányérra. így -többnek látszott.

— Az a baj, hogy nem elég, hogy az ember dolgozik: enni is kell. Ha nem eszik, akkor egyáítalaján nem bírja huzni ai taligát... Kiszámította, hogy négy pengő hatvan, okvetlen kélí egy hétre neki, úgyhogy nem tud három pengőnél többet adni a családnak haza. Ebből kell megélni az asszonynak a gyerekekkel.

— Hol van itt tizenegy gyerek? — kérdem.

— Hát egy az apjával! doilgozik, egy ki van adva munkára. Ez 1a1 -kicsi már három éve kenyórkereső, hatéves korában elment pásztornak, most! killen c éves, kap egy nyárra kosztot és tizenöt pengő-t, három meg meg- hailft. Hat van idehaza velem, meg egy ör-eg,- -asszony, aki nem rokon, csak szegény jó asz- I

szony, annak is ke'! néha adni egy falatot, mert különben itt halna meg közlünk...

Ninc-.s állat!, amelyik ezt -a nyomort elbírná, az -emberen kívül],

— Volt maga -a harctéren?

— Vótam bizony.

— Miiyen sarzsija volt?

— Őrmes-ter voltam, mint liszt-helyettes szereltem le. Az aranyon kívül minden megvan: van két nagyezüstöm, három bronzom és Károly csapatkeresztem.

Mit kellett egy Rátkai Sándor nevű magyarnak végezni cdak-inn, hogy ennyi kitüntetést kapjon az osztrák hadvezetőségtől.

És az mind semmi ahhoz a hősi fronthoz képest, -amit ma kell tartania az üres ágyak és az éhes gyomrok tűzvonalában.

Búcsúzéra azt mondja a kubikos:

— Lehet, hogy mi felnőttek bűnösök vagyunk ... de ezek a gyerekek nem bűnösök . . . mért nem gondoskodnak róluk, hogy legalább enniük legyen? ... Én nem tehetek -többet, én dágezok a; -legnagyobb lelkesedéssel-, da ha nincs munka... és ha van, nem fizetik meg. hogy megéghessünk belőle. . .

Kői DIVATSZALONOK! VARRÓNŐK! Az őszi szezon kis és nagy divatlapjai hatalmai választékban kaphatók a: Ellenzék könyv- kedvezményben részesülnek!

A H I T

N. GOMBOS MÁRIA

Picuj János ezelőtt harminc évvel szolga- rt3§3Í legénye volt édesapámnak. A sors rná-r régen :z£.m másféllé sodorta, de ha nagy ritkán visszajön xsq pár lépésnyi íöldecskéje miatt, mindig feilt e- : esX rés bennünket. Három évvel ezelőtt járt ná- imx iünk utoljára. Elhanyagolt volit, piszkos és nosK .szomorú. Egy-kettőre eípanaszok-a, hogy el- rg’fji hagyta a felesége.

— Talán rosszul bánt vele? — kérdeztem.

— Dehogy is bántam vele rosszul.

— Akkor hát mórt h-agy-ta el?

— Mivel' hogy én rneddii vagyok, — iom mondta és lesütötte a szem-ét.

— Hogy micsoda maga?

— Meddü.

— Hát az mii?

— Meddü. A -naccsága nem tudja mi az a orv. meddü? . . . Med-dü. — A fehérnépek nem ősz •- szokják szeretni iaz Olyat, aki meddü.

Hja-. — Picuj jTnos valamilyen tájszólással Esd beszélt, de az i-s liehet, hogy cigány osan.

Később kért, olvasnék neki valamit a

lie. - Bibliából, inert nélkülözi nálunk a hívők

Y§ gyülekezetét. Erre azonban nem került sor;

beszélt a szakadatlanul hitükről és szokásaikon ról, mig csak el1 nem men-t,

#

A mull, héten újra meglátogatott Picuj Jain nos. Alig ismertem rá, három év óta; tizet sif fiatalodott. Szép -fehér ing volt rajta, tiszta,

yi rendes ruha s amikor beszólni kezdett, az

b első mondatában benne volt, hogy „a íöleséig gém“ és sugárzott sötét szeméről, kövér barid na arcáról -az öröm.

— A felesége? Ne beszéljen János, — csu- dáiiikoztam, — hát ujr-a m-eigjházasodott?

— Dehogy is házasodtam, — mosolygott boldogan, — visszajött q, féleségem.

Hja. — Ezt ia- dolgot nem óhajtottam tovább firtatni, már csak Picuj János férfiúi önérzetére való tekintetből sem.

Erzsi nénivdl, a mosónőmmel örömmel üdvözölték egymást, mint régi -ismerősök; Erzsi néni harminc év ellőtt konyhánk fő- kormányosa volt.

Déliedé járván -az i-dő, likőrrel kínáltam vendégemet. Köszönte, nem kért. Erzsi néni érltlh eteti énül bámult.

— Mért nem iszik? — kérdezte.

— Mi hívőik nem szokunk ilyesmit inni.

— Hát borit?

— Asse.

— Hát sört? Folytatta a vaillatáist és édes- deden mosolygott e fogalom iránti tisztelete jeliéül;.

— As-se.

Erzsi -néni kacagott:

— Éppen jó, legalább több mara-d nekünk.

De aztán csak minden átmenet nélkül

méregbe jött; ő gyergyóí székely és buzgó k-athollikus. Minden vasárnap -megy a templomba, nagyobb ünnepeken még gyónni is.

— Az Ur Jézus nem csinált -annyi összevissza- vallllást, csak egyet, — hadonászott fenyegetőn a János orra1 alatt.

Picuj angyali szelídséggel mosolygott lé ölébe összekulcsolt kezére:

— Igen, csak egyet, azt, hogy őtet kövessük.

— Lári-fári, — érveit Erzsi néni, — aztán hirtelen -támadássiall csapott le rá:

— Maguk húst nem esznek!

— Mi- aztán i-g-en. Az Ur Jézus azt mondta, nem az -a- bűn, ami bemegy a szájon, hanem ami kijön.

Mindenre tudott mondani Picuj vakum i idézetet ia Szenüitrásból.

Erzsi néni nem hagyta magát:

— Mindenféléket kitalálnak, nem úgy van az, ahogy maguk hiszik.

Picuj i-rigy-lésre méltóan kiegyensúlyozott lélek; isemmifél-e női következetlenség nem képes kihozni bölcs nyugalmából]'.

— Hát mit hiszünk mi? Mi hisszük a feltámadást.

Erzsi néni -megvetően fordított neki hátat és mosni kezdetit:

— Hát csak higgyék.

— Magia talam nem hiszi?

— Én aztán nem.

— Hát nem jár templomba? Nem hallgatja- -a papokat?

— Én igen, de azt még sem hiszem.

— Akkor nem its- kellenének a templomok, sem pedig a papok.

— Már híjába, mert én azt még sem hiszem. — Aztán a- kinyilatkoztatás erejével folytat-ta, minden szótagot hangsúlyozva: meghalunk, főddé válunk s pássz.

— Hát a lélek, azzal -mi 3'esz?

— A lélek? — fordult vissza- Erzsi néni a teknőtől, vizes kezét hozzátörüit-e a kötényéhez s jobb keze mutatóujját feltartva, titokzatosan suttogta: a déliek? azt kérdi? hát az egy lehellét. KiTehelljük s vége. Na tudja? Ez igy van, Most megmondtam.

Picuj mosolygott. Annyi fölénnyel és -annyi biztonsággal, mintha egyenesen a túlvilágról, érkezett volna ide.

Erzsi nénire azonban már azután nem sok szót vesztegetett. Még üldögélt kicsikét csendesen, aztán illedelmesen elköszönt és elment.

— Erzsi néni, mondj« csak, — kérdem hi-tsorsosi aggodalommal, amikor már csak ketten maradiunk, — aztán legalább meggyónja maga ezeket a hitetlenségeket?

— Biz cppeg! Hált ezen mit gyónjak meg?

— Hát -azt, hogy ma péntek fejében husi evett?

— Asse.

— De hát akkor mi a csudát tud mindig gyónni?

Erzsi néni elmosolyodott és Monn-a Lisát lepipáló titokzatossággal, — mondott is rá valamit, érdemben azonban nem válaszolt.

Azóta nem tudok megszabadulni va-Iami gyanutó., amit egy másik kis esettel együttesen kelteti! bennem.

Együk félkész ismerősöm úgy rendelkezett tanítványainak, hogy azok, akik a barátok templomához laknak közelebb, ott hallgassanak misét. Egy fiúcska következetesen mindig hiányzott.

— Mént; nem jársz templomba? — kérdezte tőle.

— Mert nem enged édesapám

— Aztán mért nem enged?

— Azért, mert, hogy mi nem vagyunk baráthitüek, — vallotta a gyerek.

Tia-lán létezik vallanieiyes titkos szekta,

amiről nekem nincs tudomásom s aminek az elnevezése az lehet, hogy „székelyhiiü“

É