Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)
Nagyon szerettük akkor. Ezt a csalékony valóságcsapdát idézve mondta nekem néhány héttel ezelőtt otthon - most, 1956-ban - valaki, hogy abban az időben Sztálin népszerűségével vetekedett a legendás partizánvezéré, legalábbis Magyarországon. Ennek - úgymond - hivatalos visszaigazolásáról is tárol az agyam valami egyénit. Amikor sorozásom alkalmával egyenesen a hadsereg központi újságjához vezényeltek, ott pedig a külpolitikai rovat élére állítottak, az volt a munka megkezdésének előfeltétele, hogy három hónapos gyakorlatra megyek a Szabad Nép című, központi pártlaphoz, annak is a külpolitikai rovatához. Ebben a betanuló minőségemben több alkalommal búvárkodhattam a hatalmas szerkesztőség hatalmas archívumában és ott bukkantam egy 1947-es vezércikkre, amit Kállai Gyula, az akkori magyar politikai vezetők egyike írt. Elsősorban a neve miatt akadt meg a szemem az íráson, mert Kállai Gyula évekig élt az én falumban, Püspökladányban, és közvetetten családi kapcsolatban is voltunk. Az általa jegyzett írás hemzseg a Titót magasztaló jelzőktől és kijelenti, hogy az egész haladó világ úgy tekint Jugoszláviára, mint a Szovjetunió után következő, legfejlettebb demokráciára. A megjelenés idején senki nem vitatta, hogy igazat írt a szerző. Talán csak Sztálin és néhány közvetlen munkatársa gondolhatta már abban a történelmi periódusban, hogy az első számú szövetségesnek tekintett marsall, túlságosan is önjáróvá kezd válni. Államszövetséget akar összeboronálni a Balkánon, amelyben magához köti Bulgáriát, Magyarországot, meg Romániát, Albániát, de erről a hatalmi mániás tervéről minimális előzetes tájékoztatást sem ad a Szovjetuniónak. Általában ellentmond az „uniformizálás” szovjet igényére. Hasonlóan elutasítja „a szovjet tábor” kialakítását sürgető törekvést. Le vele! Megindul a hajsza és az én külpolitikai rovatvezetésem idején, 1950-ben, már naponta friss híreknek kell napvilágot látniuk a magyar hadsereg központi lapjában arról, hogy Tito erkölcstelen magánéletet él, színes lakkal festeti a kezén, meg a lábán a körmöket, és általában az imperialisták láncos kutyája. És íme, ismét barátai lettünk egymásnak. Amikor én Bulgáriába indultam, a legmagasabb szintű magyar kormányküldöttség utazott Jugoszláviába, hogy tovább egyengesse a barátkozás útját. Ennek a jegyében lehetek én itt most biztonságban, zavartalanságban vonatozó magyar, a jugoszláv egek alatt. Meghajlok a gondolat sebességének tudományos bizonyítottsága előtt, éppen ezért állítom, hogy sokkal rövidebb idő alatt szaladt át mindez a fejemen, mint ameddig most leírtam. Azóta persze tudom, hogy bizonyos mértékű tévedés volt részemről az általánosító, az egész Jugoszláviát felértékelő örömujjongás, de mentségemül szolgálhat, hogy ahhoz az emberhez hasonlítottam, aki nem tudja, mit keres, ezért azt sem tudta, mi az, amit talált. Mindenesetre: addigi életemben szerzett ismereteimmel hasonlítva, igazán kellemesek voltak a határőrökről szerzett benyomásaim. A viselkedésükön átragyogó személyiségük egy addig ismeretlen világ fuvallatát hozta számomra. 45
