Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Döbrentei Kornél verse
DÖBRENTEI KORNÉL Visszavonásig lsmersz-e nála nagyobb urat, mint az éjszakai bűntudat? Szemtől szembe tör rád, vagy orvul, ajkad harapva fogad csorbul. Mennyire kiszolgáltatott vagy! Módod sincs, hogy elégtételt adj, nem múló kínokat okoztál szeretteidnek, s kik szerettek, nem tagadhatod le, te voltál, s akárhányszor vetsz is keresztet, nem hiheted, ne légy oly dőre, hátrálhatsz ott, hol nincs előre! Jóvátenni mély-sebzést, sértést, gyötrő gyanakvást, lélek-irtást, magaslóról a földbe-tiprást, utólag nincs esély, se részvét, megalázottjaid megkövesd, a tetthelyről nincs hová szökhess, minden, mit megtettél gáládul,- nyomodban könny, düh - mind elárul. Avas éveidből jön elő, emlékektől hars az agyvelő, tartalmuk, mint fölfakadt tályog, bűzlik, s porcokig leszivárog, tested, a gyötrelemtől vásott, romlik, tán bánod, hogy megkésted elásni lelkifurdalásod, magad előtt sincs felmentésed, masszává vonszolhatod térded, a megbocsájtást el nem éred, nincs erőd, hogy mélységből kiálts, mert megbénít a gyóntatórács. Mardos bűntudat, s öl, mint sósav, azért is, mit el sem követtél, hánykolódsz és kiüt a sós hab, arról sem tehetsz: megszülettél, 31
