Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)

Hamutartót láttam az asztalon, szál cigarettát rántottam elő belső zsebemből, meg is gyújtottam, és csak utána kérdeztem, hogy szabad-e itt dohányozni. Bólintott, és abban a pillanatban indult bennem a mozdulat, hogy előveszem belső zsebemből az egész csomag cigarettát, és a hivatalnokot is megkínálom. Időben úgy döntöttem azonban, hogy nem a belső zsebemből veszem ki a bontott cigarettát, hanem előkaptam a zsákból egy bontatlan kartont, azt feltéptem, és kivettem egy paklit. Annak a sarkát is felszakítottam, hogy kihúzható legyen egy cigaretta. Azt ki is húztam, és az asztal mögött ülő ember felé nyújtottam, de mielőtt érte nyúlhatott volna, újabb ösztökélést kaptam remek ösztönömtől, és asztalára ejtettem az egész paklit, majd megtoltam kicsikét, hogy a keze közelébe csusszanjon.- Eszébe ne jusson azt hinni, hogy magát én itt korrumpálni akarom ezzel a cigarettával, meg azzal a rúd szalámival - figyelmeztettem a szemét keresve, de ő csak az asztalát, a papírját, vagy a nem tudom mijét nézte, énrám véletlenül sem pillantott. - Tegye csak el mind a két portékát - folytattam, és áldást osztón felemeltem a kezem. Azután a mutatóujjamat emeltem a levegőbe, és azt mondtam neki: - Figyeljen csak ide! Figyeljen rám, kérem, és válaszoljon a kérdésemre! Fizetnem kell valamit azért, mert az ideiglenes tartózkodási engedély űrlapját maga nekem kitölti, és ideadja? Válaszoljon erre, kérem!

Megemelte vörös arcát, de nem rám, hanem csak valahová mellém nézett, és olyasmit dörmögött, hogy ez a papírmunka felsőbbségek utasítására készül, és természetesen díjmentes. Dadogós szavai után rögtön újra lesúnyta a fejét.- Na, látja, ezt én is így gondoltam, éspedig már azelőtt, hogy magát a szalámival, meg a cigarettával megkínáltam. És ebben az esetben mért iparkodnék, hogy fizessek magának? Nem bolondnak kellene lennem ehhez?

Viselkedésem és szónoklatom alapján joggal gondolhatott volna pedig félkalapnak. Ezt a feltevést azonban jelentkezése pillanatában felülírta bennem az a következtetésem, ami szerint ez az ember nem lehet képes arra, hogy rólam ítélkezzék, pláne félnótásnak gondoljon. Kezdettől kialakult vele szemben az a láthatatlan szellemi fölényem, amit ő ösztönös ellenérzéssel vehet ugyan tudomásul, de maga előtt nem tagadhatja le, miközben fegyvertelen ellene.

Vele is úgy kezdtem játszani, bohóckodni, ahogyan Túli József barátommal és kollegámmal szoktam jókedvem óráiban, meg mindenki mással, akivel szemben szellemi fölényt éreztem. Az írói létezésről szóló halandzsám pláne olyan mélyütés lehetett a vasutas-rendőr gyomrára, amitől a korábbiaknál jobban is elfogyott a levegője.

Körbenézelődtem a kis szobában és megakadt a szemem egy falra szerelt telefonon s megkérdeztem, használhatom-e?

Arra kellene, mondtam neki, hogy egyik belgrádi ismerősömet felhívjam. Nem tudom a lakcímét, csak a telefonján szoktunk interurbán beszélgetni. Autója is van, és talán értem jönne, játszottam el a tűnődőt, de aztán legyintettem és kifejtettem, hogy nem is igazán akarok telefonálni, mert az nagy otrombaság lenne ebben a hajnali órában, pláne, ha biztos lehetek benne, hogy minden kényelmetlenséget vállalva rohannának ide, az állomásra, hogy hazavigyenek. Nem, semmiképpen sem tehetem ezt kedves belgrádi ismerőseimmel. Majd holnap felkeresem őket. Gond azonban, hogy hol szálljak meg, mielőtt velük összeölelkezünk?

53