Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)
1935-04-21 / 94. szám
' !* 19 3 5 április 21. ELLENZŐK 5 KM MÓRICZ ZSIGMOND DEBRECEN Debrecen a „raaradandóság városa“, ahogy Ady nevezte. Én negyvennégy év óta ismerem, nemrégen voltam ott utoljára a télen, de ahogy az állomásról gyalog besétáltam a város piacira, álmélkodva néztem, hogy ebben a városban semmisem változott. Még a városháza is úgy toppant ki a piacra árkádos csizmájával, ahogy a kisdiákot valaha meglepte. S a Nagytemplom két tömör tornyával, mint a hortobágyi bika, szembe néz az időkkel. Félszázad előtt azt mondták, ugyanaz, mint félezredév előtt, csak a palló szűnt meg. Még azt is sajnálták, hogy már nem deszkapalló nyújtózik a sár fölött, hanem aszfalt. Ma meg azt sajnálják, hogy a pusztaságformáju piactéren a tegnapelőtti polgármester virágokat és bokrokat ültetett. Minek a. Mikor Debrecen úgy szép, ahogy van : ráborul a mérhetetlen üvegbura, az ég kupolája. Mindenesetre a törzsökös magyarságnak olyan fészke, amilyen alig van még egy. Debrecennek száztizenhétezer lakosa van; ez azt jelenti, hogy száztizenhétezer ember feltétlenül büszke rá. De azonkívül van még másik száztizenhétezer ember, aki büszke rá: mindazok, akik innen elszármaztak, mindenki, aki csak egy évet töltött ebben a városban. Debrecennek legerősebb karaktervonása, hogy olyan lokálpatriotizmus terem benne, amilyen sehol másutt ezen a világon. Ez a debreceni „hegyeshasu kevélység“ rám is rámragadt s belém rögződött, mint „régi edénybe a régi illat“, pedig összesen csak három évet éltem itt, mint kisdiák s még egyet, miDt főiskolás, Csokonai lábánál, a szent poézis áhítatában. Mert Debrecenben a legnagyobb ideológiai távolságok találkoznak: sertéskereskedelmi józanság és a költészet évszázados ihlete. Keresem a szót, mivel lehet néven nevezni ezt a várost, ezt a sajátos egyetlen, semmi máshoz nem hasonlítható magyar hangyabojt s nem találok jobbat, mint ahogy ő nevezi magát már századok óta: cívisváros. Az. Az ember érzi, hogy itt polgárság él. Úgy lett magától ez a város, mint a mezők füve s úgy fejlődik gazda nélkül, mint az erdők koszorúi. S mily kedvesen nőtt. Mennyi legelő, mennyi ég, mennyi tágasság: az egész város egy nagy piac és ahány ház, annyiféle, mind a maga feje szerint épitve : ennek a reneszánsz tetszett, annak a fürdőszoba csempéi. Ezek magyarok akartak lenni Lechner után szabadon, azok a barokkra emlékeztek áhítattal és mégis együtt szép és harmonikus. Mily nyugalmas és bölcs ez a Nagytemplom, békességgel áll a nyáj felett, de messze figyel, a pusztákra, a Hortobágyra s talán még ma is a török-tatár hordákra, amelyek százötven éven át minduntalan megszállották a Basa-halmát,' ahonnan megsarcolták a kőfal nélküli roppantságos parasztvárost. Ha a Rákóczi-harang hatalmas bugása megdördül a magasban, ez azt jelenti, hogy emlékezzetek az elmúlt századokra : nemcsak ma van ilyen gyalázatos világválság, ez a város félezredéven át számtalanszor heverte ki a rettenetes időket, a dies iraet. Egy városnak a lakosságát a közös szenvedések kovácsolták össze mindig. És a régi város a bajaiból táplálkozott. Debrecen is úgy állott a puszták közepén, mint egy frissen sült óriási debreceni kenyér, amibe bele akart harapni mindenféle k s és nagyhatalom s mindig csak azzal lehetett menekedni, hogy dobtak falatot a n indenfajta mohóságnak, de ezt a falatot ők mérték ki s nagy politikával és bölcsességgel legalább egy kis oklevelet, privilégiumot és kiváltságot szereztek érte cserébe. Négyszáz esztendő óta folyik itt a harc é' háború s közben Debrecen akkorára nőtt, hogy még ma is 166.0C0 hold a határa. Ez persze úgy állott eiö, hogy a török korban óriási terület lakossága, számtalan falu népe menenekült be a városba; a város szívesen látta a gyüttmenteket és mikor biztos hazát adott a fegyver elől bujdosóknak, — bekebelezte határaikat a magáéba. így jött létre ez a negyven kilométer hosszú birodalom, amelyben háromszáz év óta egyetlen földesur sem lakott, csak parasztság, amely a maga paraszt esze szerint élt és fizetett a hódoltságban adót négy felé : töröknek, németnek, Erdélynek és a régi föidesuraknak. Ez volt az a kenyérsütő tekenő, mely a debreceni önérzetet akkorára dagasztotta, aminek ma már csak halvány emlékét őrzi a lokális büszkeség. És ez a paraszt Debrecen már háromszáz év óta lrulturközpont. Az erdélyi fejedelmek rakták meg a kollégium alapját hatalmas adományokkal és jótékony befolyással s Debrecen, amely három századon át neveli itt az ország s főleg az Alföld népét írásra és tudományra, kezdettől máig úgy tartja ezt a uagyságos főiskolát, mint a kincsek kincsét. A cívis maga ha nem is kínozza gyermekét a száraz tudományokkal, de az oskolát istápolja. Még nincs tiz éve, hogy kétmillió kilencszáz- ezerpengőt ajánlott fel az egyetem megépítésére. Mindig ilyen arányú volt ebben a városban a kultúra elősegítése. Ebből a két főtényezőból állott elő ez a bizonyos helyi önérzet: gazdaságilag mindenkor a maguk iábán tudtak állani s a nemes tudományoknak mindig főpártfogói valónak. * Az ember élményeken keresztül ismeri meg az embert. 1892-ben ott laktam mint kisdiák Debrecenben a Nagymester-utcán, Boros tanító urnái. Számtalan apró emlékem fűződik ehhez a Nagymester-utcához. Ott tanultam meg a legelső Gsokonai-verset dalolni, mert abban az időben még dalolták Csokonait, a „Drága kincsem kula- esocskámaf“, me'* a „Földiekkel játszó égi tüneményt“. És ott tanultam meg tisztelni a debreceni bélest, meg a hájas pogácsát. De a legerősebben a debreceni politikát, mely furt ésszel jár túl annak az erőszakosságán, aki reá támad s amellett önérzetes, nem hagyja magát az orránál fogva vezetni s ha egyszer megharagszik, akkor haragtartó halálig: vagy inig érdeke bőkét nem kíván. A kommunitás gazdagsága) közös harca, ereje és magára maradottsága iktatódott be minden egyes lakosába s jellemmé alakítja a legkisebb hortobágyi pásztorlegényt is. A hortobágyi csikós mintaképe az egész magyarságnak: ott érzi maga fölött a nagy város dicsőségét s ahhoz méltó akar lenni. A város cselédje él s hal a városáért. Még ha Amerikába kerül is, akármilyen nagy dicsőséget szerez, holtig abból táplálkozik a lelke, hogy valaha csikósbojtár volt a Hortobágyon. Útja a nemes virtus, élete a dicsőséget kereső munka és jövője a magyar becsület. Ez a debreceni típus: keménység és önérzet. Gőg. S ez nem kopik ki belőle, ezt nem mossa ki leikéből az élet semmi vihara és egyéni sorsának semmiféle hányattatása sem. Ha a magyar karaktert meg akarjuk keresni, legelőször a debreceni embert kell jói megvizsgálni. Ennek a városnak a magyarsága a légin agyarabb, mert a legjobban kevert magyarság. A századok alatt annyi helyről, annyiféleségben verődött össze, hogy itt, mint egy különös lélekko. MÉDIA nHMSfi’;. ■■ümmssamsummmB 0 R É Jl L PÁRIZSI cég $41 A J F E S 7 É I a világ legtökéletesebb készítménye. Minden drogériában és jobb nőifodrásznál kapható. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: SPANYOL VERSEK OLVASNI — Miguel di Unamuno — Olvasni, élni azt az álmot, mit más valaki álmodott és ejfelejteni az álnok valót, ami történni fog. Csak egy marad meg, a ko^lmány, a szóvirág hatalmasabb, mit alkotunk az élet ormán, ábrándjaink tajtéka, hab. Olvasni. Ha a holnap éljő, én is csak ez leszek, irás ? Együtt teremtmény és teremtő, az ami történt, semmi más? APÁM — Antonio Machado — Sevilla tündököl. A földre omlik. E kastélyban születtem hajdanán, hol a szökőkút zeng. Nagy, büszke homlok, csöpp légyszakái!, bajusz. Ez az apám. Még ifjú. Olvas, ir, a könyve szótáll, el-elmereng. Főikéi, a ház alól a kertkapuig ballag csöndbe. Sétál, Beszél magában, néha meg dalol. De nagy szeme most tétováz ködülten és cél nélkül kalandoz el az űrben, nem tudja merre nézzen, nyugtalan. Aztán a múltból a jövőbe bámul s meglátja az idő bus távolából alázatosan az én ősz hajam. ÁLMAIM — Manuel Altolaguire — Az álmaimnak nincs helye, hogy élj te bennük. Nincs helye. Itt minden álom. Elmerülsz. Menj élni innen máshová, hol élni tudsz. Ha volna vas, ha volna kő a gondolat, te is bizonnyal megmaradnál. De tűz csupán, felhő csupán, mint volt a föld a kezdetén, hogy senkisem élt rajta még. Itt élni nem tudsz. Nincs helyed. Az álmaim fölgyujtanak. gyógyítható A bőrbajok : akiié, eritem, egzema, ótvar, kozisz, pszoriazisz, herpesz, impetigo, olyaa mértékben idegesítik a beteget makacsságuk, folvtán, hogy gyakran a kétségbeesésbe viszik. Ugyanez az eset adódik elő más bajoknál is, mint pl : koszvény, reuma, kőképződes, idegfájdalom, elsavasodas, zsába, görcser, flébit, gennyes tályog érelmeszesedés, női bajok, stí>. Ne essetek kétségbe, ti, a romlott vér áldozatai ! Meggyógyultok, ha a & csodatevő vénnejitő szerhez folyamodtok, a RIGHELET VÉRFEL- FRISSlTÖ-höz, (DEPURATIF RICHELET), amelynek terapőtikai eredményei bámulatba ejtették az egész világ orvosi karát. Hála a RICHELET VERFELFR1SS1TÖ (DEPURATIF RICHELET) hatásának, a bőr betegségei megszűnnek, nem hagyva nyomot sem rnaguk után. Minden fájdalom rögtön lecsillapodik az általa gyakorolt csillapító hatás folytán. Visszaadja az egészséget, az életerőt, az élethez való kedvet. Mert egy egészséges vérkeringés, a vér hősége megolajozza a szervezet minden részecskéjét. hóban, egy uj ötvözet állott elő. Hogyan is lehetne jellemezni ezt a debreceni fajtát ? Az irodalom a magyar jellemet az általános emberi vonások közül a legnemesebb, de passzív értékjelzökkel szereti díszíteni. Őszinteség, egyszerűség, önfeláldozó szeretet, az igazságért való lelkesedés, bátorság, vitézség, az erő túltengő ártatlansága : „egy jó szóért az ingét is odaadja“ s számtalan ilyen szivet megindító megfigyelésadta disz . . . Fémek közt az aranynak van a legtöbb díszítő jelzője, de az arany a legkevésbé alkalmas fegyver és munkaeszköznek. A debreceni karakter a magyar fajnak érces és kemény tulajdonságait is felmutatja. Az egészséges önzést, a jusshoz való elszánt ragaszkodást, a szívós munkaképességet. A vasat, mely csak használatban fényes; az ércet, mely aktiv élet- szerkezetek megépítésére való. A debreceni ember nem éri be atehetetlenség aranyával, ő aranyból meg nem tudott volna élni: neki soha kőfalai nem voltak. A debreceni ember hozzászokott a nagy századok alatt, hogy ami erő csak van, ami ész csak kerül, azt mind ki kell csiholni és állandóan készen tartani, ha meg akar állani a sarkán. Már az maga valami hallatlan kedves közösséget teremt, hogy Debrecennek meg van a maga saját magyar nyelve és hangsúlya. Száz lépésről meg lehet ismerni a debreceni embert. És tiz szóból ki lehet érteni a debreceni lelket. Német katonavonat állott a debreceni állomáson ; a sisakos német katonák vígan mozogtak a perronon. Derék civisgazda áll s nézi őket. Mondom neki ismeretlenül: — No, bátyám, mit szól ehhez: mennek a németek a mi határainkat védeni. Rám sem pillant, csak nézi őket komolyan : — Nem von a baj ides uram, — csak itt ne maradjanak !... Ez a debreceni ész. Két lépéssel előtte jár a jelennek. A magyar sokat vádolja magát szalmaláng lelkesedéssel. Ez a debreceni magyarra nem vonatkozik. Debrecen az a magyarság, mely lassan ég, mint a tapló s tudja, hogy mindennek megjön a maga ideje. Ezért tudta megszerezni s megőrizni 166.000 holdas határát s rajta állván, a legkeményebb magyar önérzetet. Debrecen a fajfentartó magyarság egészséges típusa. Nemcsak szeretni keli, hanem tanulni tőle. 3ÉBSZEHRÉ1.YT, garantált modern kivitelűt készít BRÜHHflLD MB \r 1L fémipari üzeme, Cluj, C. Decebai 23. Telefon 7—41 Erzsébet Iflrálpc Szálló Budapest, IV., Efyetem-utc 3 5. — 100 modem kényelmes szobi. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az át terem és kávé fi n- Pan minden este 'szalonzene, — Menü: 1,63 Pengi?. — A : Erzsébeí-pincében egypincé? rendszer!
