Ellenzék, 1935. május (56. évfolyam, 99-123. szám)
1935-05-19 / 113. szám
s ELLEN ZÉK I 9 35 a áj u * 19. I BlOWfll EBBEN A 3 CSOMAGOLÁSBAN-NORTIER ftiM§S£89XA8 CSQPÁlatqs KgsaTyÉNYg' író, aki megbecsüli az olvasót azzal, hogy megbecsüli önmagát, témáját, mesterségét. Aki nem tud ficánkoló kishalakkal együtt- uszui a siker vizeinek felszínén, akit olt kell megkeresni és csakis ott lehet megtalálni, ahol lassúbb, de annál mélyebb a folyam sodra. Micsoda világrengések zaj- ottak le a felszínen a Baross kávétfiz óta. Többek között divat lett Shakespearet lehülyézni és Goethét nyilvánosan elégetni, Dosztojevszkijt pedig száműzni a szovjetek közkönyvtáraiból. És ez a mübiráló ma is — ó mely hátra- maradottság! — távoli, el nem homályo- sitható fényű állócsillagokként éppen Shakespearet, Goethét és Dosztojevszkit tiszteli. Minden leirt mondata mögött az ön- birálat szigorú szeme őrködik és minden leirt mondatát pozitiv tudás, leszűrt tapasztalat és költői invenció mondják tollba. Ez az esztétikus költő a javából és éppen ezért olyan kitűnő szemű meglátója és értékelője az elébekerült müvekben, szin---------------———— padi alakításokban és korjolonHŐgekbeu a valódi művészeinek. Aki ennyit tud, annak nem lohet megtéveszteni a szómét. Csak egy idézetet emeljünk ki könyvéből: „Könnyű dolog n közhelyek zsargonjában néhány divaton eszmével elérnünk, hogy szocialista, humanista, újító Írónak tartsanak bennünket. Előfutárául amaz evangéliumi jövőnek, amelyről a szegények és bolondok álmodoznak. Ez járja mostanában nálunk, hogy immár pirulnunk kell foglalkozásunk miatt. Verseitől írni? Regényt komponálni? Márványt faragni? Ugyan? Jó volt ez akkor, mikor a költőnek még nem volt szociális hivatása. Most minden műnek morális jelentőséggel, hasznos tanulsággal kell biruia. A szonett legyen filozófiai jelentőségű, a dráma koppintson az uralkodó osztály körmére és az akvarell nemesítse az erkölcsöket. Mindenüvé befér- ltözik a prókátoro8kodás dühe. Mindenütt vadul vitatkoznak, védenek és prédikálnak.“ Ezt az idézetet Kárpáti Aurel is idézi. 1846-ból idézi, Flaubertnek Louise Colet- liez Írott leveléből. Azért idézi, hogy pontosan jellemezze a mai helyzetet. S hogy figyelmeztessen: az irodalom története már sok karón sok varjut látott. És pontosan meg tudja kölömböztetni ezektől a tetszhalott kultúránk fölült károgó varjaktól az énekesmadarat, a csalogányt, a pacsirtát. A költőt. A szántóvetö, a verejtékező, a gondjaiba roskadó ember serkentőjét és felvillanyozóját. A tiszta hangokkal gyönyörködtető és felemelő tiszta művészet képviselőjét. Akikről azt mondja Emerson : „Ók a mi felszabadító isteneink. Szabadok ők és felszabadítanak másokat... Nemzetek, idők, rendszerek föltűnnek és eltűnnek, mint nagyalakú és sokszínű szőnyeg fonalai... nyomorultan halunk meg az élet és igazság vizeinek partja szélén. Minden gondolat is börtön, minden ég is börtön számunkra. Ezért szeretjük a költőt, a feltalálót, aki valamilyen formában: ódában, cselekvésben, pillantásban, viselkedésben uj gondolatot tár fel előttünk. Leveszi bilincseinket és látóhatárokat nyit meg szemeink előtt. Ez a felszabadulás drága minden embernek...“ A menekülő lélek, a Kárpáti Auréloké, a mai fülrepesztő hangzavarból ehhez a költőeszményhez menekül, hogy felfrissüljön és felfrissítsen másokat, (—rei) Amikéi mindenkinek tudni kellene Irta : BENAMY SÁNDOR Orvosok, fiatal tudósok vigasztalódjanak. Most megtudtuk azt, hogy Sem- melweisst valósággal elüldözték Bécsből irigy kollegái, sőt az egész világ nevelett rajta — éveken keresztül! Ugye leg- íübben még ma sem tudják a laikusok közül, hogy mi az a gyermekágyi láz? Azt hiszik nyilván, hogy valami külön láz, külön betegség. Paul de Kruifnak kellett jönnie, hogy mi, nem szakemberek is megtudjuk, hogy a gyermekágyi iáz egyszerűen — fertőzés, ami azáltal áll elő, hogy az orvos vagy a bába piszkos kézzel nyúl az anya testéhez, amely szüléskor nem egyéb, mint egy nagy nyitott seb. Mindegy, akármilyen fertőzés. Szóval fertőzés, vérmérgezés, szep- szis, amely lázt okoz. És csupán azért gyermekágyi láz, mert csak gyermekágy ad alkalmat er\;e a fertőzésre. És a legfantasztikusabb az, hogy a fertőzés ott állott be leggyakrabban, ahol orvos segített a szülésnél. Ahol bába segített, ott a fertőzés minimális volt, sül nem is jelentkezett. Ez a különbség vezette rá Semmelweisst a baj okára, rájött arra, hogy az orvosok rendszerint a boncasztaltól vagy más betegek vizsgálatától sietett a szülő anyához — és a bacillusokat egyszerűen átvitték hozzá. A bécsi Allgemeines Krankenhaus-ban halomszámra hulltak a szerencsétlen fiatal anyák. Ekkor Semmelweiss egyszer odament a mosdótálhoz és klorviz- zel leöblintette a kezét. Utána odalépett a legelső szülő nő ágyához. Es ez az asszony nem kapott gyermekágyi lázat, ez az asszony életben maradt. A titok meg volt fejtve. Vájjon betartják-e Semmelweiss utasításait ma? Nem, legalább is nem mindenütt. Amerikában még most is hétezer anyát öltek meg évente azáltal, hogy az orvosok nem vigyáznak a tisztaságra. Klinikán? Szanatóriumokban? Ritkán. A szegénynegyedekben, amelyek — ugy-e, nem is tartoznak a világhoz? Semmelweiss, a rengeteg üldöztetés és gunv következtében, megőrült. Az Az utókor tudatában úgy él, mint egy öreg ember. Holott egészen fiatalon, még csak nem is férfikorban, halt meg: két héttel az elmegyógyintézetbe való be- szállittatása után. A sors kifogott rajta, ö. aki a vérmérgezés ellen küzdött — vérmérgezésben hunyt el. * Vagy itt van Banting. Ez a paraszti származású fiatal orvos (csupa fiatal! csupa lelkes fiatal! mintha az élet terméketlennek tartaná a megöregedést), aki felfedezte a legáltalánosabb betegség, a cukorbajc gyógyszerét, az inzulint! Annyi pénze nem volt, hogy kutyákat, kisérleli állatokat vásárolhasson. Végre az egyik intézmény megszánta: adott neki tiz kutyát. Lássuk, dolgozz, majd kiderül, hogy fantazmagóriákat kergetsz. Hihetetlen? Pedig ez most volt kérem, nemrégen, még 15 éve sincs. 1921-ben, egy forró éjszakán, az amerikai Torontódban fedezte fel a dán parasztfiu a száz- és százezreket megmentő gyógymódját. Van végzet és vannak titkos összefüggések. Ahhoz, hogy Bantingot a cukorbaj gyógyításának kérdése foglalkoztassa, — előbb meg kellett halnia nagyon szeretett apjának, látnia kellett kimúlnia, tehetetlenül állva ágya mellett, nem ismervén a rettenetes ellenséget, mely olyan édes és ime olyan halálos tud lenni: a cukor! Es ekkor fogadta meg, hogy mindent, egész életét ráteszi erre az egy lapra: meg fogja találni, meg kell, hogy találja a megmentő gyógyszert. Először átrágta magát a hashártyami- rigyre vonatkozó tudomány könyvoszlopain. Már régóta hallotta az egyetemen, hogy milyen fontos a táplálék megemésztéséhez a hasnyálkamirigy. Egy német pro fesszor, Minkowski, kivágta egy kutya hasnyálkamirigyét és — ime, a szegény pára hihetetlen gyorsan lesoványodott, folyton szomjazott, a viz azonban, amit megivott, rögtön vizeletté vált és ez a vizelet: tele volt cukorral! A titok meg volt fejtve! Leölte mind a A D Argy púder kitűnő hire, legelső sorban annak köszönhető, hogy készítésénél a legfinomabb anyagokat és a Toutes les Fleurs, Taifun, Cheramour illatokat használják. Nemcsak hogy nem tartalmaz semminemű ártalmas anyagot, hanem az arcbőrnek utolérhetetlen, frissitó és erősítő szere. Bámulatosan hosszú ideig őrzi meg az érebör szépségét és ép ezért az elegáns nők kedvenc pudere. Hírneves különlegességek : PALAIS ROYAL, CUBANITA, TOUTES LÉS FLfcURS, CHERAMOUR, TAIFUN. HAVAIANA KÖLNIVIZEK. ' tiz kutyát, hasnyálkamirigyeiket kioperálta, összenyomkodta és egy kevés só oldatával, péppé dörzsölte. Az egésznek a levét azután átszűrte, testhőmérsékletre melegítette és fölszivta egy fecskendőbe... MostI Villan a fém és az üveg. A lábánál ott vergődik egy cukorbeteg kutya. Gyorsan a nyakához hajlik — és a következő pillanatban a hasnyálmirigy-lé belefolyik a beteg kutya nyaki vénájába. Pár perc, aztán mérések — a beteg állat vércukra sülyed! Már tudja a farkát mozgatni . . . Fölnéz Bantingra . . . csóválja a fark-ét . . . már ide-oda futkos. Öt óra múlva alig van a vizeletében cukor. Ma már ott tartunk, hogy a frissen levágott marha nagy hasnyálkamirigyéből készítik az inzulint — nem kell érte kutyákat leöldösni. Legelőször a 33-ik számú szuka bizonyította be az inzulin élet- képességét: már 70 nappal azelőtt meg kellett volna halnia — és még mindig élt! És itt jegyezzünk fel még egy nevet: Best asszisztens. Banting munkatársa volt és életrajzírójuk, Kruif, vele szemben sem fukarkodik a dicsérettel. * És végül a „sápadt démon“, a vérbaj Ki tudja azt, hogy annak kórokozóját egy alig hallott nevű ember, Fritz Schau- dinn fedezte fel! Magas termetű, bozontos szakállu germán volt. A járvány 400 évvel ezelőtt tört ki, végigpusztitott Európán, parasztoktól királyokig mindenki szenvedett benne. Kolumbus matrózai hozták magukkal az Újvilág ajándékaként az öreg Európának. Schaudinn 1905 márciusban találta meg a vérbaj parányi kórokozóját. És ő is milyen fiatalon halt meg! Már 30 éves kora előtt tekintély volt a véglénykutatás terén. Először egy egysejtű szervezetet vizsgált, egy cocci- diumot, amely a vakondok belének nyálkahártyájában élősküdik. Schaudinn ebben az időben sok amóbát nyelt, ártalmatlanokat és veszélyeseket is. Későbbi betegségének alapját ez a saját magán való kísérletezés vetette meg. Járt San Michelén. Ott akkoriban malária dühön- j gött. Vizsgálta a maláriás olaszok vérét. Aztán egy bagoly vértesttecskéit mikrosz- kópizálta. Majd szúnyogokét. És ime a szúnyogok vértestecskéiben egyszerre csak észrevett valami eddig nem látott mikrobát: dugóhúzó alakú lényeket, amelyek nyilsebesen cikáznak ide-oda. Vájjon mi összefüggés van ezek között az uj bacillusok és a malária között? (Schaudinn ekkor még nem is sejtette, hogy az előbbit az utóbbival fogják egy bizonyos stádiumban pusztítani.) Az első páciensek, már Berlinben, ahova hazarendelték: A. K. — egy fiatal, 25 éves lány. Előzőleg sohasem volt beteg. Most kemény, nem fájdalmas nyirokcsomói mutatkoznak. Kiütések, főfájás jelentkezett nála. Vérvizsgálat! És . . . hopp! . . . mi ez? . . . ugyanazok a kis dugóhúzók . . . tekergőznek, forognak, Í előre és hátra csavarodnak. Most eltűntek! ... De hopp! . . . most újra itt vannak. És minthogy sápadtabbak, neliezeb- 1 ben észrevehetőbbek voltak, mint a körülöltük hemzsegő egyébb mikrobák, Schaudinn elnevezte spirochéta pallidá- nak, sápadt spirochétának. A többit tudjuk. Jött Ehrlich s vele együtt a kis japán, Ilata. És előzőleg még Wassermann: a világos, csalhatatlan diagnosztizálással. És közben — ami a legérdekesebb — sem egyik, sem másik nem első felfedezője a sápadt démonnak. Annak igazi, legeslegelsö felfedezője Jules Bordet, egy kistermetű, rendkívül szórakozott belga, aki tulajdonképen a kolera kórokozóját hajszolta. Ezen az üldöző utón azonban ráakadt a spirochéta pallidá-ra is. De ez a kis tudós olyan lelkiismeretes volt, hogy — miután nem az volt a választott tárgya, nem hozta nyilvánosságra. Egyszerűen félretólta, azzal, hogy még megbizonyosodik róla . . . No és végül jött Wagner—Jaureg, hogy megmentse a vérbaj következtében progresszív paralizisben szenvedőket. 1917 junius 14-én történt, hogy ez a bécsi professzor elhatározta magát, hogy néhány csöpp, maláriával fertőzött vért elken egy tébolyodott, paralitikus színész karján megnyitott seben. De, hogy jött erre a gondolatra. Egy csodálatos véletlen által. Egyszer egy huszonhétéves fiatal asszonyt hoztak az elmegyógyintézetbe: hülye, agyalágyult volt szegény. Wagner—Jauregg megnézte és leg3Tin- tett. Elveszett teremtés! Aztán egyszerre csak ez az elmebeteg asszonyka tífuszba esett. Nagy lázt kapott, szervezete tele lett toxinokkal. Na, ez nem éri meg a reggelt. Wagner—Jauregg hazament lakására, abban a reményben, hogy reggelig a szegény teremtést megváltja a halál. Es ime! Másnap, amikor a professzor bement az intézetbe, a fiatal asszony jobban volt — és ez még semmi nem lett volna — visszanyerte eszétl Tehát a láz lett volna, ami . . .? — Wagner—Jauregg villanásszerűen ébredt a láz nemcsak pusztító, hanem, ime, gyógyító ei’ejére. Es azon a háborús, januári napon — a színésznek beadta az első maláriaíer- tőzést. És a szinész — szintén visszanyerte értelmét! Egy sötét kór útja világosodott meg hirtelen, emberek ezrei és ezrei nyerték vissza e percben életüket . . . * Csodálatos, csodálatos a tudomány! Semmi nem olyan csodálatos, nünt a tudomány. Semmit nem volna szabad tanítani és olvasni addig, amíg az ember ezt nem ismeri. Egy uj kor, egy eljövendő világ nem fogja ismerni a szépirodalomnak ezt a szédületét, amely ma még betölti, zavarja lelkünket. Nem fognak sejteni és sejtetni, révülni és révedezni, szenvelegni és közben egy alattomos, szemmel nem is látható mikrobától fiatal éveikben meghalni. Tudni fognak! És szégyenkezni fognak miattuk, akik politikával és frázisokkal hagytuk elterelni figyelmünket legfőbb javunkról: saját, egyetlen egyszer élő magunkról! I
