Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csikós Attila: A napon sütkérező hal (regényrészletek)
tett egy jegyzetlapot, és várt. Ebben az áldott türelmi állapotban jött Torday, és tréfálkozva elhadarta a fenti mondatot. De ennek szívből örült. Szóval nyugi, egy cipőben evezünk! Elegánsan leült, sálját finoman megigazította, majd megkérdezte, hogy jöhet-e még egy bor, mert ha igen, hozná is hamar. Jó, hogy látlak, mondta Andrej, miután Torday visszatért a borokkal. Én is, mondta ő. Tordayban nem volt semmi gőg, sem lenéző öntudat nem jellemezte, mégis, valahogy felülről tudta szemlélni a dolgokat. Nem ment bele. Nem érdekelte az irodalmi cinkosságok megnyugtatóan langyos lápvidéke, ahogy Réz is megvetett minden efféle próbálkozást. Egyszerűen nagyvonalú volt. Na, tényleg, mint egy trónörökös. Réz gyerekkori barátja volt, ami megint csak azt igazolta, hogy Réz, bár mindent megtesz annak érdekében, hogy olybá tűnjön, ő egy hideg, cinikus és professzionalista szamuráj, valójában túl jó lelkű ahhoz, hogy annak is mutassa magát. Vannak ilyen emberek. Nem engedhetik meg maguknak a látszat luxusát. Meg aztán. A jó, ha felmutatják, egyszerűen minőségét veszti. A jó, gondolta később Andrej, nem fogalom, hanem működés. A jó mozgásban van, s így néha harcban áll. De amikor ezt végiggondolja majd, már késő, és nem tudja meg nem történtté tenni, hogy nem fogadta meg, amit Réz tanácsolt neki, egyszerűen azért, mert önfejű volt, és, ellentétben Tordayval nyakig belement, valamint Réztől eltérő módon harc nélkül engedte át magát bárminek. Képtelen volt mérlegre tenni a dolgokat. Zengőt megfellebbezhetetlen embernek tartotta, és ha a valóság bármiben is eltért, amit róla vélt, akkor öntudatlanul magát igazította hozzá egy kicsit, hogy megmaradjon az előre elgondolt arány. Torday annyit sem mutatott, amennyit Rézből megismerhetett. Édes élet, cukor nélkül, nézett Tordayra, és megemelte a poharát. Torday keresztbe tette lábait, és előrehajolt. És kedves egészségedre, mondta, majd finoman Andrejéhoz koccintotta a poharát. Erről a kifejezésről Badacsony jutott Andrej eszébe, egy nyár Millával, két évvel ezelőtt, amikor még meggondolatlanul voltak szerelmesek, vagy mondjuk, nem nehezítette el a kapcsolatukat semmi rajtuk kívül álló esemény, amivel, bár nem belőlük fakadt, mégis nekik kell megküzdeni, egészen önfeledtek lehettek még, s akkor és ott mondták nekik mindig ezt: kedves egészségetekre, gyerekek! Elmosolyodott. A tiédre is, mondta, és félig kiitta a bort. Ellá- gyulásaiban sem tudott mértéket tartani soha. Milla, kérdezte Torday, miután kiélvezte a bor szépségeit. Jó ez a bor, mondta Andrej bólogatva. Milla meg kezd bekattanni, azt hiszem. Néha csak ül, egyedül a sötét szobában, a cigit is elfelejti meggyújtani, én nem értem, és nem is segít, hogy megérthessem, mi a baj, mondjuk, keveset vagyok vele, az igaz, megy a próba a színházban, ha nem jön velem, magára marad, és mire hazaérek, már teljesen kész van, teljesen. Fontos annyira az a színház, kérdezte Torday. Igen, válaszolta Andrej sietve, ha nem csinálnám, színház lenne az is, hogy vele vagyok. Egyem a logikád, mondta erre Torday. Talán az a baj, tudod, hogy nem mérlegelhetünk. Talán... Vagy az, hogy nem tudunk magunknak nemet mondani. Tordaynak igaza volt, de. Leszarom, kiáltotta nagyképűen Andrej, most leszarom. Idegesen felvihogott, és megveregette Torday vállát. Azért köszönöm, jól esik, hogy elmondhattam neked. Úgy érezte, valóban kimondott valamit, megfogalmazta, amire eddig nem talált szavakat. Azt, hogy kezdett gyanakodni. Igen, Milla mostanában más lett. O meg nem merte észrevenni. Látta, de úgy tett, 20
