Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Prágai Tamás: Seholsincsvilág képei
Három papírduda harsog. Menjünk tüstént! A búcsúban meggyilkoltak Három fösvényt. Az egyik a gyöngyárus volt. Bárhogy kértük, Nem adott az iszákjából Láncot, réztűt. Faág lett tíz kapzsi ujja! Már nem ér el... Megtömhetjük zsebünk arany Lánc-csengéssel. A másik planétás volt. Arca: sült tök. „Ha nincs fillér - sipítozott - Megvénültök!” Rút arcából holdvilág lett, Békák nézik. Ellophatjuk kincs-igérő Egérkéit. Harmadik a bábsütő volt. Csurrant méze. Cukor-sípját fújva sóvár Arcunk nézte. Édes csontját szopogatja Már tíz néne. És mi nagyot haraphatunk Báb-szivébe. Ismerte Kormos Pásztor Béla kötetét? Nem tudom. A rövid (négy szótagos) verssorba kényszerített rím jóval erőteljesebben hangzik, mint ha hosszabb verssor végén csendülne, ez a vers groteszk hatásait erőteljesen kiemeli. Fel kell ismerni ebben egy nagyon is modern tendenciát. Tekintsük a vers felületét egységes mezőnek, amelyben jelentő és nem jelentő elemek egyaránt találhatók. A jelentés a nyelvtudomány fogalmai szerint (akár Ferdinand de Saussure klasszikus előadásaira hivatkozhatunk) önkényes: egy-egy jelsorhoz a hozzá tartozó értelem konvención, az adott nyelvet beszélők egyetértésén alapul. De a vers elemei közt nem csupán jelentő elemeket találunk: ami jelentő, az a nyelvhez tartozik. De nem tartoznak oda azok a hangzásbeli sajátosságok (rímek, együtthangzások, egybecsengések), amelyek mind-mind asszociatív és erősen szubjektív, ám mégis 42
