Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)
1935-08-18 / 188. szám
1933 aúfaagiuM 19. ELLENZÉK 15 Elefánt, mint közlekedési rendőr. Sziám fővárosában a lllegutöbbi időben rengeteg közlekedési 'baleset történt, miután a benszülőttek 'lustaságból nem figyelték mieg a közlcke- dósd rendőrök jelzéseit. A rendőrség vezetői hiába törték a fejüket az uj közlekedési rendszer bevezetésén, amiig egy napon egy fiatat közlekedési rendőr, oki a főváros perifériáján teljesített szolgálatot, érdekes javaslattal nem állt elő. Azt indítványozta nevezetesen, hogy engedjenek át neki egy elefántot s akkor nem lesz több közlekedési baleset azon a környéken. Az elefántok hazájában ez a kívánság nem ütközött különösebb nehézségekbe. A közlekedési rendőr kiáltott az utoakeresztező- désre és rövidesen kiderült, hogy mire használja a rendőr az elefántot. A hatalmas áiilát ugyanis már az első alkalommal fenyegetően közeledett ormányával a szórakozott járókelők felé, akik a rendőr jelzése nélkül próbáltak az utcán átkelni. Mintán még igy is akadtak renitens akosok, akik az elefánttól nem hagyták magukat vissza riasztani a szabálytalan közlekedést illetően, az elefánttal felszerelt közlekedési rendőr újabb trükköt talált ki. Hatalmas vödör vizet állított az elefánt mellé, mire az állat rögtön felismervén az újítás célszerűségét, orrmányával ezentúl vizet fröcskölt a renitens járókelők nyakába. Az elefánt mint közlekedési rendőr Sziámbán tökéletesen bevált. Tanger. A t&ngeri Pasteur-intézet két orvosa, Remiinger és Baiilly pontos vizsgálat alá vette a használt játékkártya piszkát. A vizsgálat eredménye igen érdekes. A használt kártyákra ugyanis a két orvos megállapitása szerint mindenféle ásványi anyag, sav és zsir- részecske, növényi rost és fürészpor, apró szőrdarabka és sok egyéb anyag tapad, de úgyszólván egyetlen ártalmas baktérium sem. A két orvos nyilván szenvedélyes kártyás, ha itt kereste a baktériumokat. MOLYZSÁK a ruhák legbiztosabb nyárt megőrzője. Darabonként 30, 45, 85 lejért (nagyság szerint) kaphatók aa ELLENZEK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN Cluj, Plata UairiJ. Vidékiek darabonként 5 lejt számítsanak portóköltségért. TARZAN ißODAlOM ÉS MÜVtsiCf Betemetett bányász — Horváth Jenő versei — A költő, aki a „Betemetett bányász“ elmü kötetben megjelent verseket irta és kiadta, pap egy bányászgyülekezetben. Nehéz munka után élő, hétköznap a földalatti tárnak sötétjében verejtékező szénporos bányász- embereknek és családjaiknak hirdeti vasárnapon ta Isten igéjét, az örök világosság ragyogó fényforrását. Innen van, hogy költeményeiben, amelyek sokféle hangulatot tükröznek és széles váitozatosságu gondolatvilágra utalnak, összekötő füzérként, egységet jelentő foglalat gyanánt állandóan megszólal a hivatástudat vallom ás tétele, amely a kötelességek sokféleségét, az emberi vágyak tarka sereget, a röpke vágyakat és a mélyelszántságu komoly célkitűzéseket egyaránt egy hatalmas központi tény, egy voltaképpen megfoga!1- mazhatatlan, de mindenekfelett érvényes nagy valóság köré, s — bár néha vergődve, tusakodva — mindig annak szolgálatába állítva tudja szemlélni és értékelni. Egyik bírálója tendenciának minősítette Horváth költészetének ezt a sajátságát, de keveset mondott vele, mert itt nemcsak tendenciáról, vallásos tendenciáról, hanem kétségtelenül! és bizonyosan egy hivő lélek Isten melletti tanúskodásáról vari szó. A Horváth Jenő verssorai és mondatai — annak ellenére, hogy Istien, nevét magát aránylag ritkán veszik fel — mind Istenről tanúskodnak, abban az ezervonaglásiu küzdelemben, amelyet a kereső, törtető, álmodó, szerető, szenvedő, bűnöző ember az élettel viv, s amelyben minduntalan vereséget szenved ugyan, de mégsem marad végérvényesen aluli, mert van egy végső menedéke és erőssége. Ebből merit érces zengést a tárnába temetett és befalazott hasonló reményvesztett ember hangja, hogy igy kiáltson: ,, . . . Lemondtak, befalaztak és elsirattak régesrég talán . . . Ó, ökölbeszorított, görcsös kezekkel meddig verjem véresen temető süket faladat, Nagyvilág, hogy levegőt, hogy fényt, hogy utat akarok, mert élek, élek, élek és vagyok, győzhetetlenül“. Az ilyen természetű beállítottság rendesen a müvésziség rovására szokott menni. Horváth költeményeire azonban nem bélyegezhető rá ilyen Ítélet. A bennük feszülő hitbeli öntudat nem teszi elfogultakká és egyoldalúikká őket. Tág látókörű és valóban sokat látott, sokat tapasztalt ember sokszínű és sokirányú érzelmei nyilatkoznak meg bennük. Igaz, hogy talán éppen amiatt, hogy aránylag kevés versből a költőnek nyugtalanítóan sok problémáját és érzés megnyilvánulását kell tudomásul vennünk, a kötet összbenyomása végeredményben bizonytalanságokat és kissé zavaros hatásnyomokat hagy bennünk. Értékes, megkapó, szépségekben gazdag, nemes gondolatok gyűjteménye ez a verseskötet, de mig afelől! nem hagy kétséget, hogy Írója gondolkozó és eszmékért lelkesülő ember, arról nem tesz döntően bizonyságot, hogy igazi’ lirikus-e? Amit mond, azzal megkap, meghat, elmélkedésre indít, eszméltet, sőt tanít, de kevés esetben tud gyujtóan és ellenállhatatlanul magával ragadni. Amíg olvassuk a verseit, az ő kérdéseit, vergődéseit látjuk, de ritkán feledkezhetünk bele annyira az érzéseibe, hogy azokat a magunkéivá tegyük és azonosítsuk magunkat vdük. Mindent összegezve, Horváth Jenő „Betemetett bányásza“ elismerést és dicséretet érdemel, mert komoly irói megnyilatkozás, amely után méltán fog ráirányulni az oVa sóközönség figyelme a szerző tolla alól kikerülő további írásokra. Maksay Albert. Újabb „hangos-könyv“-kisérlet. Parisban a francia polgári vakok egyesületének közgyűlésén bemutatta Ravcrat, az American Braille Press főtitkára legújabb kísérletét, mindkét oldalán 12 percig beszélő gramofon- lemezt. ■ Remeik, hogy az időtartamot r8 percre is fel tudják emelni. A lemezre a helyszínen olvasták be a szöveget, s annak visszaadása olyan tiszta volt, mint maga a beolvasás. A lemezek törhetetlen anyagúak s egy lemez ára, mely tehát 24, esetleg 36 percig tartó szöveget tartalmaz, 4—5 frankba kerül. Az elektrodinamikus hangszóró a rendes négyperces lemezek lehallgatására is alkalmas, mert kettős motorja úgy 33, mint 75 másodpercenkénti fordulatra beállítható. A készülékek 440 frankba fognak kerülni. Akinek jó rádióhangszórója van, csak a motorberendezést kell beszerezni, ami 175 frankba kerül, hogy az uj eljárás szerint készült és kölcsönkapható hangos könyveket elolvashassa. A emezek beolvasása nem káván külön mühelyberendezést s igy nem drágább akkor sem, ha csak egy példányban készül a lemez. Ha díjtalan jóakaró felolvasó váilla.ja az olvasást, a költségek szerinte elenyészőik. Az ilyen beolvasott könyv általában kevesebbé kerül, mint a pontirísba másolt könyv. Az American Foundation for the Blind által már forgalomba hozott hangos könyvek nagy hátránya, hogy egy-egy könyvből legalább 100 példányt kell készíteni, hogy elviselhető árban juthasson a könyvtárakhoz. Az uj találmány lehetővé teszi, hogy egy- példányú könyvek lemezei is megfizethető árban előáriithatók és forgalomba bocsáthatók legyenek. h belgyógyászat kézikönyve! ——1 as* Irta: Dr. Müller Vilmos. 2 kötet, 860 oldalon, ára 700 lei az Ellenzék könyvosztályában, P. ■£ Ili Unirii. Vidékre azonnal szállítjuk A RETTENETES Regény Irta:.„Edgar Rice Burroughs Ferdította: Gaál Andor. - 29. közlemény A majomembernek időnként fáradtságába került, hogy engedelmeskedésre birja a nyugtalan bestiát — de ilyenkor végül mindig használt az a félelem, amelyet az aránylag jelentéktelen piszkálófa az állatban keltett. Későn délután, mialatt a folyó torkolata felé közeledtek, a majomember a túlsó parton egy csoport hodont vett észre. Láthatólag Korululja felől közeledtek. Ugyanakkor azok is észrevették őt és a hatalmas állatot, amelyen lovagolt. Egy pércre kimeredt szemmel, szájtátva bámultak, majd — vezetőjük vezényszavára — megfordultak és ész nélkül rohanva, menekültek be a közeli erdőségbe. A majomember csak egy rövid pillantást vethetett rájuk, de ennyi is elég volt annak megállapítására, hogy a csapatban vazdonok is voltak — kétségtelenül foglyok, akiket valamelyik vazdon-falu elleni 1 abszolgavadászaton ejtettek foglyul. A hangok hallatára a gryf félelmetesen üvölteni kezdett és nem törődve a köztük lévő folyóval, azonnal üldözőbe akarta venni a csapatot. Tarzannak ugyancsak nagy megerőltetésébe került, hogy szurká- lással és ütlegeléssel visszatérítse a bestiát az eredeti útra. A vadállat azonban ettől kezdve hosszú ideig haragos maradt és még nehezebben lehetett féken tartani, mint eddig. Amint a nap közeledett a nyugati dombok csúcsa felé, Tarzan rájött, hogy aligha fog sikerülni eredeti tervének megfelelően a gryf hátán lovagolva behatolnia Alurba, tekintve, hogy a hatalmas szörnyeteg nyugtalansága és makacssága percről-percre fokozódott., amit valószínűleg az okozott, hogy egyre jobban kezdte kínozni iszonyú bendőjét az éhség. Ezzel kapcsolatban merült fel Tarzan agyában a kérdés, hogy mi lesz a viszony köztük, ha majd leszáll a hátáról? Vájjon a vadállat akkor is félni fog-e tőle, vagy pedig egyszerre átváltozik vérengző szörnyeteggé? Tarzan nem tudta — de minthogy a végtelenségig még sem maradhatott a gryf hátán, elhatározta, hogy inkább most száll le róla, amig világos Van. Csakhogy nem tudta, hogyan állitsa meg az állatot — tekintve, hogy eddig folyion csak az volt a célja, hogy előre ösztökélje. Némi kísérletezés után azonban rájött, hogy meg tudja állítani, ha előre nyúl és botjával ráüt az állat csőrszerü szarvára. A közelben voltak ugyan lombos fák, amelyek szükség esetén menedékül szolgálhattak, a majomembernek azonban az jutott eszébe, hogy ha rögtön az ágak közé menekül, a gryf vissza fog emlékezni rá, hogy ő ugyanaz a lény, akit a besti-társával együtt egész nap üldözött és ennek eredményeképpen Tarzan újra a szörnyeteg foglyává válna. Ennélfogva amint a gryf megállóit, Tarzan nyugodtan leereszkedett a földre, fölényesen oldalba vágta a bestiát, mintha csak jelezni akarná, hogy nincs többé szüksége rá, majd közömbösen elsétált tőle. A szörnyeteg a jól ismert halk kurrogó hangot hallatta, aztán anélkül, hogy csak rá is pillantott volna Tarzanra, megfordult és belegázolt a folyóba, ahol megállt és hosszú ideig mohón ivott a friss vízből. Megbizonyosodva afelől, hogy a gryf nem veszélyes többé reánézve, a majomember előszedte ijját és óvatosan nekiindult valami zsákmányt keresni. Tiz perccel később már sikerült is elejtenie egy antilopot, amelynek minden fajtáját Tarzan gyermekkora óta Bara, az őz néven ismerte. Egy combot lekanyaritva magának, elrejtette a legközelebbi fa ágai között, a többit pedig vállára kapta és visszament arra a helyre, ahol a gryfet elhagyta. A szörnyeteg éppen akkor bukkant ki ismét a vízből, amikor Tarzan odaért a közelébe és a torodo- noktól tanult furcsa kiáltást hallatta. Az állat rögtön abba az irányba nézett és a kiáltásra halk kurrogó- morgással felelt. Végül is lassan feléje indult és amikor már csak néhány lépésre volt a majomembertől, Tarzan odadobta neki az őz holttestét, amelyből a vadállat azonnal mohón lakmározni kezdett. Tarzan megelégedetten tért vissza ahhoz a fához, amelynek ágai között a maga porcióját elrejtette és most már biztosra vette, hogy mégis csak gryf-háton lovagolva fogja elérni Alur városát. Vacsoráját elfogyasztva elhelyezkedett a fán és csakhamar álomba merült. Másnap korán reggel ébredt, megfürdött a folyóban, majd miután a maradék húsból' és a közelben szedett gyümölcsökből és bogyókból fényes reggelit csapott, körülnézett és harsány hangon szólitgatni kezdte a gryfet. De hiába várakozott feleletre és minden kurjongatás hasztalannak bizonyult. Végül is kénytelen volt belenyugodni abba a tudatba, hogy valószinüleg sohasem fogja látni többé tegnapi különös paripáját. így aztán gyalog indult tovább Alur felé, bízván hodon nyelvtudásában, hatalmas erejében és nem utolsó sorban vele született agyafúrtságában. Mialatt egyre közelebb került a városhoz, figyelmét lekötötték azok a külső épületek, amelyek az alacsony mészkő-dombok oldalába voltak vágva és a szélrózsa minden irányában elszórva övezték a völgyet. A városon kivid máris meglehetősen forgalmasnak mutatkozott az élet, emberek jártok ki-be és Tarzan egy ideig csak azon csodálkozott, hogy miközben elhaladt köztük, egyáltalán nem keltett . feltűnést. Amint azonban közelebbről szemügyre vehette őket, rájött, hogjr alig is van valami, amiben különböznének ezektől a benszülöttektöl. Tarzan olyan biztonsággal, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, belépett a főutak egyikén a hodon Alurba. De rögtön az első gyerek, akivel összetalálkozott, harsányan kiabálni kezdte: „Farkatlan! Farkatlan! ...“ És köveket kezdett dobálni feléje Aztán egyszerre elhallgatott és kimeresztette a szemét, mert nyilván ösztönszeriien rájött, hogy ez a furcsa ember nem csupán egy olyan hodon harcos, aki valamilyen baleset folytán elvesztette farknyulványát. Erre aztán a gyerek megfordult és visitva berohant a ház udvarára. Tarzan folytatta útját. De már tudatában volt annak, hogy rövidesen elérkezik a pillanat, amikor vakmerő tervének sorsa el kell hogy dőljön. Nem is kellett sokáig várnia, mert az utca legközelebbi hajlatánál szembe találkozott egy hodon harcossal. Mikor meglátta az utóbbi szemében a megütköző csodálkozást, amelyet csakhamar a gyanakvás kifejezése követett, Tarzan tanácsosnak látta megelőzni és ö szólította meg: — Külországból jött idegen vagyok, — mondta. — És szeretnék beszélni Kotannal, a királyotokkal. A férfi hátrahőkölt egy lépést és kése markolatára tette kezét. — Alurba nem szokott idegen jönni, — mondta, — csak mint ellenség, vagy mint rabszolga. — Én pedig sem ellenségként, sem rabszolgaként nem jövök, — válaszolta Tarzan. — Hanem egyenesen Jadbenotho-tól! Nézz ide!... Odanyujtotta feléje a kezét, hogy a hodon láthassa, mennyire más alkatú, mint az övé, majd megfordult és megmutatta, hogy nincs farknyulványa. Éppen erre a tényre alapította ugyanis egész tervét, miután visszaemlékezett arra a vitára, amely Tádén és Ómat között folyt le és amelyben a vazdon azt hangoztatta, hogy Jadbenothonak tekintélyes farknyulványa van, mig a hodon hajlandó lett volna akár késhegyre menni azért a hitéért, hogy az ő istenének egyáltalán nincs farknyulványa . .. A harcos szeme kitágult és egész arcán a megdöbbenés tükröződött. De azért még nem tett le minden gyanakvásról. — Jadbenotho! — ismételte zavarodottan. — Az igaz, hogy te nem vagy sem hodon, sem vazdon és a/ is igaz, hogy Jadbenothonak nincsen farknyulványa... Gyere, — tette hozzá, — elvezetlek Kotanhoz, mert ez olyan dolog, amibe egy közönséges katona nem avatkozhatik bele. Gyere velem . . . (Folytatjuk.)
