Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai" felé

Aurel neje előszedett egy szalvétát a bárói koronával és Cioran élettársának, Simone Bouénak büszkén megmutatta, és aztán ez a liftben „tessék báró úr” szavakkal előre engedte az „urát”, akkor ez csak annyit mondott románul: „Menj az ördögbe!”17 Ez pedig az erdélyi románoknál súlyos kijelentés. (Al. Vaida Voevod szerint az ilyen mondás az erdélyiek kérlelhetetlenségét tükrözi, míg a Kárpátokon túli románoknál a női nemi szervek emlegetésében van valami bensőséges, és arra utal, hogy az illetőnek, akit olyasmibe küldenek, még érnie kell.18)

A családi légkör kifejezetten nemzeti volt. Apja, Emilian kisebb-nagyobb hely- történeti cikket írt és közölt. A lelkész különben is a román világ karizmatikus figurája volt. Andrei Muresanu 1848-i nemzeti dala: az Ébredj román! népvezére. Ebben a szent sereg élén ott állnak „a papok kereszttel az élen”. Aztán a polgárosodás úttörői. Apja a helyi hitelszövetkezet könyvelője volt és a kézműves egylet elnöke. Ő vezette be az elektromosságot a községbe.19 Az érem másik oldala, hogy a papok fiai nem egyszer fellázadtak a papi mesterség formalizmusa ellen. Lucian Blaga apja ezt már maga megtette, amikor a templomban David Strauss Krisztus istensége ellen írt könyvét olvasta. De míg Blaga még beiratkozott a teológiára, Emil Cioran az asztali imádságot is úgy kerülte, ahogy tudta. Pedig apja igazán híven szolgált. Esperes is lett. Megértő, bölcs ember lehetett. Némi lekicsinyléssel emlékezett az öreg Cioran arra, hogy apja „hívő volt, de nem fanatikus, ez volt az ő papi mestersége”.20 Apja viszont - állítólag - élete végén - az 1950-es évek megaláztatásainak teljében - elvesztette a hitét - és ez már megrázta a fiút.21 Anyja nem is volt hívő.22 A gyermek Cioran sokáig tartotta magát a formákhoz, de nyolcéves korában történt valami: apja hangosan olvasott fel anyjának, és a kisfiú meghallotta az olvasmányból azt, ahogy Raszputyin apja saját fiát azzal biztatja Moszkva meghódítására, hogy nincs mitől tartani, „mert Isten egy vén disznó”. Ez - emlékezik magának Cioran - „felszabadított”.23 Irodalmi formába stilizálva: „megrendülésem különös öröm követte, nem merném mondani, perverz”.24 De vajon nem utólagos perverzitás ez, életfilozófiáját legitimáló, bár biztosan belejátszott ennek kialakulásába. A gyermekek szívesen kultiválják a tagadás örömét. Cioran nehezen viselte az érzelmi kötődések terhét, ugyanakkor családszerető volt.

1992-ben így emlékezett Cioran: „Apám és anyám sokat szenvedtek. Már kiskoromban tudtam ezt, amikor megkezdődött az ima eltűntem, elrejtőztem a konyhában, vagy ahol tudtam. Apám észre is vette, hogy kerülöm az ilyen alkalmakat. De látván szüleim szenvedéseit, azt kérdeztem magamtól, mire jó a hit, ha az ember örökké csak áldozat. Szüleim soha nem láttak vidámnak. Mennyit szenvedett apám és mi mindenen ment keresztül [...] testvéremet hét évre bezárták, üldöztek, a sors nem nagyon kímélt.”25 Apját az első világháború alatt Sopronba internálták, anyját Kolozsvárra. Közben, még 1916-ban - a német csapatok elől - anyja a három gyermekkel egy időre még Romániában keresett menedéket,26 de erről Emil Cioran nem beszélt. Aurel viszont elmondta, őt egy tiszt vitte magával, és úgy elkeveredtek, hogy csak három nap múlva sikerült anyjának megtalálnia őt. 1918-ban jöttek haza, és akkor internálták a szülőket. „Ezek az események, amelyek traumatizálták gyermekkorunkat, magyarázzák Emilnek a katonai szolgálattól való irtózását.”27 De ezt a csapást némileg szépítette és feledtette az idő. Sőt, Cioran egyszer éppen azt tartotta élete „az eszményi időszakának”, amikor szülei távolra kerültek, és a nagymama vigyázott rájuk; azt tehettek, amit akartak.28 Apja egyébként nem gyűlölte a

6