Ellenzék, 1935. július (56. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-21 / 164. szám

T*3S TWllúa 2T. ELLENZÉK MMBBsmmamuMn MŰSZAKI VILÁG Villamos balesetek Egy uj nemzetközi egyezmény szüksége. — Papirtapasztalatok egy mészpecsét körül IV. Említettük, k'ogy Jelifínek professzor ku­tatásai nyomán hosszabb nemzetközi vita indult meg, miig végül úgy a francia D Ar- sonvaí, mint az angol dr. Cumberbatch is elfogadták és magukévá tették JeMinek vé­leményét. Ezek szerint a villamosság okozta baîesetck önmagukban zárt osztályt képez­nek a balesetek tanában. Elégj — írja Hertskó dr. — a villamos áraimjegyekre rámutatni. Ezek a villamos áramjegyek, amelyek min­dig ott keletkeznek, ahol a villamosság az emberi testtel érintkezésbe jutott, úgy bonc- tani, mint klinikai tekintetben teljesen kü­lönleges sajátossággal' birrnk. De egyébként is: milyen kü'erőszak vagy milyen üzemi baleset képes (gyakran minden látható nyom nélkül) az életfolyamatot oly súlyosaim meg­zavarni, mint a villamosság? Erre való tekin­tettől már a Meran-i kongresszus elhatározta D'Arsonval vezetése alatt egy nemzetközi szakbizottság összenilitását, hogy a Genf-i Nemzetközi Vörös keresztes egyezmény min ­tájára egy minden államra egyformán köte­lező újabb egyezményt dolgozzon ki a vil­lamos balesetekre vonatkozóan. Ami a villamos áram jegyeket illeti, Jelű­nek professzor voltaképpen három csoportot áláapit meg a villamos balesetek között: 1. Hitelesített vüamo« baleset, — áram- jegy van. 2. Hitelesithető villamos baleset, — áram­jegy nincs, de vannak egyéb szimptomák. 3. Hkelesi thetetlen villamos balesetek. Utóbbiaknál sem áramjegy nincs, sem bár­mely egyéb elektromos behatásra vonatkozó ismert szimptoma s a szakértők csupán az ál­dozaton kívül fekvő körülményekből követ­keztethetik a baleset villamos eredetét. NYOMOZÓ MUNKA Most nem beszélünk azokról a titokzatos esetekről, amikor a szakértő hiába keres bár­milyen ’legkisebb jelecskét arranézve, hogy az illető beteg vagy halott villamos ütés áldozta. De igen sokszor meg van az áramjegy s az ember mégis — rejtéllyel áll szemben. Két esetet is ismertetünk, amikor csak fáradságos nyomozó munka árán sikerült a problémát megfejteni. Szerelőosztag dolgozik egy háromfázisú 16.000 Voltos ipari vezetéken. A kérdéses távvezeték a központi áramtermelő erőté ép­ről még a javítás megkezdése előtt ki lett kapcsolva. Ezenkívül az osztag vezetője elő­vigyázatosságiból a javítandó vezeték mina a három fázisát közvetlen a munkahely kö­zelében le is tö'deltette. Ennek dacára mun­kaközben kettős halálos baleset történt. De hát ilyen körülmények között, hogy történhetett szerencsétlenség egyáltalán? Ám az áldozatul esett szerelők tenyerén áramjegy volt és nem is egy. És mégis: hi­szen a kérdéses ipari vezeték munka előtt ki lett a nagyfeszültségű elosztó sínekről kap­csolva és ezenfelül földélve is volt. Hogy ke­rült tehát az áram a vezetékbe? És ha már az árammal számolni kell, miért nem védett a földvezeték? Rejtély. Közben az áldozatokat már el is temették s a mérnökök még1 mindig jöttek, mentek és vitatkoztak. Ennek dacára a kettő'» rejtély, rejtély maradt. tíz napon át A végén is, amikor z nagy szenzáció már elszürkült, az egyik mérnök a következőkép­pen állította fel a problémát: indukált áram és a szerencsétlenséget okozó vomalrész földe­lésének megszakadása. A szerelőknek ugyanis az volt a feladata, hogy az egyes oszlopok közötti vezeték- darabokat forrasztás helyet: bizonyos tipusu kapcsokkal kössék egymáshoz. Tehát igaz ugyan, hogy földelés volt, úgyhogy a szere­lők a veszélynek minden sejtelme nélkül fog- doshatták és vizsgálhatták a vezetéket mind­addig, amíg a szerencsétlenül járt első szerelő benzinl'ámpájával az egyik szigetelő melletti forrasztást meg nem oldotta. Mert ettől kezdve a fö deles csak a fele vonalrészt védte s a másik rész és éppen az, amelyet a sze­relő fogott, védelem nélkül maradt. Viszont ugyanazon oszlopsoron, de a ja­vitandó ipari vezeték föllött körülbelül 3 méternyi magasságban egy nagyvasut mun­kavezetéke húzódott végig. Ugyancsak vál­tóáraim és magas feszültség. A szerencsét en- séget előidéző áram. tehát indukálódott, még pedig ettől a nagyvasúti műn ka áramtól. Elvégezve aztán a szükséges méréseket — kiderült, hogy a mérnöknek igaza van, mert az indukált áram feszültsége csaknem 3000 Volt volt. így visszafelé az ember csodálkozik, ho­gyan lehetett ez a probléma tiz napig rej­tély? Az eset először is 1922-ben történt. Igaz ugyan, hogy mi akkor már — a kü­lönböző javitások alkalmával — legalább százszor hatottuk az igazgatónktól: Vigyá­zat fiuk — visszáram is lehetséges. Vagy: Vigyázat fiuk — földelést! Inkább két he­lyen földeljetek, mint egyszer rosszul. Vagy; ne felejtsétek el, hogy a jég és a hó a leg­több esetben nem vezet, ássátok a földveze­téket mélyen a földbe, stb. Másodszor az ember egy ilyen problémánál sokszor azt hiszi, hogy na, most aztán fején találta a szöget. Persze, fején találta, csakhogy nem a kellő szöget. Visszatérve pedig előbbi cik­keinkre, bizonyára volt olyan o vasó, aki a pókhálós esetnél és később a Gépápo;ó haj­szálai cimü esetnél1 a fejét csóválta, mert ő már számtalan olyan pókhálót látott, amely két nagyfeszültségű vezetéket zárt rövidre és nem volt baj. És hogy az emberi haj volta­képpen gyapjú anyag, tehát szigetel. Annak­idején1 ugyan ezen kérdéseken magam is fenn­akadtam, méréseket is végeztem és találtam olyan pókháló és emberi hajsza1 akat, ame­lyeknek az ellenállása kétmillió, sőt ötmillió Ohm volt, viszont tal áltam olyanokat is, amö'yek egészen jól vezettek. Utóbbiak azon­ban nedvdusak voltak. Igen valószínű, hogy Gávrea Demeter feje a villamasütés pillána- tában izzadt volt. Egy a fejre történt direkt villamosütést armál inkább ki kellett zár­nunk, mert az okvetlen halálosra sikerült volna. Később az amerikai villamos kivégzé­sek ismertetésénél majd meglátjuk miért? BONYODALMAK EGY MÉSZ- CSEPP KÖRÜL Ez is érdekes eset, mert minden házban jóformán fé évenként vakolnak, festenek vagy meszelnek. IS Egy ház lakói éles segélykiáltásokat haila nak és azonnal elindulnak kikutatni, hogy honnan ered a segélykiáltás? Hosszas kérésé után a ház egy frissen vako t földszinti la kásában egy nőt találtak a földön. S a ni! jobb kezében egy villamoskörtét szorongat A lakók vilkmosütésre gyanakodnak és meg próbálják a mentőszolgálatot. A segélynyuj tás azonban nem sikerüt s az asszony meg halt. (Hertskó dr. gyűjteményéből.) Az esethez kirendelt mérnökök az else percekben. kételkedtek egy villamos baleset lehetőségében. Az izzólámpa ugyanis szabva nyos volt és látszóág' testzárlatot sem lehe tett rajta felfedezni. Különben is a nő leiéi szerint csak az izzólámpa üvegburájával ju tott érintkezésbe. A következő kettős nyom azonban megfejtette a problémát. A nő jobb kezének egyik ujjahegyén ugyanis áramjegy volt és az izzólámpa üvegburáján még mindig nedves mészpecséteket lehetett átni. Egy ilyen mészpecsét keskeny, fonálszerü nyúlvá­nyával elért éppen az izzólámpa foglalatáig, úgyhogy ez a nedvességénél fogva jól vezető mésznyulvány a 220 Vo tos hálózati áramot bizonyos körülmények között az üvegbur.i aljára is levezethette. Amikor tehát a szegény asszony a villanykörtét a helyére akarta be­csavarni, ezen a mészpecséten keresztül kap­hatta a halálos áramütést. A baleset üyerén- vaó lefolyása azonban még mindig kétséges volt. Egy kisérletsorozat nyomán azonban bebizonyult, hogy a körte üvegburájára kent folyadékcsikok, mészviz, vizelet, szappan- hab, annyira jól vezetik az áramot, hogy például 220 Volt hálózati feszültség esetén voltmérővé, az üvegbura és föld között 180 Voltos balesetfeszültséget lehetett kimu­tatni. Számtalanszor 'éhet látni ilyen veszedel­messé válható mészpecséteket a különböző világítási berendezések vizsgálatánál, csak éppen a balesethez alkalmas körülmények hiányzanak, hála Istennek. Mi azonban éppen azért közöltük a fenti esetet, mert demon­strálni kívántuk, hogy ma már a háztartá­sokban is szükséges bizonyos mértékű szak­ismeret. Az óvatosság és körültekintés szin­tén szükséges s az óvatosság: még nem gyá­vaság, a tudás azonban nyugalom és bátor­ság. És felépülhet ez a tudás, hogy úgy mondjuk, papirtapasztalatokon is. Huber Gy. I\ŐÍ DIVATLAPOK legnagyobb va» lasztéka az Ellenzék könyvosztályábaa Cluj, Piaţa Unirii. 7ÁRIÁN A RETTENETES Regény ||| Ii ta: Edgar Rice Burroughs Fordította: Gaál Andor. 5. közlemény Amikor a fürdő után ismét felöltözött, letelepe­dett a fa tövébe és Tarzannak is helyet mutatva maga mellett, kinyitotta a jobboldalán csüngő tarisznyát, amelyből szárított húst és valami ismeretlen Tarzan számára vékonyhéju, diószerü gyümölcsöt szedett elő. A majomember mindkettőt megizlelte és a gyü­mölcsöt is, a szárított húst is Ízletesnek találta. Mi­közben ettek, Tarzan társa minduntalan rámutogatott a dióra, a szárított húsra, majd egymás után a kü­lönböző közeli tárgyakra és mindannyiszor egy-egy szót mondott, ami nyilvánvalóan az illető tárgyak neve volt. A majomember, aki már jó egynéhány benszülött törzs nyelvét megtanulta, semmi akadá­lyát nem érezte annak, hogy még egy újabb nyelvet is könnyen megtanuljon, annak ellenére, hogy ez a nyelv a legtávolabbról sem hasonlított semmi másra, amit eddig ismert. Annyira belemerültek ebbe a reggelizés közbeni nyelvleckébe, hogy egyikük sem vette észre a felülről reájuk irányuló mohó szempár csillogását és még maga Tarzan sem gondolt semmiféle veszélyre, egé­szen a végső pillanatig, amikor a fejük fölött lévő ágak közül hirtelen egy hatalmas, szőrös test zudult le társára. II. FEJEZET », Mindhalálig!“ A támadás pillanatában Tarzan tisztán látta, hogy ez a lény nagyságra és formára csaknem töké­letes mása társának, azzal a különbséggel, hogy en­nek testét tökéletesen befödte a gyapjas fekete szőr, amely még arcát is úgyszólván teljesen benőtte. Mell­védje és fegyverzete egyébként ugyanolyan volt, mint azé a lényé, amelyet megtámadott. Mielőtt még Tarzan közbeléphetett volna, a gyapjas szőrű te- remtvény görcsös dorongjának egyetlen csapásával lesújtotta társát, úgyhogy az eszméletlenül vágódott végig a földön. A következő pillanatban Tarzan már ott termett és összeakaszkodott vele. Rögtön rájött, hogy a vele küzdő lény valóság­gal természetfölötti erővel van felruházva. Egyik hatalmas mancsának kígyózó ujjai Tarzan torkát ke­resték, mig a másikban a dorong emelkedett vesze­delmesen a feje fölé. De nemcsak a szőrös támadó­nak, hanem simabőrü ellenfelének is acélból voltak az ujjai. Ökölbe szorított kezével egyetlen rettenetes csapást mért a támadó állára. úgyhogy az meg­ingott és akkor ujjaival átmarkolta a szőrös torkát, ugyanakkor pedig másik kezével elkapta a dorongot szorongató kéz csuklóját. Ugyanilyen gyorsan gán­csot vetett neki és teljes súlyával előre lökve, végig- hengergette a földön. A támadás lendületétől a dorong kihullott a vad­ember kezéből, de ugyanakkor Tarzan is kénytelen volt elengedni ellenfele torkát. Egy másodperccel később halálos, birkózásban gyűrűztek a földön. A vadember harapni próbált, Tarzan azonban gyorsan észrevette, hogy ez nem jelent különösebb veszélyt, mert ellenfelének fogazata jóformán semmiben sem különbözött az övétől. Az egyetlen dolog, amitől ko­molyan tartania kellett, a furcsa teremtmény hosszú, kígyózó farka volt, amely igyekezett rácsavarodni Tarzan torkára és amely ellen egyelőre még nem ta­lálta ki a védekezés módját. Hörgő libegőssel kiizködve birkóztak a fa tövé­ben. Egyszer az egyik kerekedett fölül, egyszer a másik, — de láthatólag mindegyikük inkább a tor­kát igyekezett védeni, semmint a másikban kárt okozni. Közben egyre közelebb és közelebb jutottak a viz széléhez és Tarzan agyán átvillant az a lehetőség, hogy ellenfelét berántsa a vizbe, de olyanképpen, hogy lehetőleg ő maradjon felül. Ugyanebben a pillanatban azonban felbukkant a hátuk mögött a csikós, kardfogu, keverékfajta ra­gadozó ugrásra lapuló, ördögi alakja. Tarzan szőrös ellenfele is észrevette a hatalmas macskaszerü oroszlán fenyegető felbukkanását. Figyelmeztető kiáltást hallatott és igyekezett kibon­takozni Tarzan szorításából, aki szintén tudatára éb­redt annak a veszedelemnek, amely nemcsak őket, hanem a földön eszméletlenül elterülő társát is fe­nyegette. Elengedte tehát ellenfelét és mindketten úgyszólván ugyanabban a pillanatban tapra ug­rottak. Tarzan kését kihúzva, lassan társa mozdulatlan teste irányába húzódott és közben arra számitott. hogy szőrös ellenfele fel fogja használni az alkalmat a menekülésre. Legnagyobb meglepetésére azonban a vadember felkapva a földről dorongját, védőén odalépett melléje. A nagy macska mozdulatlanul hasalt a földön, körülbelül ötven lábnyira az eszméletlen ősmajom testén túl. Amikor Tarzan az utóbbi mellett elhaladt, látta, hogy szemhéjai megrezzenek és felnyílnak. Egyszerre valami furcsa megkönnyebbülést érzett arra a tudatra, hogy társa nem halt meg. A majomember egyre közelebb és közelebb lé­pett a kavdfoguhoz. És a jobbján haladó szőrös lény mindenütt a nyomában maradt. Már csak valami húsz lábnyira lehettek tőle, amikor a korcs-oroszlán támadott — még pedig a szőrös majomszerü lény irányában, aki felemelt doronggal várta a támadást. Tarzan azonban ekkor már előre ugrott és szinte el­képzelhetetlen gyorsasággal átkapta a bestia nyakát olyan erővel, hogy mindketten néhányszor végighen- gergőztek a földön. Az oroszlán-korcs üvöltött és megpróbált kiszabadulni, hogy rávethesse magát tá­madójára, az ember azonban egyetlen pillanatra sem engedte ki szorításából. A támadás esztelennek látszott, különösen akkor, amikor egy pillanatra kettőjük közül a bestia került fölül. Tarzan azonban ügyesen kikerülve a veszélyes mancsokat, lábaival is vaskapocsként kulcsolta át a fenevad hátsó lábait, amelyek tehetetlenül és dü­höngve csapkodtak a levegőben. Ez a pillanat elegendő volt a szőrös, fekete lény számára, hogy előkapja kését és az állat szivébe mártsa. Tarzan néhány percig még átkulcsolva tar­totta ellenfelét, de aztán érezte, hogy a test elernyed szorításában. Akkor kibontakozva ellökte magától és most társával — akivel az imént még életre-halálra küzdött — diadalmasan állott meg a közös ellenség élettelen teste fölött. Tarzan nyugodtan várakozott, egyformán készen a békekötésre, vagy a további küzdelemre. Hirtelen két szőrös fekete kéz emelkedett a levegőbe: a bal megpihent a majomlény szivén, a másik pedig barát­ságosan ráfeküdt Tarzan mellére. Ez kétségtelenül ugyanaz az üdvözlés volt, amellyel Tarzan már elő­zőleg az ősmajommal is békét kötött. _______________________(Foh)tatjuk.) ____________________ H ráessen az Ellenzékben

Next

/
Oldalképek
Tartalom