Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)

1935-04-28 / 98. szám

19 3 5 április 2 8.

E ll énz ék

<•

MÓRICZ ZSIGMOND

FELTÁMADÁS

Elbeszélés

Károly ebéd után felálilöDt, végignézte saját magát, kicsit (lbfröcsköke magáról a morzsát, 'kabátját, mellényét helyrerángatta, derekát kihúzta s mikor egyensúlyba került:

— No gyerekek, első a kötelesség, en megyek a hivatalba, de mégy óra tizenhét perckor itthon leszek.

Valami ellenállhatatlan volt benne, mint egy induló mozdonyban, senkinek sem jutott volna eszébe, hogy a menetrendszerű pontosság ellen kifogást tegyen: úgy tűnt fel, hogy ez a legnagyobb érdeme a vonatnak.

— Maga nem szokott délután aludni? — kérdeztem a háziasszonyt, mikor az ura komoly és nyugalmas kézfogás után, kifutott az állomásról.

— Nem. Soha.

— Gyermeke sincs. Hogy tudja eltölteni a délutánokat?

Az asszony mosolygott és maga elé nézett.

Én rá. Az volt az érzésem, hogy ez a nő egy a számtalan nő közü'J, aki a vdéki életben, mint valami ritka virág, elmúlik. Valahogy idekerült s különös nagy' munkáénergiat kell kifejtenie, hogy olyan legyen, mint a többi asszony, hogy egészen hétköznapi és láthatatlan emberré alakítsa magát.

— Károly megmondja, hogy mit csináljon? —- kérdeztem, tréfáivá.

Megütődve nézett rám. Egész arca egy nagy- csodálkozássá vált.

— Honnan tudja?

Károly osztálytársam volt valaha Debrecenben, kisdák koromban. Most, hogy ebbe a városba kellett jönnöm s itt szálloda nincs, erre a régi barátságra való hivatkozással! vívta ki, hogy meghívjon szállóvendégnek a házához.

— Már (akkor is éppen olyan volt, mint ma. Nagy, nyugalmas, rendszerető, lomha . . . meg keik bocsátania, ha nem válogatom a szavakat . . . régi barátság . . . meg is irtani többször a regényeimben . . . egy blzonyros típusnak ő a modellje nálam . . . tehát mégis kell benne valami rendkívülinek leimi: ő, — ha elbirja az ilyen meghatározást a férjéről

— ő, az én szememben, a hétköznapiság tökéletes formája, aki ezzel az abszoh.it közönségességgel fölébe emelkedik a közönségesnek . . . Valósággal hőse a hősietlemégnek. S mivel éni nem hősöket keresek az életben, hanem embereket:, ő egy bizonyos embertípusnak ragyogó képviselője ... Éppen ellenkezője annak, ami maga és igy egyrészt merészelem, hogy ily rövid ismeretség után az uráról ily szabadon szólok, másrészt ebből láthatja, hogy a negyven év előtti időkből szeretettet hoztam magammal, iránta való szere- tetet: amit nem szükséges, hogy • éppen maga előtt konvenciók alá rejtsek, — mert maga úgy tűnik fél előttem, hogy maga előtt bátran beszélhetek, azzal semmit nem változtatok kettejük viszonyán.

— Mert az változhatatlan, — mondta nevetve az asszony.

— Hogy ismerkedtek meg?

Az asszony egy pillanatig lehunyta a szemét. Már második napja voltam náluk s az en kérésemre a mai ebédhez senki vendéget nem hívtak. Ez egy kevés összezártságot és közelebbi bizalmasságot teremtett.

— Egész regény, — mondta.

Felnyitotta a szemét: már nem volt nagyon fiatal, de fehérfejü férje mellett mégis az volt. Az egész asszony nagy, ragyogó fekete szem volt. Sugárzás áradt belőle.

— Újpesti lány vagyok, — mondta. — Ká- rö.y lakónk volt. Albérlő, mikor valami vizsgára készült még a közigazgatási pályán. így ismerkedtünk meg.

Halkan nevetett s le-lehunyta a szemét, mintha röstelte volna az ismeretségnek ezt a formáját. Elegánsabb lenne, ha báliban találkoztak volna. A kis eletek szegényes háttere szürkül fel: ez Károlyhoz nagyon illett, az asszonyhoz ellenkezőleg . . .

— Mikor befejezte a tanfolyamot s levizsgázott és el kellett utaznia, megkérte a kezem. Tudja, az nagyon furcsa, egy nőnek a hé.íyzete . . . Hogy az ember nem maga választja a férfit ... A férfi jön, megy . . . Tanulni, vagy inkább vizsgázni megy Pestre s mivel igy jobban jön ki, Újpesten vesz lakást. A háznál' van egy lány, egy kielégítetlen lány . . . Az apám is kishi vata look voit, az újpesti városházán . . . Hiszen én is elvégezhettem volna holmi kurzusokat és állást kereshettem volna magamnak... de tudja Isten, soha nem volt kedvem hozzá . . . Elkéstem ... Egyetlen gyermek voltam: elfértem otthon ... És azt mondja egy lakó: legyen a feleségem . . . Olyan impozáns ember volt ... a szülők ideálja, egy olyan férfi, aki korán deresedik: rá lehet bízni az egyet- len lányuk jövőjét . . . Inkább a szüleimtől kérte meg a kezem ... és anyám már fáradt volt . . . már háború volt ... a férfiak mar elmentek katonának. Károly fel volt mentve: az ő hivatala állandó felmentést ígér: neki, nélkülözhetetlen volt . . . Úgy alakult a dolog, igazán percek .alatt, hogy az én nagy reménytelenségemben megváltásnak tűnt fel, hogy egy ilyen hatalmas megjelenésű iérfiu kiemel . . . örökre biztosit . . . hogy el vagyok intézve: nincs rám tovább gon.1 . . • sem az apámnak, sem az anyámnak, sem nekem . . . nem kell tovább velem törődni...

— Mi szeretett volna lenni? . . . Művész?

Az asszony mosolygott s maga elé görnyedt.

— Művész? . . . talán ... de sem zongorázni nem tanultam, se másra nem gondolt nálunk senki . . . Házilány voltam és sok regényt olvastam . . . Szerettem volna valami aktivitást ... de a szüleim nem engedték meg, hogy pl. hadikórházba bemenjek és ápoljak ... . ez nem illett az. ő gondolkodásukhoz ... Segítettem anyámnak: takarítottam a kiadó szobát ... és a lakást . . . bevásároltam, egyre nehezebb volt . . .

— Igent mondott.-— Nem mondtam nemet . . . Csak akkor ébredtem fel, mikor már meg is történt a dolog ... De mit mondjak: olyan voltam, mint egy vad madár, akit befognak egy kis kaíiickába . . .

— És kirepült? ... A kalitkából . . .

Az asszony nevetett. Igent intett.

— Elváltam.

— Károly tói? Az lehetséges?

Nevetett.

— Ő azt mondta, neki nem kellenek komplikációk . . .

— Persze.

— Ha én annyira nem érzem jól magam mellette, visszaadja a szabadságomat.

— És ez magát sértette.

— Nem. örültem neki. Derék embernek tartottam érte . . . Igaz, nagyon megviselt a dolog . . . Lefogytam, ideges voltam, szinte hisztériás. Nem voltam kellemes partner... De igaz, hogy az utolsó pillanatig pontosan végeztem a kötelességemet ... mert Károly ebben nem ismert tréfát . . . Károí'íy korrekt ember és elvárja s ezen nem is lőhet változtatni: az ő házában mindennek oly pontosan kell történnie, mint egy üzemben . . . kis üzem, de korrekt üzem ... Itt abszolút pontos napja van mindennek, órára kiszámítva. Minden kedden kismosás, négyhetenként najgymosás ... A bevásárlást be kell Írni s ő hetenként elszámol és hó végén leszámol. Szilveszterkor főkönyvet csinál és úgy megy át a következő évre, hogy tökéletesen meg van nyugodva: a fizetéséiből egy fillér sem ment haszontalan célra ... A szórakozás is be van könyvelve. Itt hónapról-hónapra ugyanannyi a bors, a cukor, a kenyér, a hús... A tó' i kalapot a jövő télre még átalakítjuk... a ruha . . .

—- De, ha elváltak, hogy kerültek újra ösz- sze?

— Igen. Hazamentem és a szüleim úgy fogadtak, mint egy beteget. A helyemet is megtörülték és soha egy szóval szemrehányást nem tettek, csak éppen sugárzott belőlük a boldogtalanság ... A tárgyalások lefolytak... szabályszerűen... és én határtalanul boldog voltam, mikor szabad lettem . . . Odáig, volt egy cél előttem: szabadulni. A baj akkor kezdődött, mikor megszabadultam . . . Egyszerre üres lett az egész élet . . . Nem tudtam, mit csináljak . . . mit kezdjek magammal . . . Megint felvetődött a régi idea, valamit végezni, hathetes gyorsírást és gépirást, egyéves kereskedelmit . . . akkor állást keresni. . . Állás nem volt . . . apám nem segíthetett rajtam . . . apám olyan volt, mint én, már az elgondolásban kimerült: más az ő helyében feltétlenül be tudott volna vinni a városhoz, neki régi iskolatársai igen magas, állásban voltak, ő nem mondta azt, hogy elvből nem kér senkitől semmit, de ha tettre került a sor, elmúlt . . . majd hétfőn beszélek evvel, avval, majd jövő hónapban úgyis nála leszek . . . aztán hétfőn oly rövid ideig voltam együtt... a konferencián meg csak éppen üdvözölték egymást, meg különben is a városnál most leépítések vannak, elbocsátják az embereket... Apám egész másfajta ember, mint Káro’y. Káfliépzeld, innának tfami- sa(< a fogai. 91 tegnapi e6éd alatt eltörtek és a szegény asszony sirva fjagyta el az edédlöt.

IGEN, a hamis fogsor alkalmazása az ember életében fontos esemény. De egy különben fiatal asz- szony számára azonban valóságos kinszenvedés. Hanyagság az egyedüli oka a fogak elvesztésének. Hanyagság és rossz szájápolás az okai a fogszu- nak, aminek következménye a fogak kihullása.

Ml OKOZ ROSSZ FOGAKAT?

A rothadó, a szájüregben visszamaradó apró ételmaradékok szájsavat termelnek, amely a fogakat szétroncsol|a. Ezt a káros hatást meg kell előzni. Az Odol-fogkrém alkalikus hatásánál fogva elpusztítja a szájsavat. Azonkívül kolloidális természeténél fogva olyan tisztitóan hat, mint egy szivacs. Tudományosan megalapozott összetételének köszönheti az Odol fogkrém világhírét. Több, mint a szépség kérdése. A fogorvosok azt állítják, hogy- alig 5°/0-a azoknak, akik fogkrémet használnak, használja valóban intelligensen azt. A többiek megelégszenek az elülső fogaknak a kefével való fényesitésével.

^ Kefélie fogai belső felületét-, felül és alul egyaránt.

Kefélje fogainak rágófelületét úgy feíül, mint alul.

A Ne riadjon vissza attól, hogy ínyét is megtisztítsa a kefével.

^ Használjon olyan fogkefét, amely a fogazat anatómiai formájának megfelel és a- melynek sortéi a legjobb minőségűek. Használjon Cdol- fogkefét!

AT felejtse el, hogy minden étkezés után SZÁ]SAV képződik! Tisztítsa fogait emiatt HÁROMSZOR napjában!

AZ ODOL-FOGKRÉM ALKAL1KÜS HATÁSA MEGÓVJA FOGAIT

FOG-KREM

roly hasonló esetben azt mondta volna: én? kérni? . . . azt nem.

— És elkezdett magának imponálni Károly.

— Ebben talán nem, mert egy nő, az hálás, azért, ha úgy látja, hogy a férfi tehetetlen, de legalább jóakaratai ... A ridegség az eütaszit. . . Mért hagytam ott Károlyt? . . . nem is tudnám megmondani: azért, amiért most imádom: a korrektségéért. A lelki ■ fő- könyvségéért. Azért, mert többre becsültem magamat, minthogy egy szimpla embernek összes alkalmazottja legyek egész életemen át. Hogy legyen neki, aki rendesen tartja a fu- szeklijeit és a levegőt szagosig a meg az édesnek . . . Hát ennél mégis csak többre tartottam magamat. Nem bírtam, itthon ülni és kéztől kapni, hogy: magának holnap hajat kell mosatni. Még ezt is ő irta elő. Elát egyszer úgy tűnt fel nekem, hogy ennél nagyobb börtön el sem képzelhető, hogy minden lépésem más cérnáján mozog, hogy nekem még annyi önállóságon sincs, hogy a fejemet megmossam. Nem tudom, egy férfi ezt megérti-e? . . . De otthon a másik baj ért utói: Károdnak soha nem volt pénzzavara. Aránylag nem volt több jövedelme s nem volt nagyobb karrierre kilátása, mint az apámnak, de apám és anyám nem értettek a pénzhez. Mindig tele voltunk adóssággal, pedig látszólag semmire nem költöttünk. Három szobánk volt, de az túl sok volt nekünk és már kettőt adtunk ki belőle . . . Szóval lassan letörtem, rájöttem, hogy a föld terhe vagyok — olyani vagyok, mint a legtöbb nő: a percek megeszik a napot és a hónapot és az évet és az egész életét . . . De kilépni ebből az életből s valami újat kezdeni? . . . Hogy? ... A világháború elvágtatott felettem, mint a vihar a biztos szobában ülő felett . . . anyám évek alatt ki nem

lépett a házból, még apáimnál is tehetetlenebb volt, egy bálik és szenvedő teremtés .. . Állás! Folyton az állás járt az eszemben, de az állás nincs szerves összefüggésben a nővel, az állás a nőnél véletlen dolga s ha még kapnék is állást: hogy én diktandó írjak egy urnák, aki rám se néz s még ez a legjobb, ha rám se néz . . . Egyszer csak azt mondja a lakónk: „Mit szól hozzá, nagyságos asszony, a volt ura házasodik“.

Az asszony idegesen felnevetett.-— Ma sem tudom, honnan tudta, hogy Károly az én uram volt . . . Nem kérdeztem tőié . . . „Meg kel neki házasodni, mert vidéken egy férfi sem élhet meg, ha nincs felesége“. Ez igaz. De én erre sohasem gondoltam s ha mégis valami ilyen eszembe jutott, közömbös volt előttem . . . Hát Károly házasodik . . . Első érzésem csodálkozás volt, hogy kap még egy nőt ... És hogy az én uram házasodik... Én tudtam, hogy Károly szeret engem ... Ez a nagy, kövér ember nem tudja megmutatni a belső érzést, de olyan volt, mint télen a jól befütött kályha .. . árad belőle a meleg ... és én ott fagyoskodtam egy kis lakásban, kihűlő szülői testek mellett s nekem kellett rakni a tüzet a lakók kályhájában . . . Emlékszem, ott guggoltam egy kályha előtt, mikor eszembe jutott . . . letettem a fát a földre és soká néztem a hideg kályhába . . . itt guggolok és van egy uram, aki tele van jósággal, szeretettel, okossággal . . . s mi az vetem • • • Milyen kicsiny egy nőnek az élete . . . elkezdődik s elmúlik . . . nem lehet újra meg újra kezdeni. . . aki eupasszolta, annak már vége is van.. . s Károly akkor hirtelen jellemnek és nagyszerűségnek tűnt fel előttem . . . - milyen kicsinek, hitvanvnak es soványnak, értéktelennek láttam magamat . . . Valami reme-