Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)

1935-08-31 / 199. szám

193 3 augusztus 31. Uf™— ELLENZÉK 7 Ügyvédek és orvosok az adóieSebbezési bizottság előtt Nem adod helyett a bizottság a felebbe zéseknek CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Vesz­tőhelynek nevezte tréfásan a pénzügyigazga­tóság épületét egy jónevü helybeli ügyvéd, aki a pénzügy igazgatóság felebbviteli bizott­ságának előszobájában felebbezésének elinté­zésére várakozott. Az előszobában népes tár­saság verődött össze, öt ügyvéd, akik a vá­rakozási időt viccelődéssel töltötték el. Va­lóban akasztófavicceket mondottak, mert mindenik nyakán ott volt a fiskus kötele. A pénzügyigazgatóság tegnap tárgyalta le a helyi ügyvédek adófelebbezéseit. A kivetés során — állítják az ügyvédek —- túlzott adókkal rótták meg őket és ezért, akiket sé­relem ért, felebbeztek. Azoknak az ügyvé­deknek adóját pedig, akik a kivetéssel meg voltak elégedve, az egyenlőség kedvéért a pénzügyigazgatóság felebbezte meg. Szorong­va várták tehát az ügyvédek a tárgyalások megkezdését és eredményét. — Úgy ülünk itt — mondotta keserű hu­morral a egyik fiskális, mintha a vádlottak padján ülnénk. Ezúttal megváltozott a sze­repünk. Nem mi védünk, hanem mi szoru­lunk védelemre. Úgy hiszem, hogy a mi vé­delmünk rossz kezekbe van letéve. Ez a jós­lat be is vált. A felebbezési bizottság, amely­nek Puscariu törvényszéki elnök volt az el­nöke és amelyen a pénzügyigazgatóságot Audrone pénzügyigazgató képviselte „elvág­ta“ az ügyvédeket, mert az 55 felebbezés kö­zül mindössze egy esetben adott helyet a fe- lebbezönek. Tegnapelőtt viszont az orvosok kerültek a ..vesztőhelyre“. Az orvosok is humorizáltak. — Vivisectiót hajtanak rajtunk végre, nar­kózis nélkül fognak operálni. Vájjon kibir- juk-e? . . . Úgy látszik, hogy az adókivető közegek jobban tudnak vágni, mint mi . . . Egy kisebbségi orvos arról panaszkodott, hogy neki olyan magas adót vetettek ki. mint valamelyik milliós jövedelemmel rendelkező egyetemi tanárnak. — Legalább itt legyen egyenlőség a ki­sebbségiek és a többségiek között -— mon­dotta egy szurósnyelvü román orvos. A fis­kus úgy látszik, annyira „nagyrabecsüli“ a kisebbségi orvosokat is. mint a többségieket. Az orvosok úgy érezték magukat, mint a műtőasztalon a beteg. A műtét sikerült, de a beteg meghalt. Mert az orvosok felebbezé- sét, egy kivétellel, szintén elutasította a fe­lebbezési bizottság. — No. nem volt igazam — mondotta az az ügyvéd, aki vesztőhelynek nevezte el a pénz­ügyigazgatóságot. amikor lefelé ballagott a lépcsőn. -— Ttt mindenki elvérzik, még az is, aki vérszegény . . . Rövid ideió még höryvnapi áron : A KABARÉ REGÉNYE irta és illusztrálta: Nagy Endre. A kabaré magyarországi története a legizgalmasabb re­gény s e regény hőse Nagy Endre. Hogyan került a dobogóra ő, aki vérbeli iró,, hogyan lett egy szegény fiatalemberből milliomos conferancier, erről ad számot ez a könyv, mely egyben tükörképe a háboruelőtti ifa- gyarnrszág politikai és társadalmi életének. Könyvnapi ára, amíg a készlet tart 96 lej, az Ellenzék könyvosztályában, Cluj Piaţa Uni­rii. Kérje a könyvnapi szenzációk jegyzékét. HA LAKÁST KERES, HA LAKÁSA KIADÓ, HA TELKE ELADÓ, NE JÁRJON Azröl HANEM HIRDESSEN AZ ELLENZÉK APRÓ­HIRDETÉSEI KÖZT S RÖVID 1DÖ ALATT EREDMÉNYT ÉR EL Apróhirdetésok árait mélyen leszállítot­tuk. Már 20 lejért hirdethet (10 szó) az Ellenzékben. Allást-keresok szavanként csak 1 lejt fizetnek. (Dij előre fizetendő) Szombaton délben érkezik városunkba a nagy kerékpárverseny mezőnye A vármegyeháza élőit lesz a befutó. — ünnepélyes fogadtatást rendeznek sportköreink a versenyzők tiszteletére. — A bulgár Nicoloff feladta a küzdelmet GLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A má­sodik nagy Románia körüli verseny mező­nye, melyben hét nemzet legjobb kerék­párosai vesznek részt, ma délelőtt indultak el Aradról Oradea-ra, ahonnan szombaton reggel indulnak a verseny következő szaka­szára: CIuj-ra. A Cluj-i sportkörök nagyszabású, ünnepé­lyes fogadtatásban részesítik a nemzetközi társaságot, melynek munkálatait a Moto Club, a kerületi szövetség, a rendőrség, csendőrség és hadtestparancsnokság végzik. A versenyzők Oradea-ról szombaton reg­gel 7 órakor indulnak el és igy érkezésük déli 11—12 órák között várható Cluj-ra. A város kerékpáros és motoros egyesületeinek csapatai szombaton délelőtt 10. órakor a vármegyeház előtt gyülekeznek és onnan Gilău-ra mennek a versenyzők fogadására. Az útvonalon a csendőrség és katonaság fog kordont vonni, hogy a versenyzőket senki se zavarja. A finis a vármegyeház előtti dísz­kapunál lesz. A rendezőség felkéri a város közönségét, hogy figyelmessége és sportszeretete jeléül minél nagyobb számmal jelenjen meg a versenyzők fogadásánál és pár szál virággal várja a rendkívüli teljesítményeket követelő versenyzőket, akik vasárnap is Cluj-on fog­nak pihenni. Itt említjük meg, hogy Ilrenciuc, a leg­jobb román versenyző állapota az. aradi kórházban annyira javult, hogy ma való- sziniileg folytatni tudja a versenyt, Nicoloff, a tavalyi győztes bulgár versenyző azonban betört fejjel Aradon fekszik és kénytelen volt feladni a küzdelmet. Pop Béla — hátvéd CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A re- gáti túrájáról hazatért Romania szombaton reggel 9 órakor utazik dr. Moldovan igazga­tó és Chifor segédedző kíséretében a fővá­rosba, ahol vasárnap játsza első mérkőzését a Juventus ellen. A vasárnapi összeállítás ér­dekessége az, hogy Pop Béla, aki mint jobb- szélső legelsőrangunak bizonyult, ezúttal hát­védet fog játszani, mert a klub regáti túrá­ján ezen a poszton is kitűnőnek bizonyult. A Juventus elleni összeállítás a következő lesz: Muntean II., Doci—Pop Béla. Muntean I.—Pop V.— Farkas. Coborzan—Lazar—Nis- tor—Fera ru—Capusan. Bár a csapat még nem pihente ki a túra fáradalmait, reméljük, hogy a Romania lel­kesedése és önfeláldozása vasárnap mégis részére fogja meghozni az első győzelmet. A Napoca vasárnap Turda-n játsza első kupamérkőzését az Ariesul csapatával. Re­méljük, hogy a feljavult Cluj-i csapat bemu­tatkozása Turda-n sikerrel fog végződni. A Középeurópai Kupa döntőire a Ferenc­város és Sparta, mini ismeretes, angol bíró­kat kért. Az angol szövetség a budapesti mérkőzésre Walden-t, a prágaira Fogg-ot küldte ki. HAMBURG. Izland labdarugócsapata teg­nap 3:1 (1:1) arányú vereséget szenvedett a Nordmark csapatától. MÓZES JENŐ, az ismert vivóbajnok és mester Filipescu-u. 1. sz. alatt szeptember elsején nyitja meg vivóiskoláját. Elmarad a NAC—CFR ügamérhőzés HIVATALOS RÉSZ Bucuresti-ből jelentik: A vasárnapra ki- 1 tűzött NAC—CFR ligamérkőzést a labda­rugószövetség elhalasztotta, mert a CFR két játékosát: Cuedant és Georgescut, továbbá Klimeket, az ILSA csatárát tegnap elkiild­I ték Stockholmba a sérült játékosok pótlá­sára. Tegnap este különben váratlanul ha­zaérkezett Berlinből Beke és Szilárd, akik­nek sérülései oly súlyos természetűek, hogy azonnali otthoni orvosi kezelést igényelnek. A KAC országos ientiiszversenyének első eredménye: A Haggibbor megvédte az iíjasági kapát GLUJ. (Az Ellenzék tudósi tójától.) A KAC országos tenniszversenye tegnap nagy érdek­lődés kíséretében kezdődött meg a KKE pá­lyáin. Első nap a KAC ifjúsági tenniszkupá- jáért játszottak a csapatok, melyek közül — az NS'E távollétében — a llaggibbor nyerte ezévben is a kupát, illetve úgy a KAC-ot, mint a TC csapatát legyőzve, a ver­senyben első helyen áll. Ha az NSE csapata ma megérkezne, úgy az ifjúsági kupamér­kőzésekbe azt is bekapcsolják. A tegnapi kupamérkőzések eredményei a következők: Haggibbor—KAC 4:í \v. o. Erős Jlaggib- bor—Brandusa 6:3, 6:2, Weisz Haggibbor— Hecht 6:3, 6:4, Erdős Haggibbor—Kozák 7:5, 7:5, Erős, Weisz—'Brandusa, Hecht 6:1, 6:3. Teleki KAC—Grün 6:2, 9:7. Haggibbor—TC 4:0, w. o. Erős—Kende- ressy 6:3, 6:1, Erdős—Gottlieb 6:0, 6:1, Ró­zsa-—Löw 6:4, 6:4. Erős, Rózsa—Löw, Ken- deressy 6:3, 6:2. KAC—TC 4:2, w. o. Kenderessy TC— Brandusa 7:5, 3:6, 6:4, Löw TC—Hecht 6:3, 6:1. Kozák KAC—Gottlieb 6:3, 6:0, Davida :—Mátyás 5:7, 7:5, 6:3. Brandusa, Kozák KAC—Kenderessy, Gottlieb 6:4, 6:3, Kozák, Márkus KAC—Gottlieb, Mátyás 6:0, 6:0. Kerékpáros vándordíjai alapiiott a kerületi szövetség Vasárnap lesz az első verseny a Slezáh-hupáért CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A ke- . rékpársport, mint ismeretes, sehogysem tud gyökeret verni városunkban. Ennek oka j részben a pályahiány, részben pedig az, hogy ebben a sportágban nincsenek megfelelő di­jaink, kupáink, melyek versenyzőinket foko­zottabb munkára serkentenék. Ezen a hiá­nyon akar most segíteni egyik régi, érdemes sportemberünk: Slezák Káról}-, aki két ér­tékes és művészi kivitelű serleget ajánlott fel a kerületi szövetségnek. "A szövetség a na­gyobbik serleget csapatversenyek, a kisebbet pedig egyéni versenyek vándordíjául tűzte ki. Slezák még 9 egyéni érmet is adományo­zott az egyéni serleg mellé, melyek a Lepage- cég kirakatában megtekinthetők. A csapat- verseny 30. 50 és 100 km.-es futamokból áll és a Slezák-kupát az az egyesület nyeri, melynek versenyzői a három számban a leg­jobb helyezést érik el. Az egyéni versenyre kitűzött kupát a 100 km.-es verseny győzte­se kapja. Az első vándordijas verseny vasárnap lesz a Cluj—Huedin országúton. Start reggel <S órakor a vármegyeháza elől. A rendezőség kéri a közönséget, hogy tömeges megjelené­sével adjon ünnepélyes keretet az első Sle­zák- kupaversenynek. Ma délután 5 órakor: ILSA—Universitatea bajnoki vizipóíómérkőzés Püllöh, Románia 100 m.-es gyorsuszórekordere városunhban GLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Ma délután 5 órakor szenzációs esemény lesz a városi strandfürdőben. Az országos vizipóló- baj-nokság első fordulóján ugyanis a kitűnő képességű ILSA Timisoara az Universitatea csapatával méri össze erejét, a mérkőzés győztese az elődöntőben a Phönix—MSE mérkőzés győztesével kerül össze. Igen érde­Kispest legyőzte a Nemzetit Budapestről jelentik: Kispest csapata teg­nap játszotta le bajnoki mérkőzését a Nem- | zetivel, melyet 3:1 (0:0 arányban győzött le Serényi, Szabó II. és Nemes góljaival. A Nemzeti gólját Molnár lőtte. PIHEN AZ UNIVERSITATEA. Az egyete­mi csapat a tegnapi különleges edzés után ma és szombaton teljes pihenéssel készül a vasárnapi, Gloria elleni mérkőzésre, mely rendkívül heves és izgalmas küzdelmet Ígér. Az U csapatát cs-ak holnap, Buteanu dr. al- elnök hazaérkezése után állítják össze. kés rekord javítási kísérlet is lesz a mérkő­zés végén a 3x100 m.-es vegyesstafétában, melynek tagjai Püllők, az ILSA 100 m.-es gyorsuszórekordere, Aranyossy, az U két­szeres bajnoka és Fischer, az I US A második kitűnő úszója lesznek. Ez a nagyszerű kom­binált csapat valószínűleg nagyot fog javí­tani a jelenlegi rekordon. KATTOVITZ. A BEAC uszógárdája tegnap ismét Kntlovitzban szerepelt és a magyar versenyzők a következő számokban győztek: 100 m.-es gyorsuszás 1. Csik 1 p. 00.6 mp. 200 m.-es mellúszás 1. Csik 2 p. 58.5 mp. Vizipólóban: BEAC—Katlovilz válogatott 12:1 (5:0). A MAGYAR VEGYESPÁROS TENNISZ- BAJNOKSÁG elődöntőjében tegnap a Baum- garten, Balázs pár 6:1, 6:2-re győzött a Fe- renczy—Paksyné kettős ellen. A dönlőt ma játszók le a Baumgarten—Balázs és Sas— Friedrich párok. Ugyancsak ma kerül dön­tésre a férfi páros is. A biróbizottság közleményei: T. A bizottság saját kérésükre szabadságot en­gedélyez Georgescu Constantin őrnagynak szep­tember i-tői október 15-ig Pora Iuliunak aü. gusztus 28-tól szeptember 16-ig. 2. Felhívjuk az összes bírók figyelmét a köz­ponti bizottságnak a Rombol 188. számában megjelent rendelkezésére, mely a bírói jelentések uj rendszerére vonatkozik. A fontos rendelke­zésről a bizottság készséggel ad felvilágosítást a bíróknak. 3. A szeptember elsejei mérkőzésekre a kö­vetkező birók küldetnek ki: Délelőtt 11 órakor Phönix—CFR B) ligamér­kőzés, határbirók: Giurgiu Gheorghe és Orosz Gábor. Délután $ órakor Glória (Arad)—Uni­versitatea A) ligamérkőzés, határbirók: Hune^de Petru és Jakobi Ernő. Cluj, 1935 augusztus 29. E. Huneade, sk. Dr. I. G. Russu, sk. elnök. titkár Turistaság Autós kirándulás szeptember 1-én az Episcopia-i hullámfürdőbe. Útiköltség oda és vissza személyenként 140 lej. Indulás vasár­nap reggel fél öt órakor. Jelentkezés Augus- tich Ferencnél, Dorobanţilor 16. („Balon“- cég.) A KKASE turista-szakosztálya szeptember hó i-én gyalogos kirándulást rendez. Útirány: Ce­tatea, Valea Gârbăului, Măgura.Mică. Indulás reggel 7 órakor az unitárius kollégium elől. — Vendégeket szívesen lát a vezetőség. Turaveze- tők: Ferenczy Kálmán és Deutsch Jenő. Szep­tember S.áh autóskirándulás a turdahasadéki EKE menedékház-avatásra. AZ AURORA Turista Club szeptember hó i-én, vasárna-p autós kirándulást rendez Oradea, Felix, és Episcopia-fürdőre. Indulás vasárnap reggel s órakor. A kirándulásra jelentkezni lehet a Kemény cukrászdában (Str. N. Jorga No. 5.) Indulás ugyanonnan. Vendégeket szívesen lát az egyesület. Vezető Szabó Sándor. TEKÉZÖ-SRI1RT Leigazolások: Brasov: Borzea Nicolae, Jancsii Ladislau (Blumána), Popochanda Carol (Harghi­ta) Naftonail Harlsmbi (Soimij.) Versenyeredmények: Someseni: Turul—Vul­turul 154—123 (12 játékos), Turda: TTT— Olimpia 168—159 (13 játékos), Cluj: UEC— Mured 210—141 (13 játékos), Baraolt: Rapid— Jóbarát (Cluj) 243—222 (14 játékos), Jóbarit (Cluj)—Şoimii (Baraolt) 271—24S (14 játékos. A Jóbaráton kivül vasárnap a Brasov.i Vigbarát is Baraolton volt, melyet a helyi csapatok vezetői­nek meleg, baráti vendéglátása és korrekt sport­szelleme tekézőink legkedveltebb találkozóhelyé­nek tett meg. Magyarország legré­gibb és legelterjed­tebb sportlapja!) II Megjelenik heíenkint 5-szőr!

Next

/
Oldalképek
Tartalom