Ellenzék, 1935. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1935-03-22 / 68. szám

mtg Márelm* **, 3 Honnan van Boila Romnlnsnalc 60—-70 milliós vagyona? Több nemzeti parasztpárti politikust áltifanakasemmilo- szék elé a Bentoiu vádirata alapján BUCUREŞTI. (Az Ellenzék, tudósítójától.)' A Bentoiu-javaslat vitája során Alexandrini, a parlamenti vizsgáló-bizottság elnöke szó­lalt fel a kamarában és azt állította, hogy korrupció történt a Skoda-szerződéssel kap­csolatban. Boila Romulus vagyonára nézve kijelentette, hogy ez 1928 óta nőtt, mióta az országos nyugdíjpénztárnál az elnöki szé­ket elfoglalta. Rámutat arra, hogy rövid időn belül 60—70 millió lej betétje volt készpénzben Boilának a különböző bankok­ban. Nem igaz, — mondja — hogy ez a pénz Maniu aranybányáiból származott, mert igen mérsékelt volt a bányák terme­lése. Elismeri, hogy idegen cégek nagy hite­leket nyújtottak, de Boila rövid időn belül kifizette az adósságokat. Különben is a ha­szon, a befektetés folytán nem Boilát, de az idegen tőkét illette volna — állapította meg beszéde végén Alexandrini képviselő a ka­marában. Alexandrina ezután azt állítja, hogy Boila a Skodo-cég megbízásából 25 millió lej ,,ju­talékot“ adott Lupan mérnöknek a Copsa-i üzemek felbecsülése alkalmából. Ezért az ügyészségen kell szerinte eljárást índitai& a bűnösök ellen. . , Fenntartja azt az állítását, hogy a Skoaá- gyár saját üzemébe akarta olvasztani a Cop- sa—Cugirt s kéri a kamarát, hogy mindazo­kat a volt minisztereket bélyegezze meg, akik a Skoda-szerződést létrehozták, hogy végre ezek nyilvánosan legyenek dezavuálva. Alexandrini beszédének elhangzása után Dinu iBratianu, a liberális párt elnöke hosz- szas tanácskozást folytatott íuniannal a parlamentben. A iBentoiu-féle megbélyegző javaslat vitájáról tárgyaltak s arról, milyen határozatot hozzon a törvényhozás ebben a kényes ügyben. Hivatalos jelentés szerint lunian azt a tanácsot adta Dinu Bratianu pártelnöknek, hogy a javaslatban név sze­rint fel nem sorolt egyénekre is terjesszék ki a megbélyegző határozatot és több nem- zetiparasztpárti vezető politikust állítsanak a semmitőszék elé a megszavazásra kerülő vádirattal. A Curentul jelentése szerint Tu- nian ma felszólal a képviselőházban és rész­letesen fejti majd ki véleményét a Bentoíu- féle javaslattal s a Skoda-üggyel kapcso­latban. F ' y SZEKREKEDES ideális GYÓGYSZERE, AMELY A JÓ HASHAJTÓ MINDEN TULAJDONSÁGÁVAL REN­DELKEZIK, HASONLÓ KÉSZÍTMÉNYEK HÁTRÁNYOS MELLÉKHATÁSAI NÉLKÜL .........■'■■mi ■1‘nrF n n—'i —-------------­NYÍLT HADÜZENET A PATRIA NO. L-BEN Jiíciiisi fonunk ai áraién ellen, ük az llcgcaclicli alfák el magokat“ Sinaiabasi raeg e il-szám« nemzetí-paraszdpárioá holnap.'-*“ ÜCinraéletflesra tómatlás llihaiache és a pártvezetöség címére. — „Hüly & idealisták iríák Ifshalache programját“ A Z ARTEN hatóanyagai semmiféle drasztikus hatást sem fejtenek ki, hanem az egészséges, élettani viszonyoknak megfelelő hatást gyakorolják a belekre. Ennek köszönhető, hogy az ARTIN dragéek bevétele után a normálisnak teljesen megfelelő ürülés áll be és nem is gondolunk arra, hogy előzetesen hashajtót vettünk be. A pici Artin dragéek bevétele kellemes, a legkényesebb nők is kedvelik, ■ ARTIN A Ub ftAxxum üzemek BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósitójától.) A Vaida-csoport Bucuresti-i hívei nem men­nek el Brasovba oly célból, hogy ott az uj párt alapításának részleteit megbeszéljék s igy a Brasov-i zászlóbontás valószínűleg el­marad. Hivatalos jelentés szerint a csoport Bucuresti-ben tartózkodó vezetői tegnap este összegyűltek Voicu Nitescu lakásán. A házi­gazdán kívül Mirto, C. Angelescn, Ionéi Lupescu, Ioanitescu, Tilea és mások vettek részt a tárgyalásokban. Elhatározták, hogy uj pártot alakítanak s holnap Sinaia-ba mennek, hogy ott Vai- dával együtt leszögezzék a párt program­ját. Ekkor határoznak majd az uj párt nevére vonatkozóan is, mert erre nézve még nem tudtak megegyezni Vaidával. Az uj pártot a Bucuresti-i lapok értesü­lése szerint nem fogják keresztény nemzeti pártnak, vagy román nemzeti-parasztpárt- nak hívni, mert Vaida ragaszkodik az ed­digi elnevezéshez és Bratianu György példá­ját tartja szem előtt, ki a liberális párt ne­vet fenntartotta akkor, midőn évekkel előbb az anyapártból kizárták. Vaida arra számit, hogy a két nemzeti-parasztpárt közötti kon­fúzióból előnyei lesznek majd az ő pártjá­nak. Hivatalos jelentés szerint az ország lakos­ságához intézendő felhívást is Sinaia-ban fogják megszövegezni és ott fogják eldön­teni, hogy ki milyen szerepet vigyen az ala­kítandó vidéki tagozatokban. A vádirat a pártvezetőség ellen A Patria No I. — a Vaida-csoport hiva­talos lapja — vezető helyén valóságos vád­iratot szerkesztett Mihalache pártelnök el­len és négy pontban foglalja össze a súlyos vádakat: 1. Mihalache nem „séf“, csak — elnök. Mert nincsenek „sef‘c-hez méltó értékes fő­nöki tulajdonságai. Amikor az elnöki széket elfoglalta, elhatározta, hogy újjászervezi a tagozatokat és uj programot, dolgoz ki a ELADÓ a Str. Donct-on kőt holdnál nagyobb, fajgyümölcsfákkal teljesen beállított és bekerített gjytinsöScSíiS kertbenépült 2 szeöa, fü&mjfra veranda mel­lékhelyiségekkel uj, odósnenles ISÖZ. Kitűnő ivóvíz, villanyvilágítás, szerpentin utak, külön kis nyaralóház fából. Zöldséges, virágos kert dísz­fákkal, bokrokkal, .évelő virágokkal. Autóbuszjárat. — Értekezni: SAif'DO » bizományosnál'' CALEA VICTORIEI No. 13. — —1 ----------------------­párt számára. Ebből az elhatározásból folyt aztán az, hogy bizalmat előlegeztünk a Topoloveni-i tanítónak. A párt vezetőhelyei ugyanis alacsonyrendü elemek által voltak elfoglalva, akik nem hazafias célokat szol­gáló katonáknak, hanem egy nagy üzem részvényeseinek tekintették magukat, mely vállalat a ,,nemzeti-parasztpárt“ cégérével volt a törvényszéken bejegyezve. Mihalache újjászervezte a pártot, a vezetést azonban ugyanazon kezekben hagyta. Uj pontok 2. Mihalache nem távolította el az erköl­csi rokkantakat és értéktelen elemeket a párt éléről. Az egész újjászervezés nem volt egyéb, mint személyi ellentétek fellobbaná- sa, az érdekek összeütközése, a pionírok háttérbe szorítása és zűrzavar keltése min­den téren. Egy ,,sef“-nek nincs joga ahhoz, hogy széthúzás magvát vesse el a lelkekbe. Az a kötelessége, hogy a párthivek törek- I vesét a közös célnak alárendelje. I 3. Kétféle párt-tag megjelölést vett fel az I alapszabályokba. Az egyik az „aktiv“-párt- tagok csoportja. Azok, akik résztvesznek a gyűlésen, fizetik a tagdijakat és az előfizeté­seket a lapokra. A másik megjelölés azokra vonatkozik, akik a párthoz „csatlakoznak“, így Mihalache egy kiváltságos osztályt, — „elitet“ teremtett maga körül, mely a párt ügyeit irányítja. A főhiba... 4. A főhiba azonban az volt, hogy Miha­lache a párt alapvető programját tette birá- lat tárgyává. Ehhez pedig nem lett volna szabad nyúlni, mert egyházi dogmákhoz ha­sonló, örökérvényű tételek. — Ha a katolikus egyház dogmáit kezde­nék reformálni, a legerősebb egyház is szét­morzsolódna — állapítja meg a Patria No. 1. — Mert egy egész életre szól egy program s ezen nem lehet évenként változtatni! Mi­halache programját egyébként a Constanta-i kaszinóban és a Fekete-tenger hullámaiban írták azok a hülye idealisták, akik azt sem tudták, hogyan kell szolgálni az elveket és ezek az elvek miként kell irányítsák életü­ket. Bezárkóztak szobáikba, befüggönyözték ablakaikat, igy dolgoztak ahelyett, hogy ösz- szeköttetést kerestek volna a néppel és meg­ismerték volna a hazafias célokat. Valóságos merénylet tehát programjuk az ország ellen. ! Hadat üzentek programjukkal az ország ro­mán lakosságának. Elfogadjuk a hadüzene­tet és harcolni fogunk az árulók ellen, akik az idegeneknek adták el magukat! — álla­pítja meg a Patria No. 1. a Vaida-csoport nevében. Ez a vádirat most már a kibékülést telje­sen kizárja. Barba Augusztin, a Bihor-i tagozat főtit­kára a következő táviratban gratulál Miha- lachenak: .Elárultad a nemzetet, elárultad a paraszt­ságot. Nem lehetsz más, mint ami Lupuval együtt voltál: — bolseviki és áruló!“ flclgbenhaggta az ítélőtábla Kroner PikE*$ elsőfeko smhs iteieiet CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) A hely­beli ítélőtábla tegnap délelőtt hirdetett Íté­letet Krenner Miklós, az Ellenzék országo­san ismert közírójának sajtóperében. Kren­ner Miklós dr. 1933-ban az Ellenzék hús­véti számában betegágyáról Húsvéti harang­szó címen vezércikket irt. A helybeli ügyész­ség államellenes izgatást látott a nagyvona­lúan felépített és tudományos magaslaton tartott fejtegetésben és vádat emelt dr. Krenner ellen. A törvényszék artnak idején dr. Krennert bűnösnek találta és szokatlanul súlyos ítéletet hozott: egyhavi fogházbüntetéssel és az újságíró foglalkozástól három évre való eltiltással sújtotta a cikkírót. Az Ítélet ellen dr. Krenner és védője, dr. Klein Miksa ügyvéd az ítélőtáblához feleb- beztek. A mult héten megtartott tárgyaláson dr. Klein erőteljes védőbeszédében mutatott rá, hogy a kérdéses vezércikkben dr. Krenner államellenes izgatást nem követett el és mi­vel a bűnössége nem igazolódott be, felmen­tését kérte. A tábla az ítélethirdetést teg­napra halasztotta. Tegnap délelőtt 11 óra­kor a tábla Balasan-tanácsa hirdette ki az ítéletet, mely szerint a tábla beigazoltunk vette dr. Krenner bű­nösségét és az elsőfokú ítéletet helyben­hagyta. Camaresescu ügyész az Ítéletben megnyu­godott. Dr. Krenner védője utján felfolya­modást jelentett be a semmitőszékhez. A rendkívül súlyos Ítélet úgy a jogászok, mint a nagyközönség körében rendkívül nagy feltűnést keltett. SELECT-MOZGÓ STAN és BRAN VilMK OUTÉR KÉT ÓRÁN ÁT MULAT, AKI MEGNÉZI E NAGYSZERŰ VÍGJÁTÉKOT! Háromifliiliiárcloi meghalad a rendezetlen adóbírságok összege Amnesztia az adóbírságokra BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A pénzügyminiszter törvénytervezetet dol­gozott ki a fennálló adóügyi bírságok ren­dezésére. A ki nem fizetett bírságok végösz- szege ugyanis 3 milliárd 365 millió lej Ösz- szeggel van feltüntetve a pénzügyminiszté­rium költségvetésében s ez zavart okoz ál­landóan. A minisztertanács a pénzügymi­niszter javaslatát elfogadta. Eszerint min­den oly kihágási ügyben, melyben jegyző­könyv utján birság volt kiróva, elengedik a birság összegét, lia az adósok három hó­nap alatt kifizetik a kérdéses adójukat. Erre a kifizetésre további 6—9—12 havi halasz­tást is adnak, de ebben az esetben 10—20— 35 százalékos hozzáadással kell majd kifi­zetni az adó összegét az adóhivataloknak. A törvénytervezet kedvezményt nyújt azok­nak is, akik adójuktól függetlenül voltak valamely kihágási ügyben megbírságolva. Amennyiben ugyanis három hónap alatt ki­fizetik tartozásuk 10 százalékát, az esetben teljesen szabadulnak. Halasztás esetén azon ban ez a fizetési arány is emelkedik. A tör vényjavaslat külön hangsúlyozza, hogy csak készpénzben lehet kiegyenlíteni a leszállítón bírságokat. NE UTAZZON EL „HERMES“ VASÚTI MENETREND most megjelent uj, téli kiadása nélkül! Nagy menetrendkönyv — 40 lei Kis zsebmenetrend — — 1$ lei

Next

/
Oldalképek
Tartalom