Ellenzék, 1935. május (56. évfolyam, 99-123. szám)
1935-05-28 / 120. szám
t 193 5 május 28. £LLtzi\/,Elv mmmmanmmm f Z. Rozs Ba kalapszalonját áthelyezte Str. Memorandului 1. (a volt Farmati-féle üzletbe.) r~r Ferencz József unitárius püspök emlékezete. Vasárnap délelőtt Ferencz József uni- tárius püspök emlékének hódolt a helybeli unitárius gimnázium tanári kara, ifjúsága és az érdeklődő közönség. Az unitárius jótevők emlékezete cimü előadássorozatban tegnap délben Ferencz József püspökről tartottak méltató előadást. A kollégium díszterme zsúfolásig meglelt érdeklődőkkel, mert az unitárius egyház képviselőin kivül felekezeti különbség nélkül eljöttek az emlékünnepre a néhai nagy püspök tisztelői. Dr. Boros György püspök meghatott hangon nyitotta meg az ünnepélyt. Rövid vonalakban vázolta Ferencz József püspökségének jelentőségét és rámutatott azokra az érdemekre, amelyeket nagynevű elődje az egyházi életben szerzett. Az ünnepség középpontjában dr. Gál Kelemen nyugalmazott kollégiumi igazgató, az iskola felügyelő gondnokának emlékbeszéde állott. Gál Kelemen, aki egyik legalaposabb ismerője Ferencz József püspök irodalmi és szónoki működésének, ismertette a közönség előtt, hogy a nagy püspök modern szellemet hozott az unitárius egyházba és ő volt az, aki a mai gondolkozásnak megfelelően alakította át kátéjával az unitáriusok hitelveit. A nagysikerű és értékes emlékbeszéd után szavalatok, majd énekszámok következtek. Gálffv Zsigmond igazgató zárta be az ünnepélyt, amely mindenben méltó volt Ferencz József püspök emlékéhez. * Bőrápolás tavasszal. Itt a tavasz & a természetben minden újra éled. A virágok újjászületnek, uj szépségben és üdeségben virulnak megint. Sajnos, e nagyszerű képesség nekünk, nőknek nem adatott meg. Nekünk féltő gonddal kell őrködnünk szépségünk és fiatalos üdeségünk fölött, hogy minél tovább megőrizhessük azokat. Különösen tavasszal kell a bőrünk ápolására nagy gondot fordítanunk, mert olyankor a leggyakoribb a szeplők, pörsenések és mitesszerek képződése. A bőrápolás legfontosabb követelménye a bőr tisztántartása. Erre a célra legalkalmasabb szer az évek óta kipróbált Scherk-arcviz. A Scherk-arc- viz mélyen behatol a pórusokba, megtisztítja azokat a portók piszoktól, exáhpl üdévé teszi a bőrt és megszépíti az arcot. E szer használata reggél és este egyaránt nélkülözhetetlen. A Scherk-arcviz a bőr számára igazi balzsam. 1 A Dr. Földes-féle So lei. — 3^®* pirula a legtökéletesebb illil hashajtó, epehajtó és vériül U tisztitó. — Mindenütt kap _ ható. — Egy doboz ára 20 Készíti Földes gyógyszertár, Arad. Két embert lőtt le egy garázdálkodó csendőr. Tudósítónk jelenti: A Chişinău szomszédságában lévő Bălănesti községben Borcan Gheorgbe csendőrőrmester két földművest lőtt le egy kocsmában. A garázdálkodó csendőr ezután egy asszony lakásába tört be, akit megbecstelenitett. Letartóztatták és átadták a hadbiróságnak. A Svábhegyi Szanatórium Budapest a legtökéletesebb gyógyszálloda. Gondoskodik a betegek kisérőinek szórakoztatásáról. Kellemes társas élet. Ski, ródli, színház, koncert etc., etc. HIRDETMÉNY. Mertz A. János tartalékos kapitány született 1892. XI. 22-én Telezovaban, Orhei. Mandits László tartalékos főhadnagy született 1889. III. 26-án Clujon és a következő tartalékos hadnagyok: Anghelescu A. János, született 1881. X. 27-én Bucurestiben, Galea Mosdor No, 318. Beti Sigismund, született 1898. II. 24. én Cuzoron, Bihor-megyében. Wagrinschi Sándor, született 1898 III. 24-én Bokán, Timis-me- gyében, Heniev, László született 1894. IV. i.én. Moszkvában. Pavlovschi Vilmos, szül. 1891. XII. 27-én Cemauti-ban és Csetri Lajos, sürgősen közöljék jelenlegi címüket a Lugoj-i Regimentul 17. Infanterie-val, katonaügyeik: tisztázása céljából Küldendő rendeletek végett. Fenntnevezettek, amennyiben címüket közölni elmulasztanák, a törvény értelmében büntetve lesznek. 4 moJern gyermekisevefés kézikönyve Dr. Dénes József gyermekorvos és Dr. Schächter Antal idegorvos, — mindketten elismert szakemberek — tollából a mai szülő részére nélkülözhetetlen kézikönyv jelent meg „A ma gyermeke“ cimeD. A könyv magiba öleli a gyermek testi és lelki neveléséről szőlő összes tudnivalókat születéstől kezdődőleg egészen 14 éves koráig. Szakszerű tanácsokkal látva el a nevelőt a gyermeket érhető testi és lelki megbetegedéseknél szükséges gyógymódokról. Az 500 oldalas könyv ára fűzve 165 lei, tartós vászonkötésben 204 lei az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii, Kérje a könyvszenzációk ingyenes jegyzékét. Ma huszonnyolc éve, 1907 május 27-én erősen zajlott a politika. Ha korunkban a nemzxti totalitás eszméje uralkodik, akkoriban a nemzetiségi totalitás vágya mutatkozott. Az Ellenzék vezércikke a Schul- verein, a német általános iskolaegyesület támadásáról beszél. A németség sérelmezi, hogy 41 magyar gyalogzred közül 33-ben. elrendeltek a ezred-nyelvet; nem a magyar vezényszót, hanem csupán a legénységgel való közvetlen érintkezés nyelvét. Ugyancsak vezércikk emlékezik az izgalmas tárgyalásokról, amelyek a horvat képviselők és a kormány között folynak, de végül sem akadályozzák mieg a hires horvat obstrukciót. Egyébként a magyar képviselőháziban a cselédtörvényt árgyalták, amelynek első szónoka a városunkbéii Irsay József, utolso szónoka pedig Gaál Gaszton volt. Utána a javaslatot ,,egy pár nemzetiségi és demokrata képviselő kivételével az egész Ház elfogadta.“ Az sem érdektelen, hogy ifj. Ugrón Gábor, mint főispán nyilatkozik, hogy Popovics pénzügyminiszterre semmi megjegyzést nem tett. Érdekes volt: a református egyházkerületi közgyűlés, Bánffy Dezső br. elnöklete alatt, nagy választási harc után a református teológia gyakorlati tanszékére Vásárhelyi lelkész 43 szavazatával szemben Ravasz László dr.-t választották meg 109 szavazattal. „Ravasz László alig 23 éves korában nyerte el ezt a diszes, de nehéz kötelességekkel járó állást, kiváló képzettsége és tudása predesztinálja tanszékére, akiben nagy erőt nyert a kolozsvári teológia.“ Visszafelé lapozva az Ellenzékben, propaganda cikkeket is találunk Ravasz László érdekében. Például Novak Lajos sárospataki teológiai akadéA Royal Mozgóban ma, hétfőn és holnap kedden utoljára kél szenzációs nagy premier egy helyárért. I. A na'yhercegnő és a pincér. Savoir ragyogó vigjátéka csoda szép zenével, amely Bucureştiben, Bécsben és Budapesten hónapokig futott. TI. A Dzsungel rabjai. Érdekes társadalmi é'etképazőserdőben Fősz. Claudrite Colbert mia-i tanár Ravasz László magántanári dolgozatáról ír. „Ezzel több és jobb szolgálatot tett..., mint az előző irók valamennyien. Nekem Ravasz ur tanítványom sohasem volt, vele nem beszéltem, őt nem is ismerem, de örömmel látom, hogy az, amit én tanári székfoglaló beszédemben a gyakorlati teológia mai munkaköréről... fejtettem ki, ő ugyanazt ismeretxani alapon fejti ki szervesen és szerencsésen. Pedig nekem nem utánzóm, hanem kritikusom. Nagy jövő és sok babér várakozik reá.“ Egyéb_ érdekes hírek is vannak. Ludwig Gyula, a MÁV. elnökigazgatója lemondott állásáról. A zirci mandátumra KálLay Frigyest, Kállay Béni volt pénzügyminiszter fiát jelölték ki, a darabontok idején lemondott főhadnagyi rangjáról. Az egri országos tornaversenyen a református kollégium megnyerte a füleslabda-játék első diját, az egri káptalan ezüst-serlegét. Az ügyvédi kamara alelnökévé Mihály József dr.-t és titkárává Papp József dr.-t választották meg. Az Erdélyi Irodalmi Társaságban Szabolcska Mihály, a színházban Márkus Emilia vendégszerepeit. Beszámol a lap B. Bak Lajos, a kitűnő iparos-vezér temetéséről, amely az előtte való szombaton történt rendkívül nagy részvét mellett. Megnyugvással közli a magyar közönséggel, hogy Vilmos császár fia, „a magyar trónjelölt“ Eitel Frigyes nem tud magyarul, „Vilmos csiszár pedig nem ér rá', hogy beteg legyen.“ Miniszteri látogatás Hunedoara-megyében. Tudósítónk jelenti: Szombaton érkezett De- va-ra Mitita Constantinescu pénzügyi almi- niszter Bursan országgyűlési képviselő kíséretében. A délutáni órákban Deva-ról a prefektus és több liberális képviselő kíséretében az alminiszter Geoagiu-ra rânduit ki, onnan visszatérve vasárnap Deva-n a liberális klubban tartottak választmányi ülést az alminiszter elnöklete alatt. Az ülés után a Zsil- völgyében és azután a vármegye nevezetesebb vidékein folytatódik a miniszteri körút. Gyermekíürösztéshez Baby-szappan, u'iána hintőpor, de csak Meghalt Comsa Arad-i görögkeleti püspök. Arad-ról jelenti tudósítónk: Comsa Grigore Arad-i görögkeleti püspök szombaton délelőtt tiz órakor meghalt. A fiatal, 46 éves egyházfő napokon keresztül irtózatos küzdelmet vívott a halállal. Péntekről szombatra virradólag némi javulás állott be állapotában, de a vérmérgezésből származó trombózis mellett az utolsó napon váratlanul fellépő heveny tüdőgyulladás támadta meg, amellyel legyengült szervezete nem tudott megbirkózni. Comsa püspök fiatalon is gazdag papi múltra tekinthetett vissza. Ez év júliusában ünnepelte volna püspöki beiktatásának tiz éves jubileumát. Egyházi működése alatt értékes kulturális tevékenységet fejtett ki, számos egyházi tárgyú könyvet irt és érdemei elismeréséül az uralkodó a mult évben a Meritul Cultural érdemrenddel tüntette ki. Halála országszerte nagy gyászba borította híveit. A KITŰNŐ MINŐSÉGET BIZONYÍTJA Chat Noir púder a Lady cég újabb gyártmánya. Sikere még az any- nYira túlzsúfolt kozmetikai cikkek piacán is villámgyors volt, mert a nők a Chat Noir púder dobozában olcsó árért igen jó minőségű púdert találtak. Chat Noir púder jól tapad! Chat Noir púder finom! Noir púder illata kellemes és főleg Chat Noir púder garantáltan nem tartalmaz mérgező anyagokat. Ezt a garanciát a Lady cég nyújtja, az tehát komoly biztosíték. Chat Noir PUDER TOVÁBB ÉPÍTIK AZ EKE TURDA-HASA- DÉKI TURISTA MENHÁZÁT. Az Erdélyi Kárpát Egyesület a tavaly nyáron a Turda- i hasadék Chera és Sandulescu oldalán egy ! áldozatkész földbirtokos: Bors Mihály EKE I diszelnök által adományozott területen, amely a hasadék legszebb kilátó-pontja, tu- j rista-menház építésének kezdett neki. A tu- I rista-szálló földszinti része Bors Mihály disz- ' elnök jelentős anyagi támogatása mellett a j mult év őszén elkészült, azonban ideiglenesen befedve, pénz hiányában, befejezetlenül maradt. Most ismét Bors Mihály áldozatkészségének kellett az FKF. segítségére jönni, hogy a stílusos épület teljes befejezést nyerjen. Az anyagi feltételek birtokában az EKE ismét hozzáfogott az építkezés folytatásához és az idei nyáron el fog készülni az emeleti rész is, mintegy nyolc vendégszobával, kényelmes terraszokkal és ebédlőkkel. A turis- tamenház felépítésével a Turda-hasadék egy csapásra modern és kényelmes nyaralóhellyé válik és a gyönyörű természeti ritkaságnak bizonyára meg lesznek a maga szállóvendégei is a kényelmes turisztaszállóban, ahol aránylag olcsó áron lehet majd ellátást kapni. TÖLTŐTOLLÁT saját érdekében javíttassa nálunk. METEOR Cluj, Str. Reg. Maria 23. Tel. 3-26. £MLÉK. (V. Alecsandri versei, Bardócz Árpád fordításában, az Erdélyi Szépmives Céh kiadása.) V. Alecsandri az első román költő, akinek irás- mii vésze te az európai költészet színvonaláig ér. — Magyar nyelven még nagyon kevés müve. jelent meg és az is régen és kevésbé művészi fordításban. Ezt a számbeli és művészi hiányt igyekezett pótolni Bardócz Árpád, amikor teljes egészében lefordította Alecsandri egyik versgyűjteményét, a „Suvenire“ cimü szép köíteményes kötetet. Ez a könjrf talán a legalkalmasabb arra, hogy megismertesse az olvasóval Alecsandri egész egyéniségét. Mindössze huszonegy verset foglal magában, de tarkaságával, sokféleségével úgyszólván minden árnyalatát bemutatja Alecsandri gazdag skálájú költészetének. Van ebben a kötetben allegória', elégia, szatíra. La Fontaine-féle állatmese, ódái szárnyalásai költemény, dalszerü hangulatkép, hazafias és szerelmes vers, sirvers alkalmi vers, hangulatos leiróköltemény és költői levél s mindez Bardócz Árpád gyönyörű, könnyed, az eredetit minden szépségében visszaadó fordításában. A könyvet az Erdélyi Szépmives Céh kétféle kiadásban' jelentette meg. Ráír toló tagjai részére finom könyv papíron per gament kötésben, számozva és exlibrisszel ellátva, az előfizetői részére kétszinnyomásu ízléses borítólappal. Érdeklődések és előfizetések az Erdélyi Szépmives Céh irodájába (Cluj, Piaca Unirii 7., I.) küldendők. Romániai főbizományos: Polyglott, Cluj, Str. Matei 1. Magyarországi főbizományos: Révai Testvérek Irodalmi Intézet R. T., Budapest. V., Viadász-u. 16. Titulescu nagyértékü ajándékot adott Láváinak. Tudósitónk jelenti: Titulescu külügyminiszter Genfben lakomát adott Laval tiszteletére, melynek során egy pompás platina órát nyújtott át a francia külügyminiszternek a béke ügyében tett közös fáradozások emlékére. Az ajándék óriási értéket képvisel s két évig dolgoztak rajta egy óragyárban. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja« kisebbségi és emberi jogok elGharcosa* Gyermeknyaraléaiás a iurdai sós fürdőben Hamburg Szerén, a cluji Montes- sori óvoda vezetője, julius és augusztus hónapokban a turdai bányafürdőben 4—12 éves gyermekek részére nyaralta- tást rendez. A turdai sósfürdőt, tekintettel sós, páradús, pormentes levegőjére és napsütéses kiimájára, több neves professzor a tengeri fürdőkkel egyenértékűnek tartja és ezért úgy az egészséges gyermeki szervezet szünidei felfrissitésé- re, mint nehezen fejlődő, vérszegény, étvágytalan és légcsőhörg-hurutban szenvedő gyermekeknek ajánlja. A környezetváltozás és az egykorú társakkal való egyiittlét, különösen ideges, rossz étvágyú és rosszul alvó gyerekekre nagyon jó, kiegyensúlyozó hatással van. A pej dagógiai irányítás a korszerű nevelési és lélektani elvek szerint történik. A társalgási nyelv német. Higiénikus hálószobák, tágas, levegős nappali terem. Szépen kiépített fenyőerdőtől övezett strand és park. Bőséges, a gyermeki szervezetnek megfelelő koszt. Állandó orvosi felügyelet. Jelentkezések junius 15-ig Hamburg Szerén Cluj, Str. Elisa- beta 10. eimre. Kérésre prospektus. IDEGES EMBEREKNEK ÉS LELKIBETEGÉKNEK az igen enyhén ható, mindig megbízható természetes „FERENC JÓZSEF“ keserű víz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve ■—1 rendes bélmüködést, jó emésztése és elegendő étvágyérzetet teremt. Világhírű idegorvosok és gyógyintézetele vezetőinek véleménye alapján a FERENC JÓZSEF viz állandó használata az agv és a gerincvelő megbetegedéseinél is a legmelegebben ajánlható. Gyújtogatás okozta a Ploesti-i vasúti műhely pusztulását. Tudósitónk jelenti: A Ploesti-i GFR műhelyben kitört tűz okát a helyszínen bizottság kutatja. A szakértők véleménye szerint a tüzet gyújtogatás okozta. Az ügyészség a vasúti raktár őrét és a CFR tűzoltókat letartóztatta. A kár nyolcmillió lej. Dr. Gara Ernő utazási akcióia! jÖjjÖI PÜNKÖSDRE AZ ALBUMÁRA! Indulás junius hó 7-én este Visszaérkezés junius 11-én Utazás gyorsvenaltaL - Bőrüléses kocsik biztosiévá. Lakás és étkezés a világhírű Hercuíane fürdő legszebb szállodáiban l — Gyönyörű hajókirándulás Kazánszoros, Vaskapu, Ada-Kaleh, Turnu-Severinbe. — Teljes ellátás, utazási költségekkel és a kirándulások összes költségeivel együtt csak 1580 lej. Jelentkezés az Ellenzék Utazási Osztályánál és Hermes Menetjegyirodánál, Regele Ferdinand No. 29., május hó 30-ig.