Ellenzék, 1935. május (56. évfolyam, 99-123. szám)

1935-05-26 / 119. szám

IO F r FFN 7 fiK I 9.7.1 mi inn 2(,. W1 JCIII VASÁRNAPI RIPORTJA \ háború diplomáciájának minden litkát árja fel megrázó erejű drámai nyilatkozatában rí 76 éves GiesslVladimir br. a monarchia utolsó belgrádi követe l iz perc alatt dőlt el embermilliók életének sorsa. — Tisza István gróf kö­römszakadtáig védte a békét. — Hartwig halálának ismeretlen részletei. — Ki felelős a háborúért? — „Európa még ma is békében élne, ha 1914 nyarán tragikus módon nem pusztul el a békének négy apostola...“ Baden bei Wien, 1935 május. (COPYRIGHT. Utánnyomás tilos). Reszkető kezű öreg ember ül szemben \ lem egy szerény badeni hotel ugyneve- .ett vendégszobájának fehér abrosszal lé- kart asztala mellett. Dús haja fehér, mint a novemberi éjszakán a hegyek oldalára lehullott szűzi hó. Angolosra nyirt baju- 'zát csak a nikotin festi barnára, előtte a porcellán hamutartóban tucatszámra hever ;| cigaretta csutka. Szürke civilruhája eset­lenül áll a testén, a nadrágja lötyög, amin sodálkozni sem lehet, hiszen az öreg ur, kivel órák hosszat elbeszélgetek ezen a ü báj osan szép májusi napon, egy ember­telen át a monarkia tisztjeinek egyenru- 1; íjában és a diplomaták frakkjában jelent meg ott, ahova a császára küldte... Az öreg ur: a 76 éves Giessl Vladimir 0áró, nyugalmazott tábornok, a monarkia ykori meghatalmozott minisztere és rend- kivüii követe, utolsó diplomáciai képvise­lője Belgrádban azon a tragikus júliusi : lutánon, amikor az Alexandrova-ulicai ■•-öndes palotában embermilliók halálos 1 életét aláírták. Ezen a napon Belgrádban voltam én is. Ott ültem Giessl Vladimir báró fogadó .sóhajában és ha őszintén beakarok szá­molni arról az érzésemről, ami mostani találkozásunk első öt percében lelkemben tombol, azt kell mondanom : mennyire más ez a csöndes, reszkető kezű öreg ur, mint olt a stramm katona, aki huszonegy év­ve, ezelőtt képviselte a monarchiát Bel­grádban. Istenem, más emberek is megöregszenek. De mások öregségükben is megtartanak va- rait a fiatalságuk karakterisztikus egyé- iségének műhelyéből. A Giessl Vladimír­ban — legalább is ez az érzésem — nem maradt meg semmi. Láttam már Grácban = é= áló, penzióba jutott öreg generálisokat, mindegyikben volt valami, ami a múltjukra dékeztette az embert. A Giessl Vladi­mírban nem maradt meg a múltból semmi, 'sík az emlékezés. Hosszú diplomáciai gályájának egyetlen napja irta be magát a ilégtörténelembe. Véres betűkkel. Ez az e y nap irta be az ő nevét is a históriába, iég akkor is, ha a világtörténelem szá­niára egészen közömbös, hogy azt a vörös stráf03 nadrágu tábornokot, aki 1914 ju- 1 us 23-án a távollevő Pasics helyett Pacsu zerb miniszternek a monarkia jegyzékét átadta, történetesen Giesel Vladimírnak hívták... Az emberek, akiknek apjuk, gyerekük, öccsük, szivükhöz nőtt barátjuk várja a fel- án adást az Isonso, vagy Volhynia tömeg, sírjainak meszes gödrében és akiknek r miékét szerte a világon mindenfelé hir­detik márványból faragott díszes emlékek, em igen tudják elképzelni maguknak: hogyan is születik meg egy háború. Mi minden történik addig, amig Kovács István, vagy Pavlo Gravacski a lövészárok sáros í ldhányására könyökölve először süti el a Manlicherét. Az emberek ma sem tud­ják mr'g : hogyan rotyog az üst ezekben a napokban a diplomácia boszorkánykony­hájában. Kik főznek ott és hogyan főz­nek ... Erről a kérdésről beszélgettem el órákon keresztül a hetvenhat esztendős Giessl Vladimirrel. Aki nagyon, de nagyon meg­öregedett ... Tisza István gróf szikrázó szemekkel csap az asztalra Hogyan is kezdődött ... Emlékéi között kutatva igy meséli ezt el nekem a kegyelmes ur: — A háború kitörése előtt, 1914 uliu- sának elején, azt hiszem, hogy hatodikén BéC:be utaztam, hog7 referáljak a kül gy- miniszteriumban. Ekkor már készen volt a jegyzék, amelyet a monarkia Szerbiéhez akarc intézni. Nekem, a belgrádi köve'nek Berchtold gróf a jegyzéket nem mu'atta meg. Lázas izgalomban folytak a tárgya­lások, állandó telefonösszeköttetés Ischl-ícl, tucatszámra mentek a sifrirozott tele’ram.- rnok, a Ballpiatz a háború szelét érez <. Berchtold gróf arra kért meg, hogy men­jek el liszanoz, aki a jegyzéket nem akarja aláírni. Kifogásolja, hogy a jegyzék Szerbia szuverinitását sérti és könnyen há­borúhoz vezethet. Szószerint azt mondtam a külügyminiszternek: „Megpróbálom Ti­szát más véleményre birni...“ Julius nyolcadikon, reggel kevéssel hét óra előtt fogadott Tisza a bankgas^ei magyar palo­tában. Ott ült az Íróasztalánál, előtte akták tömege. Amikor beszélni kezdtem, Tisza megkérdezte: — Ismeri ön a jegyzéket ? „Nem* — feleltem én, mire Tisza meg­csóválta a fejét, kabátja zsebéből noteszt húzott elő és ebből felolvasta a Szerbiá­hoz intézendő jegyzék egyes pontjait. Az egyes pontokat erősen kritizálta. A szemei szikrázták. Néha az asztalra is csapott. Azt mondta, ő sohasem járulhat hozzá, hogy olyan jegyzék menjen el, amely Szer­bia szuverinitását sérti. Emlékszem, szavai most is a fülemben csengenek, ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlem : — Ha a király háborút akar, más mi­niszterelnököt kell keresnie... Többször kiáltott fel: — Értsék meg, én nem akarok háborút!!! A jegyzéknek általa kifogásolt pontjait az ő kívánsága értelmében változtatták meg és az a jegyzék, amelyet én juiius 23-án Belgrádban átadtam, sokkal enyhébb volt, mint amelyet Berchtold gróf elsőnek 8zövegeztetett meg. A jegyzék uija BécsiőI Belgrádit] Hogyan utazik egy jegyzék, amely em­bermillióknak a szemfedője lett? Ezt igy mesélte el nekem Giessl báró : — Én juiius kilencedikéről tize dikére vir­radó éjjel utaztam el Mécsből Belgrádiul A jegyzéket nőin vitlom magammal. A külügy­minisztérium utasítására von Stark követsé- gi tanácsos várta meg Mécsben a jegyzék el­készítését. Julius 10-ikétől július 20-ikáig tartott, amig a végleges és u világ által ismeri szöveg elkészült. Francia nyelven legépelték és ezt hozta el nekem a mel­lém beosztott. Stark ur juiius 21-ikén este. Amikor megérkezett és átudta nekem a lepecsételt iratot, megkérdeztem tőle? — Tudja mi van a borítékban ? — Nem, — felelte nekem Stark — ne­kem nem szóltak róla semmit. — Nahát akkor tőlem se kérdezze, én se mondom meg magának. Magammal vittem dolgozószobámba a vastag borítékot, felbontottam és juiius 21-ikéről 22-ikére virradó éjjel hajnalig dolgoztam fel az anyagot. A jegyzék mel­lett ott volt a nekem szóló utasítás. Mind­össze pár szó. Francia nyelven. Csak any- nyi: a jegyzéket juiius 23-án tartozom át­adni a szerb külügyminiszternek. És július 25-ikére meg kell kapnom a választ. A válaszra vonatkozólag mindössze három szó: • „litteralement á accepter.“ — Ami annyit jelent : nem fogadhatok el mást, csak : a jegyzék minden betűjé­nek szószerint való elfogadását. Ha ez nem következnék be: pakoljak és utazzam el Belgrádból. Én az utasításnak szósze­rint eleget is tettem, a jegyzéket — mint­hogy Paeics választási agitációs körúton Nisben volt — helyettesének Pacsu mi­niszternek adtam át. A választ juiius 25-ikén, hat perccel hat óra előtt kaptam meg. Pasics eljött hozzám. Komoly volt. Kivételesen németül beszéltünk egymás­sal. Pasics nem tudott németül, a pár mondatot, amit mondott, előre betanulta. Átadta a szerb kormány jegyzékét és eny- nyit mondott búcsúzóul: — Számítunk Önnek, mint tábornokinak és katonának a lovagiasságára. — Egy óra múlva elhagytam Belqrádot. — Egy óra múlva már háború volt... A béLe harcosainak tragédiái — És meg lehetett volna menteni még a békét ? — kérdezem tőle. Elgondolkozik. Aztán szomorúan mondja: — Jnlius 25-ikén már nem. Igaz, hogy juiius 25-ikén délben negyed egy órakor még Pasics a külügyminiszterinm balkon­járól a külföldi újságíróknak azt mondta, hogy „Szerbia elfogadta a monarkia köve­teléseit, a háborús veszély már elmúlt“. De 1 óra 10 perckor megérkezett a cárnak az a távirata, ame y követelte, hogy Szer­bia a feltételeket ne fogadja el, mert Oroszország teljes erejével és hatalmával mellette áll. A trónörökös — a nemrég TÖRTÉNELMI NAPTÁR i S61 május 26-án látogatta meg Caprcrában a bujdosó Klapka Garibaldit. 15S i május 27-én halt meg Báthori Kristóf er­délyi fejedelem. 1200 május 28-án egyezett ki Imre magyar király lázadó öccsével, Endrével, átengedve neki a horvát hercegséget. 1504 május 29-én született a dalmáciai Sebenico- ban Verancsics Antal esztergomi ének, hu­manista író. 1848 május 30-án mondták ki az erdélyi karok és rendek Erdély és Magyaronzág unióját. 1562 május 31-én verték meg a fellázadt széke­lyek János Zsigmond kiküldött vezérét, Majláth Gábort. 1557 junius i-én mondta ki a turdai országgyűlés az erdélyi négy vallás szabad gyakorlatát. Mikor Fráter György megszervezte az ön aka­ratán kívül önállóvá vált Erdélyt, egyetlen meg­levő alapot talált: az eredetileg teljesen más cél­ból alakult, államhatalom viselésére képtelen há­rom nemzet unióját. Nemesek, székelyek, szászak szövetkeztek valaha a szociális forradalom ellen s ez a közelebbről meg nem határozott, általá­nosan konzervatív szövetvég lett az uj ország „al­kotmányos1 alapköve. Sem diétái képviselet, sem fejedelemválasztás, sem a teherviselés megosz­tása nem voltak rendezett kérdések, úgy, hogy a szilárd, kikristályosodott rendszer hiánya a fe­jedelmi abszolutizmus kifejlődésére vezetett. A három nemzet büszke volt az erdélyi „demo­kráciára“, a diétára, a vitákra és a szavazásira, de a döntő szó az egyék nációt másik ellen kijátszó fejedelemé volt. Kétségtelen, hogy az uj, független államháztar­tás uj terheket rótt az erdélyiekre:. Mig eddig katonáskodás, adó belecsöppent a nagy Magyar- ország adótengerébe, most a számtalan hadjáratot saját katonával és saját pénzen kellett folytatni. A nemesek hozzá is voltak már szoktatva a hadviseléshez s ezenkívül semmi komoly fog­lalkozásuk nem volt; a szász évszázadok óta. adózott rendületlenül, de a székely még egyiket sem próbálta. Katonáskodni csak a határ védel­mében szokott, adója pedig csak a királyi, csa­lád ünnepein esedékes ökörsütés volt. Most a magára utalt Erdély gyakrabban ültette f«l a szé­kely csapatokat s bizony a költségek fejében adót is vetett ki a székelységre, amit a nehéz körül­mények közt élő nép csekély agrárterméséből nehezen tudott előállítani. Súlyosbította ezeket a terheket a székelvség belső társadalmi helyzete is. Tudvalevő, hogy a székolység a legrégebb idők­től fogva nemesjogu volt, szabad emberek nem­zete: adót nem fizetett, földjei elidegenithetetle- nek voltak, még felségsértés esetén is. — Mindenki egy joggal gazdálkodott a közös birtokon. Ezt a békés birtoklást zavarta meg a a lassú osztályképződés. Természetes módon ki­alakult a szegény és gazdag réteg, az utóbbi min­den erejével emelkedni akart, a magyar nemes­séget véve példánvképül; az előbbi pedig* az el- nyomatcatás és kihasználás révén, armt a gaz­dagok részéről jogtalanul ugyan, de el kellett szenvednie, fokozatosan sülyedt a vármegyei jobbágy életnívója felé. Az egységes nemzet ke­belében három rend alakult ki: a főnépek és a lófők előkelő rétegei s a közszabadok nagyobb- számú, de földhözragadt harmadik rendje. Az országos terheket természetesen, éppenugy, mint nemzettársaik elnyomatását is, a közsza­badok érezték a leginkább s mindennapos volt a forrongás köztük. A régi adómentességet és kor­látolt katonáskodást kívánták vissza az államtól s a szociális bajok elsimitását a két felső rendtől. Mikor kívánságaikat nem teljesítették, 1562-ben Nagy György és Gyepesi Ambrus hadnagyok ve­zérlete alatt fegyvert fogtak. Szekfíi Gyula sze­rint ez volt Dózsa György óta a legkomolyabb társadalmi megmozdulás magyar földön. Mégis úgy látszik, nem sikerült elég széles rétegekre hatníok. mert az aranyosszékiek s a szászok min­den kérés és fenyegetés ellenére sem csatlakoz­tak úgy, hogy János Zsigmond, aki magátólérte- tődően az elnyomó osztály pártjára állt, vezérei Majláth Gábor és Radáik László révén a forra­dalmat leverte. A két fővezért karóba húzták, rengeteg székelyt megcsonkítottak. A szász földre összehívott országgyűlés a hely­zetet megértve, de a lehető legrosszabb orvosságot alkalmazva, a közszabadok ellen fordult és ahe­lyett, hogy jogos követelményeiket kielégítve, békitette volna ki őket, teljessé tette elnyomatásu­kat. A „ius regiumnak“ a székely földre való kiterjesztésével a székely „örökség“ is elkobozha­tva vált felségsértés esetén; sőt a székely és var­megyei föld közti mindenféle különbség is meg­szűnt: a közszabadok jobbágyi sorsba sülyedtek, a két felső rend nemesi rangot kapott. A feje­delem két várat építtetett a székelység fékentar-- tására (Székeíytámad és Székelybán ja) s a neki­jutott egész székely közszabad jobbágyságot magá­nosoknak, székely, sőt idegen nemeseknek kezd­te szétajándékozni, úgy, hogy ezek még súlyosabb elnyomás alá kerültek- A székelyeknek fejedele.„ elleni elkeredése innen származik s ez magya­rázza későbbi politikai szereplésüket is: az el­nyomást folytató Báthoriak ellenségeinek, többek közt Mihály vajdának támosatását. — Csúz «’:m kÖHZvóny bánta Inuk gyógy Írásánál a jó irt haszná­lata fontos g y ó g y t é n y c 7 ó ! Tápár/ nluti lény, hogy a hasonló teakeverékek közölt Prof. Dr. Piter csuz é-, köv/.vény rlleni icíj-i a legjobb. Ezen tüneménye, haiáui trakiilön.■ használata feleslegessé if/i a drága fiirdőhely<). és kúrák használatát.Ezen leától h csuz é'. k vényben szenvedő otthonában olcsón és kénye! mesén megszabadul bajától Ezen tények ig. /ok­aira in közöljük a következő hitelc’.iteu nyilat kozatot: „Jimbolia, 1927 február 25. Izületi csu/ és kösv.vénybánLalmakban szenvedek 1913 óta, vé­gigjártam a/ összes gyógyfürdőket, u. m.: Pőv- cyen, l.ukácvfürdő, Vízakna, Buziás és Velence fürdőhelyeket. Mindez nem használt s erre 3 hó­napon keresztül használtam Prof. Dr. Páter csu/ és köszvény ellen teáját és ettől a kösz vényokozta daganatok és csuz okozta ujjizületi csomók el múltak. Szíveskedjenek felvilágosítani az ebben szenvedőket, hogy 8—14 napos tea-használat nem hoz gyógyulást, különösen, ha évek óta szenved­nek c bajban. B. P. kereskedő.“ — Kapható min­den gyógyszertárban és drogériában. Írásban meg­rendelhetők az alábbi cimen: Csillag gyógyszertár, Brasov, Hosszu-utca 5. sz. Marseilleben meggyilkolt Sándor király — a tiszti kaszinóban felolvasta a tisztek előtt a sürgönyt. Megjel ntek a mozgósí­tási plakátok. Én félháromkor már azt siffriroztam Bécsbe : „A köve ölesek vál­tozatlan elfogadására nem számíthatunk“. Félhárorakor felkeresett hivatalomban Jo- vanovics szerb miniszter. Szívességre kért. „A feleségem — mondta — ma éjjel jön me? Zimonyba, Vichyből. Nem szeretném ha átjönne Belgrádba, kérem : fizeltesen ki neki ezer franko:, amit én most átadok Önnek.“ Megkédeztem: „Miért nem akarja, hogy Belgrádba jöjjön a felesége? Talán háborús veszélytől fél? A miniszter ha­bozott. Bizalmasan elmondta nekem, hogy a minisztertan ácsból jön és ott a monar­kia követeléseinek C9ak egy részét fogad­ták el. Egy óra múlva a minisztériumok aktáit és a bankok pénzkészletét Nisbe vitték és a belgrádi helyőrség te jes hadi felszereléssel elma irozott. — A végzett ugr akarta, hogy a háború elkövetkezzék. Tragikus vélellenség, hogy a békének négy harcosa ezekben a for­rongó napokban elnémult. Rasputin, aki a cárt óva intette a háborútól és aki meg­jósolta, hogy a háború a Romanovok vég­zete lasz, egy merénylet következtében súlyos betegen feküdt Szibériában. A pro- 1-ovszko ai kastélyban, Polio tábornok — Cadorna előde — az olasz hadsereg vezér­kari főnöke, a hármas szövetség meggyő- ződéses hive azon a napon halt meg, mint Ferenc Ferdinánd, Jaurést Párisban meg­gyilkolták és juiius 10-én az én szalonom­ban meghalt Hatwig Miklós, Oroszország belgrádi követe is. A béke egyetlen és igaz bará'ja Belgrádban ... Az öreg generális szemei nedvesek lesz­nek, amikor Harlwigról beszéh — Ha ő életben marad, akkor nincsen háború .. . Hartwig szívós hive volt a bé­kés megoldásnak. Amikor nálam volt, úgy emlékszem erre a mi tragikus találkozá­sunkra, mintha ma lenne, megkérdezte tő­lem : „Mondja meg nekem, mint igaz ba­rátinak, mi a tervük Szerbiával? Mi a szándékuk Szerbia integritásával“? Meg­nyugtattam : „Mi Erzsébet királyné halá­láért nem vontuk felelőségre se Olaszor­szágot, se Svájcot. Szerbiával se akarunk mást, csakhogy a bűnösök elvegyék méltó büntetésüket. De Szerbia integritásához hozzányúlni nem akarunk. Ez senkinek se áll szándékában.“ Feláll-, melegen megrázta a kezeime- és azt mondta: „Hálásan kö­szönöm Önnek baráti nyilatkozatát. Nagy hálára kötelezett le vele és nagy kő esett le most a szivemről“. Aztán újra leült a díványra, utol-ó szavai ezek voltak: „Még eoy kérésem lenne Önhöz...“ De tovább nem folytathatta, szemei lecsukódtak, feje lehanyatlott lefordult a földre. A két perc múlva előhívott orvos csak a halálát konstatálhatta. Súlyos szívbajos ember vol:. A lábai már megvoltak dagadva. Orvosi vélemény szerint sziute a csodával hatá­ros, hogy rddig is élt. De ba az Isteni gondviselés az életét még két héttel meg- hosszabitja, akkor nem tör ki a háború. Legalább is nem 1914-ben. Mert, hogy el­jött volna: e tekintetben megegyezik min­denki véleménye ... • A hetvenhat éves Giessl Vladimir báró* valóságos belső titkos tanácsos, szolgála- tonkivüli meghatalmazott miniszter és rend­kívüli követ most Salzburgban él. A Gi- seliaqui egyik csöndes villájában. A kösz- vé- yét kúrálja itt Badenben. A régiéi, közül, akik ott voltak a sorsdöntő napok­ban, legtöbben már elköltöztek abba a világba, ahol megelőzték őket a háború hősi halottak Ők se tudtak felelni arra > kérdésre, hogy a háborúért kit terhel a fele ősség. E:re a kérdésemre Giesst báró is adósom marad. A világégés tüzének fellob bánásánál o) vo t ő is, de bizony ő se öntözte olajjal a parazsat. Lobogott az a tűz magától is .. . ... Es talán még ma sem érkezett cl az ember, aki az üszkök alatt szunny; parazsat végképpen el tudja oltani...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom