Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)

1935-08-01 / 173. szám

A F Icnzch í'ikiilrföíf niunfuitúrsánah ponti helyszíni ludusií sí Néhány órával a Népszövetség tanácskozása előtt... Ma mi’ö „békeváros** s — holnap ?... — A kínos gondossággal : fisait ruhába öltözötl urak már megérkeztek hölgyeik kísé­retében. — Béke, vagy háború... A Népszövetség most következő tanácskozásait *•/ olasz—abcsszin vita folytán az egész világ lázas érdeklődés, sel kíséri. Szélső-keleten es Nyugaton egyformán izgalommal várják a fejle. menyeket mindenki tudja hogy a ta­nácskozások eredményétől tiigg a világ nyugalma. Béke vagy háború?... Ezt döntik el most Genfben. Az Ellenzék, — mely mindig pon. tos hirszoágáhutra törekedett — ezúttal ás megtette a szükséges intézkedéseket. Kiküldötte tudósitóját a genfi ülésre s naponként friss, pontos, megbízható, részletes tudósitást fog adni olvasó kö­zönségének. Csodálatosan szép. tiszta és meleg nyár van a világfővárosnak kényeztetett Genf­ben. A helybeliek és az elenyészően kevés­számú idegen a felhőtlen égbolt távoli kék­ségében meghúzódó havas csúcsokban gyö­nyörködik. a messzeségben feltűnő Mont- Blanc ormai pedig a hatalmasságról, az emberek felett álló végtelenségről regélnek. A mai Genf egyáltalában nem hasonlít ahhoz, melyet régebben megismertünk. A hirtelen megduzzadt városok sorsa érte utol s most annak súlya alatt kesereg és szen­ved. Turistahely volt a békekötés előtt Genf, kevés, de nem központosított kereskedelem­mel. A világháború alatt a mindenfelől ösz- sz.eszaladt kémek és futárok találkozó és pihenőhelyévé vált, hogy azután a vilsoni álom létrejötte megváltoztassa egész addigi arcát. Az amerikai köztársasági elnökről elneve­zett Wilson Quai közelében van még ma is a Népszövetség központi irodája, tanácster­mei. Ehhez az egykori gazdag idegeneket befogadó turistaszállóhoz hozzáépítettek egy iij és vásárian modern épületszárnyat, egy nagyobb tanácskozóteremmel s megfelelő üléstermekkel s kényelmes, modern felsze­reléssel a sajtószolgálat számára. Olyan furcsa az ellentét a két épület kö­zött. Olyan mesterségesen, idegenszerüen van­nak egymáshoz ragasztva, hogy az ember szinte fél, hogy a két épület egyszerre hir­telen elválva, kétfelé szakad. Erre a régi-uj épületre szakadt reá most a julius 31-re egybehí­vott tanácsülés minden gondja és baja. Ha ennek az egybetákolt, régi és hirtelenül összecsapott épületnek urai raost kiállják a próbát, akkor a Népszö­vetség átélte egyik eddigi legnagyobb krí­zisét Akkor a már majdnem egészen készen álló uj és hatalmas, nehéz, komoly épület be­nyomását keltő uj népszövetségi palotába, az Ariana pajrk lombos fái közé már való­ban erős, életpróbát kiállóit intézmény, a béke igazi őrállója fog átköltözködni. , Séta a városban A város megnyúlt és kiterjeszkedett. Ha­talmas uj bérházak épültek, kényelmes, mo­dern lakásokkal, melyeknek fele ma üresen áll. Genf szaporodása megállott. A város a Népszövetség beköltözködésekor lakásbérek­ből csinálta a legjobb üzleteket. Ma minden ötödik lakás üresen áll. Alig van olyan ház a város uj negyedében, ahol hatalmas pirosbelüs számok ne jelez­nék azt, hogy hányszobás lakás kiadó, me­lyeknek bére legalább negyven százalékkal leszál­lóit. A gazdasági krizis egyelőre a szabadpályá­kon mutatkozik meg. A munkanélküli mun­kásság mellett a kereskedelmi pályákon lévők részéről halljuk a legtöbb panaszt. A fixfizetéses alkalmazottak ma még élnek, a fizetéslevonás kényszerű fogalmait még nem ismerik. Genf élete azonban még ma is, avagy ma már teljesen pang. A német menekült zsidók közül csak a na­gyon gazdagok kaptak letelepülési enge­délyt. Ezek egyelőre visszahúzódtak az üz­leti élettől s az ö részükről várt pénzbőség sem hozott semmi változást egy télen-rryá- ron egyformán léha, a nyaraló örök semmit­tevő életét élő város vérkeringésébe. Ma még békeváros .. . \ Saleve tetejére most drótkötélpálya ve­zet lel. A néhány perces ul borsos ára, azon­ban valódi szépséget nyújt. A messze kék­ségben éggel egybeolvadva elvesző ló mel­lett tisztán és fehéren válik ki a város. Ma még a béke városa. Ebben a fehérségben azonban már nyugta­lanító foltok azok a hatalmas, élénk színek­ben pompázó uj bérpaloták, melyek a távol­ból a nyugtalanság, a változás előhírnökei. \ hamar leszálló estben egymás után gyűl nak ki a transzparensek piros és kéks/imi lángjai. A kikötőt őrző két vörös oszlop­lámpa mellett hirtelen fölszalad a magasba a felpumpált szökőkút sugara, hogv azután néhány perc múlva a szivárvány ezerféle színeit szórja és szikrázza vissza a meg­világított viz.ro visszahalló és fehérlarajos hullámokká összetört vizsttgár. Olyan cso­dálatos és olyan meseszerü mindez, éppen olyan, mint maga az élet és halál miszté­riuma, mely felelt az cgybegyiilt jó urak tanácskozni fognak. Az utcákon ma még csak barnára és né- gerszinekre 1 osii 11 fiatalok láthatók. Ma még övék Genf. A tavon a barna csónakok mel­lől kiválik a vitorlások fehér vászna s az elsuhanó muettek karcsú testükkel keskeny sávbuu fodrozzák :i (6 mindig lis/lu vizét, mely ;i KousSCau s/ol >* a I ör/ö s/ igei me| 1**11 sebesen zúgva siel lieh* a Ithone folyó vizébe. Ill a sziget partján néhány liallyu is lát haló, a/. idegenforgalmat fokozó látványos­ságok megszokott szomorú kalóriái ók is. ló' a tizenkét fehér hattyú kó/ötl szinti* szégyenkezve, félve lépegei kól koromfekete hattyú, a rilkaszinü madár. A fehér tollak, a lis/la s vizfenékig átlátszóan kékvizii fo lyóviz, a .sárgásbarna, világos homokpari szinpompájáhól k isérteliesen válik ki kát egyszerű, szomorú, fekete hattyú, az. elmú­lás, a gyakran felkisértö veszély hírnökei. I'ehérs/inü testvéreik láthatóan idegen­kednek tóink, elhúzódnak s madár'nyelven sem óhajtanak velük társalogni. A veszély két szomorú madara ugyanazt a hangulatot ébreszti fel bennünk, mint az a láthatatlan nyomás, mely ma az egész sá­rost megfekszi, A mindennapi egyszerű genfi ember, nem a hensziilött pátrieius. hanem a bevándorolt és megélhetést talált proletár, nem azon gondolkozik, hogy a népszövet­ségi tanácsülés meg tudja-e oldani az nbesz- szin olasz viszályt a világbéke megmenté­sével, koncesszióval, kecske is jól lakjon és káposzta is megmaradjon diplomáciai nyi­latkozat megfogalmazással, a béke folyon- dárembereil. akik közvetlenül a népszövet­ségi munka lévén, az ezáltal felfokozott ide­genforgalom, szálloda és vcndéglösipar, ke­reskedelmi vállalkozások révén, kenvérbe- jutótt embert két csak az érdekli, hogy esődbe megy-e az a vállalkozás, melytől végső fokon az. ő jelenlegi egzisztenciájuk is ftigg. Utolsó órákban Csodálatos véletlen játéka a sorsnak, hogy a genfi nemzeti népünnepélyt a Plainpalais hatalmas füves terén augusztus első napjára hívták egvhe. Az elözönapi ülés eltelik a megnyitás udvarias formaságaival s amikor a vidám svájci dalokat éneklik, amikor az cstébehajló délutánon majd mindnyájan el­hallgatnak a havasok magus sziklafal« vidékébe/ szokott s annak gyakian é|«-t kísértő és idegekenjuts/«» jódlizó! éiokci«- talárt éppen akkor fogják egy szürke ház mellé rngus/tott kasírozol) szinpads/eru hatású szobában egy |iép végítéletét, sut a nak jobbra avagy hulrufm duláftát kiflion dani. Az utolsó izgalmas órában és percben /sufnit a város lüktető életének programja. Tánc, zene, kabarészámok, muzsikáló ka tonabanda hangjai azonban nehezen tudják elnyomni a sok ember lelkében felbukkanó kételyt, mely a válság perceiben talán azzal vigasztalva magát, hogy ,,cj. ráérünk arra még!“ kiáltással beledobja magát a mutatás feledtető zajába. 1)«* az utolsó huszonnégy órában, a vendéglői terraszokon, mulatók táncparkettjén feltűnő kínos gondossággal vasalt és semmit el nem áruló ábrázatu urak és a kisére Ifik ben megjelenő tartózko­dóan viselkedő hölgyek megjelenése, Úti- kukra fogja forrasztani a vidámság kiáltá­sait, hangjuk elhalkul, a tanácsülés döntését megelőző éjszakán a genfi lakosok közül mindazok, kik a népszövetségtől is függe­nek. nem fognak aludni. Ok lesznek a békességért kiáltó világ lelki- ismeretei. akiknek hangtalan beszéde a halál eleibe küldőit százezrek lélekimá javai együtt, talán az utolsó, a tizenkettedik órá­ban vissza fogja fordítani a háborús-halál harcikocsik helyett, tankokkal felszerelt és repülőgépeken bombákkal dobálózó modern álarcot felöl lőtt lovasát. A lemenő nap sugarai még egyszer meg­simogatják a város falait. Lassan szalad­nak végig a parton s ott. ahol a város vége van, ott a hegyek csúcsai mögül még egy­szer kibukkanva, fényesen reávil jgitanak egy szürke épületre. Aki ebben a pillanat­ban nézte meg ezeket a komor-piszkos fa­lakat, az hiszi is, hogy ezek nem a halál, hanem a békesség, az élet és az egymást szerető és megbecsülő ember tanácskozó ott­honát, békességvárát rejtik. Kilyéni József. A magyar nyelv — Orbán Gábor könyvéről — Prágában állami kiadásban uj könyv je­lent meg a magyar nyelvről. ..mint segéd­könyv a magyar középiskoláik, tanítóképző- intézetek, szakiskolák és magyarszakos ta­nárjelöltek számára“. Eddig több olyan munkánk van, mely összefogja mindazt, amit nyelvünk mull járói. fejlődéséről és szerkezetéről kiderítettek. Erről mégis külön emlékezem meg. Miért? Azért, mert a maga nemében kifogástalan. Kis terjedelme ellené­re (149 oldal) ismerteti búvárkodásunk egész anyagát, legújabb kutatásokat is s tárgyal olyan kérdéseket, a nyelvtan és irásmiivészet finom határeseteit —, melyeket másutt még alig pedzettek. Szövege mögött alapos szak­tudás van, módszeres nyelvészeti gondolko­zás, a mai nyelvbölcseletnek úgyszólván min­den eredménye. Mégsem elméletekkel áll elő. Elméletei szinte szemünk előtt gombolyod- nak le, egyszerűen és természetesen, mint a legjobb francia könyvekben. Előadása vonzó, népszerű, anélkül, hogy népszerüsködö vol­na, amellett izig-vérig tudományos. Orbán Gábor mindjárt könyve elején hang­súlyozza, hogy a nyelv nem értelmi (logi­kai) jelenség, hanem lélektani (pszilxologiai). Mindezt helyesen teszi. Enélkül egy tapod­tat se haladhatunk előre. Aki nem látta be ezt az igazságot, az egyetlen nyelvi jelensé­get sem érthet meg. Tapasztalatom szerint a tájékozatlanok a régi nyelvészet hatása alatt még mindig az ész szigorú törvényeit keresik a nyelvben. Ebből származik a leg­több félreértés. Vitáim alkalmával is szün­telenül a lélektani szempontot kellett védel­meznem, az ésszerűség merev, erőszakos őrületével szemben. Hányszor rá kellett mu­tatnom arra, hogy a nyelv, melyen a felnőt­tek pontos gondola!óikat közlik, maga gyak­ran úgy gondolkozik, mint egy négy-öt éves gyermek, laza, elnagyolt, vakmerőén ugrán­dozó utalásokkal, vagy merőben fölösleges­nek tetsző, szajkószerű-ismétlésekkel. Ilyes­mit azonban nem lehet és nem szabad kifo­gásolni, mert a szokás szentesítette nálunk és minden más nyelvben is. .4 kegyetlen (a fosztóképzöjével) azt jelenti, akiben nincs kegy. De az egyetlen (szintén fosztó képző­jével) már nem azt jelenti, amint az ésszerű­ség követelné, hogy egy sem, hanem azt. hogy csakis egy, szóval a fogalmat erősiti. Amikor azt állitom. hogy: Nincs semmim sem. akkor azt óhajtom mondani, hogy va­lamim nincs s a hármas tagadás csak egy tagadás helyett van. Tótágast áll a logika, de lélektani ösztönünk mégis igy ragadja meg a logikai igazságot s akkor tévedne, ha más­képen beszélnénk és imánk. Orbán Gábor ezt más. kitűnő példákkal igazolja. Az idő­sebb ember fiatalabb, mint az idős, hiába van az első jelző középfokban, a második alap­fokban. Csakugyan a fölfuvalkodott író is halálosan megsértődnék, ha öt a jobb írók közé sorolnák. .4 jó író: jó iró. De a jobb iró, az inkább rosszabb, iró. E könyv erőssége a szemléletesség és vi­I lágosság. ( gyes markolással fogja össze anyagát s megértékelteti az elvontat. Sorai­ban lépten-nyomon kibújik, fölvillan egy példa, mint valami kis villamoslámpa, rá- sugárzik a gondolat pályájára s a tanulság levonása már majdnem fölösleges. Ar az igazi tudomány, melyet mindenki megérthet, akár egy értelmes füldmives is. Ez a tudo­mány pedig mulatságos. Olvassuk, hogy u trágya hajdan csemege volt, a hülye csak hüledező, ámuldozó, az együgyű, csal: egy­szerű. Mellesleg hasonló utat tett a francia innocent is, mely egykor csak ártatlant je­lentett, ma már bárgyút, együgyüt és osto­bát is s épp ellenkező utat tett meg a német schlicht, amely ma egyszerű, de valamikor schlecht volt, rossz. Az aggastyán egy csuf- névböl fejlődött ki. Berzsenyi írja: Az ag­gastyán csak csúf név és nem egyéb, mint Ágoston, mert a magyarok „a vén embert öreg Agoston-nak szokták csúfolni, mint az öreg asszonyt vén Dorottyának“. Povedati az ó-szálvban csak beszélni, a magyarban már az povedál, aki fecseg. Hogy a népek egy­mással egyebütt is hasonló udvariasságot ta­núsítanak, arra még számos példát idézhet­nénk. A spanyolban hablar: beszélni, de a franciában a hableur már nagyzoló, viszont a francia parier: beszélni, a spanyolban már annyi, mint locsogni. ,4 könyv Írója szól a nyelv életéről, ere­detéről. az általános nyelvtudomány s a ma­gyar és finn—ugor nyelvhasonlitás történe­téről. nyelvünk rokonairól, aztán egy remek fejezetben elénk lárjct a finn—ugor nyelv rokonság bizonyítékait, oly tömören, meg­győzően és leleményesen csoportosítva az ér­veket s táblázatban is feltüntetve, hogy akik eddig tamáskodlak volna, azok is kénytele­nek beadni derekukat. Fejtegetni nyelvemlé- keinket, bevezeti az olvasót a szólások tör­ténetébe s ezzel a játékosan egyre beljebb és mélyebbre csalogatja a nyelvészet szellemé­be. Nehány szóval megérteti Sétáld elméletét, a finn-ugor fok változást (ház, haza) s azt az elvet, hogy a finn—ugor nyelvekben, igy a magyarban is, a mondat állitmánya nem ige, amint sokáig tévesen hirdették az indogermán nyelvek alapján, hanem volta- képen mindig névszó. Ebben a mondatban tehát: „Az ember jó“ az állítmány nem az ,Mattomba odaértendő ige“ a „van“, hanem ez a szó: „jó“, sőt az igeállitmány is eredetileg névszó volt s eb­ben a mondatban: „Én várok valakit“ a „vá­rok“ ezt jelentette: „én váró“. A könyv má­sodik része az írás művészetével. a nyelvhe­lyességgel és nyelvtisztasággal foglalkozik, az előzőnek folytatásaképen, mintegy azt jel­képezve, hogy a nyelvtudomány nem öncél, tanulságai végül is összeolvadnak a nyelv életével. Ha a nyelvemlékekből megtudtuk, hogy a határozott névelő, (az a és az) csak későbbi fejlemény s azelőtt egyáltalán nem is volt, akkor megértjük, miért oly lapos és idegenszerii még ma is a határozott névelők oktalan halmozása s ha a történelmi fejte­getések során megállapítottuk, hogy kötő­szóink (amely; ami, mert) is csak később ke­letkeztek. akkor ráeszmélünk, hogy miért kedveli nyelvünk a mellérendelő szerkezetet, miért él az alárendeléssel csak ritkán, hatá­rozott oksági stb. kapcsolatok jelölésére. Orbán Gáborral legtöbbször egy vélemé­nyen vagyok. Csák néhány állításával nem értek egészen egyet. Kazinczyékhoz talán tú­lontúl is szigorú. A patika csakugyan jobb, mint a gyógyszertár, de azért én megkegyel­meznék a gyógyszertárnak is, sőt még az ok­mánynak is. Ezek már meggyökeresedtek. Más a véleményem a vonatkozó névmásokról is. Elismerem, hogy nyelvünk ezek haszná­latában ma ingadozást mutat. Az, aki sze­mélyre vonatkozik, az amely állatra, gyűjtő­fogalomra, tárgyra és elvont fogalomra, az ami pedig meg nem nevezett, határozatlan valamire. Kétségtelen, hogy a népnyelv és az élőbeszéd hatása alatt az amely egyre több tért veszt s az ami egyre több tért hó­dit. Igaz az is. hogy az ami tágabb körű fajfogalomra mutat s az amely szükebb kö­rű, egyéni fogalomra. Én azonban ennek el­lenére is még mindig ragaszkodnék az amely­hez, legalább Írásban, mert vele egy értékes szót mentünk meg és semmi okát se látom, hogy a franciák módjára ne teremtsünk meg mi is egy emelkedeltebb s mégis természetes könyvstilust. A z. hogy íróink ma általában, következetesség nélkül használják az amely­et és az ami-t, Írásukat tarkává, felemássá teszi. Múltkor ezt olvastam valahol: A büsz­keség, amely fölemel, a gőg, ami lesül­lyeszt...1 Olyan „változatosság‘ ez, mintha valaki egyik lábára sárga cipőt hu:, a má­sik lábára feketét. Azt is szívesen láttam volna, ha e könyv kitűnő írója hangsúlyo­zóit abban rója meg. a jelzői mellékmondatok járvány szerű terjedését. Halász Gyula ba­rátom évtizedek óta hadakozik ezen a téren. Gazdag példatárából kitetszik, hogg nyel­vünkben a jelzői mellékmondatok csak ak­kor helyesek, ha valamit kirekesztenek s nem kapcsolhatnak egy gondolatot a másikhoz, mint az indogermán nyelvekben. Amikor azt akarom mondani, hogy: „Elhoztam kérvé­nyemet. figyelmedbe ajánlom“, nem írhatom azt. hogy: ..Elhoztam kérvényemet, melyet figyelmedbe ajánlok“, mert ez csakis azt je­lenti, hogy azt a kérvényemet hoztam el (és nem másikat), melyet ezennel figyel­medbe ajánlok. A könyv ezekkel a megható szavakkal zá­rul. ,,Petrarca azt mondja, hogy az olasz nyelv az apennineknél is erősebb bástyája Itáliának. A magyarságnak is a nyelve a leg­erősebb oszlopa. Az utódállamok magyarsága nemzeti hivatását akkor teljesíti leghívebben, ha műveli magát, ha ragaszkodik apái nyel­véhez és kultúrájához. A müveit nemzete­ket nem söpri el az idők szele!“ Nyugodtan gondolunk arra, hogy a határokon túl test­véreink ilyen derék és pompás munkából ismerik meg nyelvünket. Aki olvassa, akár diák, akár tudós. tanul belőle. Dióhéjban benne van az. amit a huszadik század ele­jén nyelvünkről tudnunk kell. KOSZ TOLANYI DEZSŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom