Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - M. Lezsák Gabriella: László Gyula életműve egy évforduló apropóján
séggel, miért tapadtak erre rá akkor az egyébként a politikai küzdelem útveszőibe belevesző barátaink? A kisebbség-érzésük alól jelentett szinte boldog felszabadulást előadásom, amelynek hátterében ott élt Zrínyi Miklós tanítása: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. Ebben láttam előadásom és életem értelmét.”4' Az előadás valódi jelentősége kettős: amellett, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben a témát szintetizáló jelleggel dolgozta fel és nyilvánosságot kapott, László Gyula ráirányíthatta a figyelmet a nemzeti szempontból fontos tudományszak mostoha körülményeire is. ,A helyzet ma és régebben is az Magyarországon, hogy míg a magyarsággal össze nem függő, vagy a magyarságot csak távolról érintő kultúrák tanulmányozására tízével nevelik a kitűnő régész szakembereket, s így az őskori vagy római kori kultúrák mellékkérdéseire is jól felkészült kutatók jutnak, addig a népvándorlás, a honfoglalás és magyar középkor emlékeinek feldolgozására nincs utánpótlás nevelés. Csak néhány őszinte hivatásérzettől és magyar felelősségtudattól áthatott kutató vállalta ez utóbbi munkát s ezeknek egymagukban kell elvégezni mindent. A tízezer számra felszínre került népvándorlás kori és honfoglalás kori emlékek jó része éppen ezért még feldolgozatlan, s a középkori magyar élet emlékeit meg nagyrészt még a föld takarja. E fájdalmas és szégyenteljes állapot óriási terhet ró a feladatukat vállaló magyar kutatókra, s így munkájuk - mindent maguknak kellvén végezni - csak lassan halad, bár világosan látják azokat a gyönyörű lehetőségeket, amelyeket a magyarságnak és a rokonnépeknek régészeti emlékei magukban rejtenek.”42 A KÖTET ISMERTETÉSE A szárszói konferencián elhangzott anyag kibővített változata egy évvel a találkozó után, az 1944. évi könyvnapra jelent meg a Püski Sándor által vezetett Magyar Élet Kiadónál. A könyv megírására a korszak két jelentős írója, Veres Péter és Sinka István biztatta László Gyulát, még a szárszói találkozón.43 László Gyula saját bevallása szerint 1944. január 15-én kezdte el írni a könyvet, és két hónap alatt, március 14-re befejezte, amit „hosszú előkészületek” és „jegyzetelés" előztek meg.44 Az 512 oldalas kötet 45 táblát, 56 rajzot, térképeket és gazdag jegyzetanyagot tartalmaz. A kiadványt széles rétegeknek, vagyis népkönyvnek szánták és valóban az lett, hiszen az egyetlen olyan régészeti kézikönyv, amely öt kiadást ért meg. A második - a nagy népszerűség miatt - még ugyanabban az évben napvilágot látott. A kötet Püski Sándor közreműködésével New York-ban is megjelent.45 László Gyula az addig kialakult nézeteit, kutatási eredményeit írta meg könyvében. A szintézis alapmű lett, amelyben többnyire minden későbbi nézetének a csírája már megtalálható és bár pályája során, finomított rajtuk, élete végéig kitartott mellettük. A kiadványban „egy régész fogalmazza könyvvé ásatási tapasztalatait, egybevetve azokat az írott forrásokra hivatkozó történettudomány érveivel."46 A könyvben az új eszme, a népiségtörténeti nézet az uralkodó, amely szerint „egy régésznek nemcsak fejedelmi sírokra és díszes aranyleletekre kell pályáznia, hanem a földbe temetett múlt minden nyomát értelmeznie kell.”47 A hatalmas anyag áttekintése során László Gyula több fontos kérdést csak érintőlegesen volt kénytelen tárgyalni, amire a bevezetőben is kitért. ,Aki ezt a munkát elolvassa, látni fogja, hogy a kutatás még nincsen befejezve, szinte azt mondhatnák, hogy sokkal több az, amit nem tudunk, mint amit sej62
