Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)

1935-04-10 / 84. szám

I (J 3 ő április 10. L 1. L A /. L r. mammmsttm hírek Ülésezett a Trei-Scaune-i megyei tanács. Sft.-Gheorghe-röl jelenti tudósítónk, hogy a megyei tanács tegnap délután nagvtontos- ságu gyűlést tartott, melynek tárgysoroza­tán elsőnek a jelen évi költségvetés megál­lapítása szerepelt. A költségvetés 14,000.000 lejben állapíttatott meg. Ugyanakkor meg­állapítást nyert, hogy a mult évi költség­vetési év másfélmillió lej deficittel zárult, v továbbiak során a tanács elhatározta, hogy az útadók a jelen éVben is letörleszt- helők lesznek közmunkával. Az egyházi és kulturális célokra a tanács kisebb összeget vett fel a jelen évben, mint a tavaly. Majd az eddig Turia-hoz tartozó Bálványosvári Szanatórium Bicsad-hoz való csatolását ha­tározta el az ülés, hogy az a téli hónapok folyamán könnyebben megközelithető legyen a betegek és látogatók számára. Szigorúan büntetik a jegy nélkül utazó­kat. Tudósítónk jelenti: A CFR uj rendsza­bályainak terve elkészült. Eszerint igen szi­gorúan büntetik majd a jegy nélkül utazó­kat a jövőben. A birság ötezer lejig terjed­het s visszaesés esetén hat hónapig terjed­hető fogházat lehet alkalmazni a bűnösök ellen. A hamis igazolvánnyal utazókat 10 ezer lejig terjedhető birsággal és három hó­napig terjedhető fogházbüntetéssel sújtja a törvénytervezet, mely a vasúti alkalmazot­takat anyagilag teszi felelőssé az ellenőrzés hiányaiért s a részeg vasutasokat 10—30 napi fogházzal sújtja a jövőben. Uj iparvállalat alakul Turda-m A „Sona- mctan földgáztársaság — mint értesülünk — földgázüzemű cinkfeldolgozó telep létesíté­sére kért és kapott engedélyt és iparpárlo- lási kedvezményt Turda Székhellyel. Az uj ipari üzem felépítéséhez rövidesen hozzá­kezdenek. A ..Philips1 izzólámpagyár, mely­nek alakulásáról hirt adtunk már, a Sona- metan kisebb méretű üzemével szemben, ha a tárgyalások eredményre vezetnek, az egész ország egyik legnagyobb iparvállalata lesz, amely már az első időkben többezer mun­kást f ogl a 1 k oz t a Ina. Rablótámadás Sármasu községben. Az utóbbi időben meglehetősen meglazult a közbiztonság ebben a községben. Nemrég rabolták ki az adóhivatalt, most újabb rab- lási kísérlet. Finna Pál né pénteken este, mint máskor, a rendes időben lefeküdt a nyári konyhájukban, mig férje és hozzátar­tozói az épület más részében aludtak. Este tiz óra felé valaki benyomta a nyári kony­ha gyengén lezárt ajtaját. Gyufát gyújtott, de már a sötét ruhás alak neki is ugrott és egyik kezével száját befogva, a másikkal fojtogatni kezdte az ágyban fékvő asszonyt. De nem úgy ismerik a falítbah a derék öreg asszonyt, aki egykönnyen megadja magát! Egyik kezével hatalmas pofonokat mért le a hívatlan vendég arcába, majd száját is kiszabadítva a rabló keze alól, elkezdett torkaszakadtából segélyért kiáltani. A be­törő megszeppent és kereket oldott, mire az asszony férje és unokája előkerültek. A rémület hatása alatt az asszony beteg lett. a csendőrség pedig bevezette a nyomozást. FÉRFI SZ A BóK! Divatlap sziikségle= tűket legolcsóbban, nagy választék mellett az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii, szerezhetik be ! Magyarok részvétele a Peu-Club barcelo­nai kongresszusán. A Pen-Club romániai magyar osztálya közli: A Pen-Club Bucu- re'sti-i főtitkársága ezúton kéri azokat a j magyar tagokat, akik a május 20-án kez­dődő barcelonai nemzetközi kongresszusán részt akarnak venni, hogy mielőbb küldjék be jelentkezésüket a főtitkárságnak (Bucu­reşti, Str. Armenească 36.). A kongresszus programja a következő: május 20-án, hét­főn, a város megtekintése, látogatás a városi múzeumban, tea (ingyened). Kedden meg­nyitó ülés a Casai del Mélgfe-ben. Este a katalán képzőművészet estélye, Casals Pablo koncertjével. Szerdán kirándulás Poblet-re. Csütörtökön záróülés, kirándulás Montser- rat-ra, díszelőadás a Liceo színházban. Pén­teken kirándulás a Costa Bravara. Ebéd a St. Sebastian világítótoronynál. Szombaton diszebéd a Ritzben, este tűzijáték. Vasárnap utazás Mallorca-ba. A Pen-Club tagjai a Raguzából május 16-án induló hajón utaz­hatnak. a viteldij oda-vissza teljes ellátás­sal 1800—3600 dinár között váltakozik. Ra- gnzáig 50 százalékos kedvezményt ad a ju­goszláv vasút. A kongresszus tagjai a bar­celonai hotelekben 8—20 pezetát fizetnek naponta. Részletes felvilágosítást a magyar osztály titkársága ad az érdeklődőknek. Ornsmk, m Gyárak! Minden román, magyar, német, francia, angol folyóirat és könyv megrendelhető és előfizethető Lepagenál, Cluj. A lapokat köz­vetlenül kapja a kiadótól. Kérjen ingyen jegyzéket Lepagetól, Cluj. Ötös tanács tárgyalja az Alba-Iulia-i rend­őrtisztek ügyét. Az Ítélőtábla tegnap újból foglalkozott dr. Muntean Ludovic, Sepsi Emil és Tipa loan Alba-Iulia-i rendőrtisz­tek ügyével, akik, mint ismeretes, annak­idején ,.kivégezték“ Anghel Zoltán és Ilié Adam cigányokat. A két cigányt lopás vád­jával bekísérték a rendőrségre. Vallani azonban semmikép sem akartak. Erre a három rendőrtiszt a két cigányt kivitte a vársáncra, ott gödröt ásattak velük, majd bekötötték a szemüket és mellettük elsütöt­tek egy revolvert, ugyanakkor pedig arcul ütötték a cigányokat, úgy hogy mindketten beestek a gödörbe. A törvényszék hivatalos hatalommal való visszaélés címén dr. Mun­tean iLudovicot és Sepsi Emilt 30—30 napi fogházra, inig Tipa Ioant 15 napi elzárásra ítélte. Az ügy felebbezés folytán került az Ítélőtábla elé, mely a mult héten tárgyalta j le és az ítélet kihirdetését tegnapra halasz­totta el. ítéletet azonban tegnap csak Tipa loan ügyében hoztak, akit a vád alól fel­mentetlek, mig a többi vádlott ügyét hiva­talból kitűzendő időpontban ötös tanács fog­ja letárgyalni. Gyomor és bélnnegbetegcdések legújabb módszerül diétás gyógykezelése igen ered­ményes a Svábhegyi Szanatóriumban, Buda­pest, mert a nagyszerű kiima, pompás hegyi levegő, napfény erőteljesen fokozza a szer­vezet gyógyhajlamát. Uj ezüstpénzt vernek. Tudósítónk jelenti: A kormány elhatározta, hogy uj 100 lejes pénzt veret s kicseréli a jelenleg forgalom­ban lévő érmeket. Az uj pénz értékesebb lesz s több ezüst (70 százalék) lesz benne. A hir nyomán az ezüst ára 1400 lejről 1800 lejre emelkedett. A pénz előállítása céljára most rendelték meg 200 millió lejért kül­földről a szükséges gépeket. Ma, kedden a ROYAL-Mozgóban KUmS — fősz.: Jóim Botes, Nancy Caroll " ...I ■ I lllllll I...... I I III.... Köv. film : MEGHALOK ÉRTED (j Frederick March, Georg Raft, Hdene Mack | Panasz a kegyetlen adószedés ellen. Tudó­sítónk jelenti: A Dreptatea hire szerint La- pusna besszarábiai megyében az adószedés szigorúsága felülmúlja a megengedhető mér­téket. Amennyiben nem találják otthon a behajtó közegek a falusiakat, feltörik a la­katokat s semminek sem kegyelmeznek meg a lakásban. Minden ruhaneműt, élelmi cik­ket. lisztet, edényt elvisznek és hónapokon át tartják aztán ezt a községházán. Ameny- nyiben nem találnak megmozdítható hol­mit. az ajtót viszik el magukkal adóban. A lap szerint 5000 aláírással panaszos irat érkezett a nemzeti-parasztpárt helyi tago­zatának vezetőségéhez, melyben a párt kép­viselőitől kérik, hogy járjanak közbe érde­kükben. Meghívó. A református teológiai fakultás Ének és Zeneegylet 1935 április hó 9-én, kedden este fél 9 órai kezdettel a református teológia díszter­mében műsoros estélyt rendez, melyre az érdek­lődőket szeretettel meghívja a rendezőség. Mű­sor: i. Beethoven: Egmont nyitány. Előadja a cluji koncert szalonzenekar. 2. Reményük Sán­dor: Kegyelem. Szavalja Bányai Ferenc. 3. Kühn- stedt: ifjak kara: Urunk megdicsőülése c. ora­tóriumából. Előadja a teológia énekkara. 4. 5 Bach.ról előadást tart Maksay Albert teológiai professzor. 3. Bach: VI. Sonata. Előadja Poüer- rriann Aranka hegediimüvésznő. 6. Dr Koudela: Babilonnak vizei mellett. Előadja a teológia énekkara. 7. Bach: a) Néked zengek: b. Hittel, alázattal. Énekli Kovács Gyula I. é. t. hallgató, kíséri Morvay Pál IV é. t. hallgató. 8. Grieg: Zengjen hozsánna. Előadja a teológia énekkara és a koncert szalonzenekar. Belcptidij nincs. Szeretetadományokat az Ének és Zeneegylet kö­szönettel fogad. Sz. Weress Jolán előadása. Tudósítónk jelenti: Április 7-én, vasárnap délután a Turda-i régi unitárius gimnázium nagyter­mében rendezte meg az unitárius nőszövet­ség műsoros teadélutánját. A műsor kereté­ben Sz. Weress Jolán, az Ellenzék buda­pesti munkatársa tartott nagyérdekességü, mindvégig nagy figyelemmel kisért szabad- előadást „Modern otthon“ cimmel. Azokat a modern építészeti törekvéseket ismertette, amelyek az embereket nagyvárosok kő és cementrengetegeiből kiszabadítva, modern kertvárosok napfényes, derűs lakásaiban akarják elhelyezni. Sz. Weress Jolán nagy tetszéssel fogadott, kitűnő előadása után Tanka Károly énekelt nagy sikerrel magyar nótákat cigányzene mellett. AZ UJ ADÓBEHAJTÁSI TÖRVÉNY ma­gyar fordítása kapható az Ellenzék könyv­osztályában. Ára 50, vidékre 60 lej. Mit nem lehet letiltani a vasutasok fizeté­séből? Tudósítónk jelenti: A GFR vezérigaz­gatóság rendeletet adott ki, mely szerint egyetlen alkalmazott fizetéséből (salarul net) sem lehet 60 százaléknál többet levonni. Ebben is tiz százalék a CFR tartozások (fa, kölcsön, stb.) részére van fenntartva. így most már végleges tisztázást nyert, hogy 40 százalék a CFR alkalmazottak foglalástól mentes járuléka. A lakbérilletményt egyál­talán nem lehet lefoglalni. M© negyvenkilenc éve, az Ellenzék 1886 április 9-iki száma orosz nők letartóztatásáról ad hirt. „Orosz nőket tartóztatott le a budapesti rendőrség. Az illetők — ketten vannak — szinházigazgató-nőkn k adták ki magukat és több nőtagot szerződtet, teţk a Népszínháztól is, de kisült róluk, hogy a leány kereskedés aljas mesterségével foglal­koznak. Ezért letartóztatták őket.“ „Egy gyémánttolvaj menyecskét fogott el a szegedi rendőrség. A furfangos menyecske egy gyémánt gyűrűt akart zálogba helyezni: egy szemes rendőr azonban észrevette a manipulá­ciót s a hűvösre kisérte a gyémántos tolvajt.“ „A temető aljába mentek verekedni valami suhancok s úgy összeverték egymást, hogy az utszéli árokban több vérnyom volt látható. Panaszra egyik fél sem ment, hihetőLeg meg­elégedett mindegyik azzal, amit kapott.“ „Női udvari orvos. Margit clasz királyné, egy olasz orvosnőt, Farne Margit kisasszonyt választotta udvari orvosául. A kisasszony az első olaszok egyike, ki 1870-ben kezdett or vostant hallgatni s később tudorrá mozdíttatott elő.“ Ismét találkozunk a félév század előtt olyan kedvelt anyós.viccek egyikével, „ön nagyon szomorú, kedves barátom. — Éppen most jö­vök a temetőből. — Csak nem érte családi veszteség? — Igen... Anyósom. — Fogadja őszinte részvétem kifejezését — Köszönöm. De nem az bánt annyira, hanem amit a pap mon­dott. — Mit mondott? — Azt, hogy van még viszontlátás a csillagokon túl.“ „Bécsi festő Erdélyben. Zeill János bécsi táj­képfestő Budapesten át Erdélybe utazott, hogy legalább hat hétig tájképeket fessen, a mi gyö-_ nyörii vidékeinkről. Jó helyre jött igazán.“' „A kolozsvári hölgyek Filléregylete által f. évi április 4-én a Vigadóban rendezett hang. versennyel egybekötött táncmulatság összes jö­vedelme 96 forintot tesz ki. A választmány kedves kötelességének ismeri nyilvános köszö­netét kifejezni mindazon hölgyeknek és uraknak, valamint az egyetemi dalegylet tagjainak, akit-: közreműködésükkel az estély erkölcsi sikerét teremtették meg. Továbbá a nemeslelkü felülfi- zetőknek, résztvevő közönségnek, kik az estély anyagi sikerére voltak befolyással. Fogadják mindnyájan hálás köszönetünket azok nevében, kiknek a! begyült fillérekkel könnyeit vagyunk hivatva letörölni. Kolozsvárt, 1886 április 8. Szabó Károlyné, egyleti elnök. Kocsi- Andor, egyleti titkár.“ Milliomos csizmadiát raboltak ki. Tudó­sítónk jelenti: Borzalmas rablógyilkosság történt a Braila-megymi Turcoaia községben, melynek Manea Magearu csizmadia volt a leggazdagabb embere. A faluban régóta be­szélték, hogy Magearu egy milliót tart el­rejtve házában. Bizonyára ez késztette a rablókat arra, hogy betörjenek éjjel laká­sába. A megtámadt ember segítségért kiál­tott, mire a rablók rárohantak és valóság­gal felkoncolták késeikkel. Aztán mindené­ből kifosztották a milliomos csizmadiát, ki­nek pénzét is elvitték magukkal. Midőn a munkások reggel a borzalmas gyilkosságot felfedezték, a 18 sebből vérző ember már halolt volt. A nyomozás megindult a rablók kézrekeritésére. Elköltözött egy egész város. A németor­szági Biiddenstadtban a geológusok megálla­pításai szerint a talajviszonyok változása elpusztítással fenyegeti a várost. Büdden- stadt Magdeburg közelében fekszik, egy mély szakadék kellős közepén. A tudósok hosszantartó vizsgálódása alapján egyönte­tűen arra a megállapításra jutottak, hogy Büddenstadt már a közeljövőben eltűnik a föld színéről. Amikor a lakosság erről érte­sült, az azonnali elköltözés mellett döntött és hihetetlen gyorsasággal a várostól 40 ki­lométernyire fekvő mezőn Uj-Büddenstadt néven várost épített magának. Az uj város a legújabb építkezési tökéletességgel épült fel. A házak a modern higiena feltételeinek mindenben megfelelnek, mindenütt virágos­kertek veszik majd körül az uj házakat. A legérdekesebb azonban az, hogy Büdden­stadt lakóinak az uj város egyetlen egy fil­lérjébe sem fog kerülni. Az összes kiadáso­kat a bányatársaság viseli, mely nagyrész­ben felelős Büddenstadt városának jövőbeni pusztulásáért. MUNKAKAMARA CLUJ. Szám 120S— 1935. Közlemény. Figyelemmel a munkaügyi miniszternek 1935 március 29-én hozott 129126. számú rendeletére, mely megsemmi­sítette a munkaügyi miniszternek 1935 au­gusztus 21-re hozott 53982-ik számú rende­letét, mely megengedte, hogy a gyümölcsáru üzletek és sátrak vasárnap és a hivatalos ünnepek alatt is nyitva tarthassanak, közöl­jük az érdekeltekkel, hogy éleibe lép újra a vasárnapi munkaszünetről szóló törvény 7. és 10. szakasza, amely szerint a gyümölcsáru iizle tek és sátrak vasár- és ünnepnapokon csak délelőtt 10 óráig tarthatnak nyitva. Az idő­közi bizottság elnöke, Gheorghe Rop. Titkár Vasile Hosszú. Nyakmerevedés Ízomfájdaímck ? ilyen esetekben gyorsan és bizto­san hat a hires és régóta bevált Sloan’s Liniment. Semmi sem pótólja ezen gyógys ért a reumás- és de- rékfájdaimők leküzdésében. A Sloan’s Linimentnek összehasonlíthatatlan ha­tását az is bizonyítja, hogy egy pár csepp ezen gyógyszerből, a fájdal­mas részeken könnyedén elkenve, gyakran csodát müvei. Próbálja meg és meg fog győződni róla. EGY ÜVEG VOLT ÁRA LEI ÚJ MÉRSÉKELT ÁRA ÜVEGENKÉNT LEI 60 Kapható wm ifiden gyógyszertárban és drogériában. Egy üveg éra 60 Lei, Összeírják a fizetésképtelen adózókat. Tu­dósítónk jelenti: A pénzügyminiszter rende­letet adott ki a fizetésképtelen adózók ösz- szeirására. A rendelet következtében egye­dül a Iasi-i adóhivataloknál több, mint 10 ezer ügycsomót állítottak össze, melyekben mintegy 50 millió lej értékű behajthatatlan összeg van felhalmozva. A pénzügyigazgató­ságok mellett működő ellenőrző közegek vizsgálják felül a törlésre kerülő tételekét. * Sloan's Liniment folyadék a sajgó testrészei bedörzsölésére, Minden külső fájdalmat megszüli tét éjjelen át és ezért előszeretettel alkalmazzák izomrándulásoknál izomláznál, hát és arcfájásnál, melyek a huzatból származtak, zuzódásoknái és más hasonló fájdalmaknál. Sloan's Liniment me­legít, enyhít és gyógyít, mint a nap. Betörtek Hecht börgyári igazgató lakásá­ba. Ismeretlen tettesek betörtek az elműtf éjszaka Hecht Dezsőnek, a bőrgyár egyik igazgatójának Romei-utcai lakására, ahou nan több mint tízezer lej értékű ruhanemű: zsákmányoltak el. A gyárigazgató a betö­rést a kora reggeli órákban fedezte fel és azonnal értesítette a rendőrséget, amelynek emberei a helyszíni vizsgálat megejtése után megállapították, hogy a tettesek a helyszín' viszonyokkal ismerős egyének lehettek. Ál- kulccsal hatoltak be a lakásba és az abla­kon keresztül távoztak. A betörés módoza tából Ítélve a rendőrség véleménye az, hogv a tettesek nem voltak gyakorlott, hivatásos betörők. Ivézrekeritésükre megindult a nyo mozás. TÖLTŐTOLLÁT saját érdekében javíttassa nálunk. f 1 M ETEOR m H V I Cluj, Str. Reg. Maria 23. Tel. 3-26. Öngyilkos kereskedő. Szaniszló Albert 64 éves Turda-i állásnélküli kereskedöalkalma- zotl afölötti bánatában, hogy sehol sem si került alkalmazást találnia, felakasztotta magát. Mire végzetes tettét észrevették, már kiszenvedett. Halálát két gyermeke gyű szolja . * DUGULÁS ÉS ARANYERES BÁNTÁL MÁK, gyomor- és bélzavarok, máj. és lépduzz.- dás, a has állandó puffadtsága és a rekeszizom gyakori feltolódása, hát- és derékfájás ellen a természetadta „FERENC JÓZSEF' keserű' . . kisebb adagokba elosztva, naponta többször be. véve, hathatós segitségt nyújt. Törvényszéki hírek. Pap János bünteteti előéletű asztalossegédet a törvényszék több rendbeli lopás és betörés miatt kétévi fegy házra ítélte, Úgy az ügyész, mint a vádlott felebbezett. — Barbu loan, a Newyork- étterem volt szakácsa mintegy másfél évvel ezelőtt a törvényszék egyik terméből ellopt.i Sutzo tanácselnök télikabátját. A bíróság tegnap 8 hónapi börtönre ítélte. Az itéle! ellen ugv a vád, mint a védelem felebbezetí Mögysiü készül az házam ? (Amit minden építtetőnek tudnia kelten Irta: Komoly Ottó ok!, mérnök. Rengeteg tervrajzzal és ábrával 99 lej az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. Vidék­re azonnal szállítjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom