Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Faludi Ádám: Melák nője
F A L U D I Á D Á M Mélák nője A NIBELÜNC-ÉNEKKAR KÍSÉRLETI ELŐADÁSÁBAN Szigfrid délutánonként a parkban iszogatott a régi szabadtéri színpaddal szembeni pádon. Egy vászonszatyorból vette elő a sörös dobozait, ráérősen kortyolgatott belőlük. Nagyjából három cigaretta per doboz sebességgel keringett a világűrben a többi szilárddal, folyékonnyal, és légneművel együtt a park piros paddeszkáján üldögélve, ha az időjárást kedvére valónak találta. A megviselt szatyor megszólalásig hasonlított arra az alacsonyan szálló felhőre, amelyiket átsodort a szél az ipartelepek gyárkéményei fölött, amitől aztán az a felhő elköszönt fehérségétől, kormányozha- tatlanná vált, összeesett, akár a sérült tüdő, és lezuhant egy belvízzel borított napraforgótáblába. A célnak azonban nyomorodottsága ellenére megfelelt, mérete és teherbírása semmi kívánni valót nem hagyott maga után. Két útjelző firkával tette egyedivé Szigfrid ezt az úgynevezett hesszián szatyrot, amelyiken valamelyik pénz- elverde lógója kéklett. Semmi nem igaz, mindent szabad. A másik oldalon, ugyancsak filctollal odakanyarítva az ismert utcai igazságok egyike feketéllett. A valóság olyan illúzió, amit a pia tartós megvonása idéz elő. Valószínűleg úgy gondolta, hogy ezzel védetté nyilvánítja mindkettejüket a Szigfrid és Szatyra Mikrokozmosz védjegy alatt, vagy csak unatkozott, nem tudni. Szigfridet kamaszkorom végnapjai óta ismertem, ifjú éveink legjavát együtt töltöttük. Azokhoz a napokhoz szükség is volt mindkettőnk részvételére, annyi minden történt bennük, beleértve az éjszakák legtöbbjét is, hogy ha rajta akartuk tartani kezünket a dolgok pulzusán, akkor meg kellett kétszerezni hatékonyságunkat. Aztán a történelem alkonyának közeledtével úgy gondoltam, hogy talán egy kamasz elvekre támaszkodó házasságkötéssel átmenetileg megállíthatom az éppen távozni készülő időt. Azt a korszakot próbáltam toldozgatni, amelyikben otthonosan is lehetett mozogni, és amelyikben otthonosan is mozogtunk, csak éppen véget ért. Gondoltam, védőhálóval megóvhatom legalább a lelkét az összezúzódástól és egyéb maradványait pedig a hulladékteleptől. Becserkésztük Hildát, akit feleségül is vettem Szigfrid önzetlen és hathatós közreműködésével. Hiába prüszkölt kezdetben még az együttlét gondolatától is az én Hildám, annál inkább akartam a dolgot. Szigfrid pedig remek stratéga volt, és a házasságkötő teremben már úgy nézett rám megzabolázhatatlannak tartott választottam, mint egy istenre, aki épp megbocsát minden nemsokára bekövetkezőnek. Legyen az a nemsokára bekövetkező jó, legyen az rossz, vagy éppen semmilyen. Szép kis házasságkötés volt. A tanúk - a húgom és Szigfrid - késtek, a szülők is késtek, ott álltunk a műmárvánnyal fedett asztal előtt a Családi Intézetben és ta- nácstalankodtunk. Mögöttünk az üres széksorok végében középen ült közös cimboránk meglehetősen koros édesanyja, és a meghatottságtól vagy illendőségből pityergett egymagában, fejkendője sarkával itatgatva fel a könnyeit. Néha egészen hangosan sírt, mintha méreginjekciókat vizionálna egy texasi ítéletvégrehajtóban, ahol mindketten leszíjazva fekszünk leendő halottas ágyunkon, a házasság előtti szexuális életünk különös kegyetlenséggel történő lemészárlásáért elítélve. Még 75
