Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Zinner Tibor: Emlékfoszlányok az első semmisségi törvényhez vezető útról és göröngyeiről
„Ott és akkor határoztuk el, hogy a felülvizsgálatokat pártatlanul, befolyásmentesen, csak a megismert igaz tények és jogszabályok alapján, a nyilvánosság bevonásával fogjuk végezni”.37 Balogh erről az értekezletről nem tett említést. Azt viszont elmondta, hogy vita van a törvénysértő büntetőpereket illetően Kulcsár és közte. A párt nem hagyhatja, hogy a kormány, a tárca maga döntsön a párt múltjára oly súlyos árnyat vető kérdésekben, ezért a kezdeményezést napokon belül vissza kívánja venni. A kormányváltáskor őket, kettőjüket, Kulcsárt tekintélyénél és tudásánál, tárcája eredményeinél fogva, és Baloghot (miután ő pártalkalmazott volt) nem érinthették a személycserék. Jogfolytonosak voltak vezetőként, céljaik a törvénysértő büntetőperek következményeinek felszámolását illetően nem tértek el, álláspontjaikat a különböző szempontok erőteljesen motiválták. Balogh úgy vélekedett, hogy több (emlékeim szerint három) történészi-jogászi végzettségű szakemberekből álló kutatócsoport felállítása volna célszerű, akik többéves kutató-feltáró munka után olyan tudományos feldolgozást készíthetnének, ami alapját képezhetné egy ország- gyűlési állásfoglalásnak. A történészi kutatómunka, a tényfeltárás megalapozottságának igenlése egyúttal viszont azt is jelentette, hogy a több évtizedes fekély, az állampárt és a „végrehajtó szervek” által elkövetett (soha jóvá nem tehető) bűnök felszámolásának, az ártatlanul meghurcoltak megkövetésének tervezett folyamata nem ígérkezik gyorsnak. Balogh helyzetéből fakadt (az idő tájt képviselt) nézete, hogy e tíz- és tízezreket érintő kérdés rendezését nem, vagy nehezen függetlenítheti az MSZMP sorsának, hatalmi helyzetének alakulásától. Ennek ellenére, mindez azt jelentette számomra, hogy azért látszik némi reménysugár, írásomnak lehet hatása. Kulcsárnak a múlttal összefüggő álláspontjáról Balogh tájékoztatott. Azt tudtam, hogy még nyáron az Esti Hírlapnak adott nyilatkozatában felvetette a közel félezer, ’56-tal összefüggésben elmarasztaltat érintő hátrány teljes megszüntetésének ügyét.38 Az akadémikus visszaemlékezéséből ismert - és a történtek ismeretében egykori társelnökként a két hír tartalmát egybevethettem - annyi egyértelművé vált, hogy Kulcsár nem kívánt elmerülni a részletekben (kivéve egy-egy ,,ellen-per”-t39), és az igazságtételnek az MSZMP „atyáskodás”-ától független, megalkuvásoktól mentes véghezvitelét igenelte. Nem csupán (az általa olvasott ’58-as ítéletből is ismert) Naggyal és társaival szemben lefolytatott büntetőeljárás törvénytelenségét óhajtotta felülvizsgáltatni, hanem néhány korábbi kiemelkedő büntetőpert is, és ezekben a bírósággal kívánta kimondatni az egykor meghurcoltak ártatlanságát. Úgy vélte, hogy hasonlóan az ’56-os elítéltek büntetőügyeinek semmisség útján történő rendezéséhez, az 1945-1963 között, a nem ’56 miatt elmarasztaltak esetében is ez a járható és szükséges út. Sőt, mi több (szemben ’56 októberét megelőző hadbírói gyakorlatával), az ártatlanul elítéltek büntetőügyének felkarolását nemzeti (és személyes) ügyként, a rendszerváltó kormány - és nem az MSZMP - programjaként, a párt felett (esetenként ellenére) és az ártatlanul meghurcoltakat tömörítő, nemrégiben szerveződött társadalmi szervezetek széles körű támogatásával kívánta megvalósítani.40 Kulcsár úgy gondolta, hogy a múltat feltáró munka „csak az áldozatoknak még adható elégtételt és a jövőt formáló emlékezést szolgálhatja”.41 Meggyőződését magyarázhatja az is, hogy 1956. október 31-én tagja volt az LfB azon tanácsának, amelyik felmentette a vádak alól a korábban ártatlanul elítélt Király Béla vezérőrnagyot.42 Felelős kormánytagként az egyre nagyobb önállóságra szert 91
