Ellenzék, 1935. július (56. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-23 / 165. szám
2 BL LB19ZAK HHfWWIIIflaC’V /•■XPMKTCT 1935 lull a a 2 3. A németek szerepe a romániai politikában.. Fabritíus, a „Fiilirer“, nem töär maga melSetö ellenőrző társasai Harc — «i németség egysegéért — Fabriiíus — és három „leépirfeH * alelnöhe BUCUREŞTI (Az Ellenzék tudósilójától.) V iiémelüi s/ági nemzeti szocializmus térhódításával, Hitler m alomra jutásával a romániai németség egysége is megbomlott. A szászok rs a svábok, akik mindenkor kitűnő kisebbségi politikát folytattak, amelynek tengelye az opportunities és az. alkalmazkodás volt, politikailag teljesen függetlenek voltak Berlintől. Berlinnel kulturális kapcsolataik voltak, amelyeket igen nagy gonddal ápoltak mindkét részről, amellett gazdaságilag is mindenkor messzemenően támogattak a németek a szász és sváb pénzintézeteket. De politikailag a kapcsolat teljesen laza volt. A szászok és svábok nem voltak szocialisták, amikor Németországban a szociáldemokraták uralkodtak és Berlin Hitlerig nem fektetett súlyt arra. hogy az itt élő németek egyúttal a német birodalmi politika exponensei legyenek. Ez az állapot tette lehetővé a német vezetőknek, hogy olyan kisebbségi politikát folytassanak, amely egyes egyedül az itteni viszonyokat és itteni érdekeiket tartotta szem előtt, tekintet nélkül Berlinre. Kettős garnitura A kettős garnitura elvét követték: dr. Hans Otto Roth a liberálisokkal, Brandsch Rudolf még magyarországi pán-germán korából Vaidával és Maniuval volt jó viszonyban és így minden politikai párthoz megvoltak a kapcsolataik, amelyek lehetővé tették, hogy a mi politikai életünkben oly nagy szerepet játszó személyi kapcsolatok révén érjenek el mindent. Ezenkívül a politikának megvolt az az előnye is, hogy nem illethették az irredentizmus vádjával és a romániai németségnek sikerült is az impériumváltozás óta is megtartani minden régi pozícióját, sőt azt nem egyszer a magyarság rovására még tovább is kiépíteni. Ebben az időben a teljesen demokratikus német népi szervek keretein belül a régi vezetők játszották a vezető szerepet. Egyrészt az ő kezükben volt a tekintély, másrészt a vagyon is és politikai célokra mindenkor készségesen áldoztak. De Berlin sem volt kevésbé fontos és csak az lehetett a romániai németség elismert vezetője, akit Berlin is annak tartott. \z evangélikus egyháznak — akár csak a magyar kisebbségi életben a reformátusnak — kiváló szerep jutott. Az evangélikus püspök egyik pillére volt a német kisebbségi életnek és politikának. Á nemzeti szocializmus A nemzeti szocializmus fejlődésével Németországban a romániai németség is belekerült a politikai harcokba. A nemzeti szocializmus nem elégedett meg az otthoni sikerekkel, hanem az olasz fasciohoz hasonlóan, elveit el akarja terjeszteni az egész világon szerteszét élő németek között. A propagandára teljes erővel fekszik reá. Az. eddigi kényelmes, természetes politikai fejlődés helyét a hitleriánus agitáció és aktivitás foglalja el. \ régi vezetők eleinte nem tulajdonítanak különösebb fontosságot a mozgalomnak. Egy részük nem is akar belekeveredni, sem mellette. sem ellene, pozícióját biztosnak és biztosítottnak véli. Brandsch. aki nyíltan ellene és Hedrich, aki nyíltan mellette van, egyaránt hibát követ el és eleinte mindkettő indexre kerül. A feltűnő uj vezetők: Fab- ritius kapitány, Jickeli, dr. Gust Waldemar. Scheiner gyógyszerész még heves ellenzéssel találkoznak a régi vezetők részéről, akik sűrűn utazgatnak Berlinbe, hogy magatartásuk politikai okait és rezerváltságukal indokolják és a romániai propaganda mérséklését érjék el, de hiába. A harc tovább folyik, a nemzeti szocialisták, akik magukat ..újítóknak“ nevezik, az ifjúságra fekszenek reá, megalkotják az „önsegély-mozgalmat“, a lornászegyleteket szinte rohamcsapatokká fejlesztik, sajtójukban támadják a régi vezetőséget, sőt odáig mennek, hogy dr. Gust Glondys püspök ellen intéz brutális támadást. Nyílt harc Erre már ki kell lépniök a régi vezetőknek is a rezerváltságból és megkezdődik a nyílt harc. Amikor Dúca kerül kormányra, megköti a németekkel a választási paktumot, de kiköti, hogy nem lehet a jelöltek között aerezeti szocailista. Azután feloszlatják az „önsegélyt“ és a szakadás a németség soraiban nyilllá lesz E/ a szakadás és a körülötte folyó harcok azon bari a német kisebbség felé terelik a román lapok figyelmét is és a németek is koncentrációs támadás középpontjába kerülnek. \ berlini utaknak, amelyek erre a körülmény re és annak káros következményeire mulatnak rá, egyelőre nem sok a sikerük: „Tessék megegyezni 1 .. .“ Az első csapást a régi vezetőkre a Sachsen- tag méri. amikor Jickelil választja elnöknek Közben folynak a tárgyalások és a szászok belátják, hogy teljesen felőrlődnek, ha nem keresik a megegyezés útját. Így jutunk el a június 29-iki Bucuresli-i nagygyűléshez, amely a ,,Romániai Németek Szövetsége“ cl nőkéül Fritz Fabritius kapitányt, a ..Fiih- rert“ választja meg egyhangúlag. Fabritius győzelme De a hitleristák már nem bíznak teljesen a Fiibrerben és puccsot hajtanak végre: módosítják az alapszabályokat, úgy hogy három alelnök segédkezik a Führernck a vezetésben, aki e négyes tanácsban azonban kisebbség — és a bárom alelnöki állásra azonnal meg is választják: dr. Gust Waldemárl, Scheinrr Herwart gyógyszerészt és Minwich I erem et Ezzel a vezetés l abritius kezéből a tul/ó hitleristák kezébe kerülne, akik egyike űr. (bist vörös posztó az egyház szemében. Erre Eahritius valóban führen lépésre szám ja magát: megsemmisíti a/, alapszabály módosítást és lefaragja az aleluököket. Julius (i án kiáltványt intéz a németekhez, amelyben mindenkit eddigi beállítottságára való tekintet nélkül felszólít arra, hogy támogassák munkájában, amelyet az általa évek óta képviselt irányban óhajt folytatni és amelyben a ..Selbsthilfe' -t mint munkássága tengelyét állítja be. Ebhez a kiáltványhoz csatlakozik 54 szász ismert kisebbségi vezető nyílt levele, amelyben üdvözlik Fabritius elnökségét és elítélik fiúst, Scheiner és Minnich puccs kísérletét. Mi következik? Fabritius első lelte minden bizonnyal megerősíti a régi szász vezetők bizalmát az iij Fiibrerben. Nagyon valószínű, hogy Fabritiusnak sikerülni fog a kizárt három ex-alelnök körül csoportosult jelentéktelen csoportot is csatlakozásra bírni és minthogy a régi szász vezetők, akik mindenkor az opportunitás elvéi vallották, már nem ellenzik az ujitó- inozgalmnt, ha az nem zavarja az ö köreiket, Fabritius elismerését mint a német egység első jelét tekinthetjük. Hogy mit jeleot ez az egység a gyakorlatban, elsősorban a régi német kisebbségi vezetők szempontjából, azt majd csak a legközelebbi parlamenti választások mutatják meg. Valószínűleg uj arcokkal fogunk akkor találkozni — de a régi, kipróbált vezetők továbbra is megtartják pozíciójukat. Dr. Kovács Jenő. Védekezés a fekete-liszt ellen Az első liszícsempészési kisér’et meghiúsult CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A fe- :eteszesz, azonfelül, hogy mérhetetlen káro- cat okozott az államnak, valósággal lehengerelte a szeszgyárakat. .4 feketeszesz után most útban van a fekete-liszt, amely nem azért fekete, mintha a belőle sütött kenyér barna lenne, hanem azért, mert el kerüli a finánc mindentlátó széniét. Az uj gabonaer- tékesitési törvény tudvalevőleg minden kilogramm liszt után egy lej 15 bani illetéket vet ki a fogyasztókra és ezt az illetéket a malmok, lisztkereskedők és pékek kötelesek behajtani, akik ezzel kénytelen-kelletlen adószedőkké léptek elő. Julius 10-én lépett éleibe ez a törvény, amikor összeírták az. ország területén található lisztkészletet s azóta már minden kilogramm liszt az uj illetékkel terhelve kerül ki a malmokból, lisztkereskedüktöl, kenyérré sütve pedig a pék miibe! vekből. A malmok mind zárlat alatt vannak. Ahogy a fekete-szesz rezsim alatt finánc állt őrt minden szeszgyár ajtajában, most már a malmokat őrzik a pénzügyőrök, nehogy onnan egy kilogramm megadózatlan liszt kerüljön forgalomba. De csak a miimalmoknt őrzik ilyen szigorúan, a vámőrlésre berendezett úgynevezett parasztmalmokat nem. mert a parasztmal- mokban, ahol a gazdák gabonáját őrlik fel, nem kell ezt az egy lej 15 banis illetéket megfizetni. A gabonaértékesitési törvényt, amint azt a neve is mutatja, azért hozták a törvényhozók, hogy a gabonatermelő gazdákon segítsenek, hogy a gabonát a jelenleginél magasabb árban hozzák forgalomba és hogy a gabonakivitelt elősegítsék. Románia agrár-állam — hangoztatják a politikusok — az agrártömegeken kell segíteni és az áldozatot ezért a városi fogyasztóknak kell viselniük, mert csak városokban drágább a kenyér, ahol a mümalmok által őrölt liszt kerül forgalomba. A fekete-liszt termelőit és forgalombaho- zóit szigorúan bünteti a törvény. Akit először érnek tetten, 20 ezer lejtől 100 ezer lejig büntetik meg, a második büntetési fokozat 50 ezertől 200 ezer lejig és 14 napi fogházig terjed. Aki harmadszor is vét a tör- vény ellen, azt hat hónapi elzárással és üzemének beszüntetésével büntetik meg. Bármilyen szigorú is azonban a törvény, biztosra lehet venni, hogy megkezdik a fekete-liszt gyártását. 4r ország malomtulajdonosai. liszt kereskedői és sütőiparosai ezért már most előre egységes frontot alkottak a fekete-liszt ellen. Timisoaran tegnap országos kongresszust tartottak az erdélyi és bánsági malomtulajdonosok, városunkban a lisztkereskedök és sütöiparosok határozták el. hogy egyetlen kilogramm fekete-lisztet sem vásárolnak s gondoskodnak arról is. hogy senki se vásárolhasson, önvédelmi harc ez, de egyúttal a törvény végrehajtását is biztosítja. Árgus szemekkel vigyáznak most a malmosok. lisztkereskedök és pékek, nehogy fekete-liszt kerüljön forgalomba. Mert ha ez megtörténnék, károsodnának mindazok, akik a törvényt betartva, becsületes módon akarják megélhetésüket biztosítani. Alig mult 10 napja, hogy a gabonaértékesitési törvény élet- belépett. máris igyekeztek városunkba jelentékeny fekete-liszt mennyiséget becsempészni. \ kísérlet azonban az egységes állásfoglalás következtében kudarcot vallott. Még idejében észrevették és a városunkba irányított szállítmányt feladója kénytelen volt máshova irányítani. tiög'bíforszagi bs Levezette a 44 százalékos leltárai megtorlásul BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Megírta az Ellenzék, hogy az uj külkereskedelmi renddel kapcsolatban kevés kivétellel 44 százalékos felárral adnak csak idegen valutát a kereskedők külföldi vásárlásaira. Az intézkedés nagy elégedetlenséget keltett külföldön, hol különféle megtorlásokat helyeztek kilátásba. Németország nyomban bevezette a maga részéről is a felárat a román áruk behozatalára s amint Athénből jelentik, a megtorlásnak ezt a módját Görögország is alkalmazza. Ennek következtében a Galati kikötőn keresztül Görögország felé irányított faáruk továbbszállítása tegnap megakadt. Dr. Gara Ernő nyaralási akciója Egyhetes nyaralás Constanfán és a gyönyörű Mamaia-strandon Î980 lei Indulás mindenszombaton Kitűnő szobák a Hotel Palace-ban, tengerre nyílók, hideg-meleg vízszolgáltatás. Ebéd vacsora négyfogásos. — Autócar a strandra a szállodától és vissza külön a közönségünk számára. — Kirándulások. Vasúti költség és 250 lei kurtaksza az utast terheli. — A kurtaksza a nyaralás meghosszabbítása esetén nem fizetendő ismét. Jelentkezések az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii No. 9. MIT IR A ROMÁN SA|T( Búzáért ék elité*. — Valutare ndőné/. — Katenai kiképzés. — Egyetem. ORDINEA: llivjuloţ helyről jelentik, h'zţy kb joo ever vagon Ier/ av or ivi g ido bu/A’ermé se; amiből a belső fogy»-.-/.tálra szükségei meny. nynég Icxzám iáe»a után kivitelre 6o ever vágói fog kerülni. A világpiaci ár r/ertnt (j hollandi forint Armee rianásán) a kivitelre kerülő meny- nyiséget 1200 millióra lehet becsülni, amihev még vagononként i$ ever lej kivitel és valuta- juralmat is hozzá kell adni, mdy összeg 90c millió lejt jelent a román mezőgazdáknak, m - után a buza minimális ára jţ ezer lejben van megái lapítva. Ezt a 900 millió lejt nem a külföldi piac. de a Banca Naţionala fizeti a 44 százalékos valutifelárból és a lisztre vetett 90 ban 1 tak á- ból. A buzaértékerrtés uj rendje julius i).án lepett életbe, az uj rendszerrel azonban senki sincsen tisztában. A Banca Natonala kormányzója szükségesnek tartotta, hogy már néhány nappal előbb nyilatkozatot adjon ebben a kérdésbenn a sajtó számira s kijelentette, hogy teljesen szabad a buzakivitel, csak eleget kell tenni az erre vonatkozó minisztertanácsi határozatban foglalt feltételeknek. Azt követelik, hogy a kiv.tellel foglalkozó kereskedők az export foganatosítása előtt helyezzék letétbe a külföldön elérhető idegen va_ luta 60 százalékát. Honnan vegye ezt az idegen valutát a kereskedő? Úgy látjuk, hogy a buza- értékesitóshez fűzött hivatalos remények nem fognak megvalósulni. Nincs egységes felfogás ebben a kérdésben a földművelésügyi miniszter és a jegybank kormányzója között s ebben a harcban ismét a román adófizető fog elvérezni. LUPTA: Akik a belgák kárát siratják, azoknak jusson a belgiumi Lövenstem eszébe, aki egy repülőgépből dobta le magát a mélységbe. Angliában Hatry, Amerikában Mjtchelt, Liver, more s Durant, Franciaországban Oustric, Ausztriában Castiglone szolgálnak példaként annak a sokezer Vasilescunak és Nachtnak, ak k Bucures- ti-ben dolgoznak. Nagy-lábon élnek, tgyiknek sincs becsületes foglalkozása. Ezek az ,,üzletemberek" bejárják az összes hivatalokat, a Banca Nacionalát, politikusok magánlakását s kitűnő alkalom részükre az a sok rendelet, mely megvédi az ország valutáját. Pedig ezeknek a rendelkezéseknek direkt vagy indirekt megkerü ése nem egyéb közönséges csalásnál. Nacht és Vasilescu becsapták a belgákat és a Banca Nationalst. Ezt nevszik ma „üzletnek“ Bucuresti-ben. Százával lehetne ilyen ,,üzletet“ leleplezni, ha a Banca Nationalen, vagy a fekete börzén razziát tartanának. Külön valuta-rendőrségre volna szükség megfékezésükre és elfogatásukra. UNIVERSUL: Az ifjúság előzetes katonai kiképzése most hasznosabb, mint bármikor. Az ország védelmének gondolatát már a gyermekkorban kell beoltani a lelkekbe. Régen is igy történt. A tornaórákon katonai gyakorlatra tanították az ifjakat a líceumokban. Hivatalos tényezők megértették ennek hasznos voltát s meg lehet állapítani, hegy most is rendben halad az oktatás a maga utján előre. Fegyelmet, kötelesség- tudást, áldozatot követelnek az if jattól. Erkölcsi gyámságot gyakorolnak felettük nemzeti szellemben. Fegyverhasználatra tanítják az ifjúságot. Ez kedvező hatással lesz a katonai szolgálatra. Nem fog elszökni senki. Az előzetes katonai előkészítés ennek legjobb biztosítéka. ADEVERUL: A román diákok száma évről- évre esik a Cluj.i egyetemen a kisebbségi diákok számarányához viszonyítva, amint ezt a következő táblázat bizonyítja: 1925: Román 73%, magyar 14%, izr, 6.5%, német 5%. 1929: Román 68%, magyar 19%, ízr. 6.6%, német 5.$%. 1934: Román: éő.2%, magyar 19.7%, izr. 10%, német 4.8%. Ijesztő számok ezek s a helyzetet a diákok korlátozása még jobban fogja súlyosbítani Még abban az esetben is, ha ennek a kisebbségiek kiszorítása a célja. Mert a román diákok számának csökkenését nem a kisebbségek, hanem a románság szegénysége okozta: A felvételi vizsgán elutasított kisebbségi diákok idegen egyetemeken tovább fognak tanulni s még jobban lesznek előkészítve. A megoldás tehát nem a numerus klau. zus, de a romát) elem segítésében és a tanulás szabadságában rejlik. Kedvezőbb vájjon reánk nézve, ha több kultúrálatlan állampolgárunk van? A románság érdekében nincs’ szükség arra, hogy elnyomjuk a kisebbségieket. Bennünket csupán a román elem tehetségének és munkakedvének kifejlesztése érdekelhet. Petőfi összes költeményei könyvnapi kiadásban 53 lejért ízléses kötésben, 430 oldalon. Egész vászonkötésben, jobb papíron 106 lej. Kaphatók az Ellenzék könyvosztályá- ban, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre azonnal szállítjuk.