Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Kukorelli István: Az 1989. november 26-i négyigenes népszavazás 1989-ből és a mából nézve

A győzelem okai közül kettőt mindenképpen ki kell emelni. Az egyik a kezdettől fogva nemcsak politikailag, morálisan, hanem jogilag is elfogadhatatlan árukapcsolás, amely okos kortesfogásként a szavazás napján láthatóan szállította a voksokat. A három majdnem ioo%-os igen a hátán hozta a negyediket és ez várható volt. A jogállamra annyira érzékeny politikai erők gondolkodói politikai szándékaiknak rendelik alá a jogot, végig jellemzője ez a mentalitás nyilatkozataiknak, állásfoglalásaiknak.

A győzelem másik oka a következetes antikommunizmus, amely a rendszerváltás idején nagy társadalmi támogatásra számíthat, „megjátszható” lap. Várhatóan ez a történelemből jól ismert múlt elleni tiltakozó szavazás lesz a jellemzője a parlamenti választásoknak is.

Nem kívánok védőügyvédje lenni egy olyan eszmerendszernek, aminek soha nem voltam híve, ám általában borzadok a téveszméktől, a „máglyára velük” lincs- hangulattól. Ezt érezték itt sokan nem csak kommunisták - az agitáció során, például akkor, amikor a megfizetett aluljárói rikkancsok „le piszkos kommunistázták” azokat a járókelőket, akik nem vették át a röplapokat. Láttam (láttuk) azokat a plakátokat, amelyen a szöveg a következő: „aki nemmel szavaz, az a kommunistákra szavaz.” Láttam (láttuk) pl. az MSZP vagy MDF plakátjain az új kommunisták feliratokat. És ennek ellenkezőjét a „ZSDSZ” feliratot is. Személyesen is kaptam olyan, természetesen névtelen levelet, amelyben „lemocskoskommunistáztak” a Magyar Nemzetben írt Kell-e nekünk népszavazás c. cikkemért.

A dolog ott kezd valahol elfajulni és a társadalmat megtévesztő téveszmévé változni, amikor tudatosan felszított antikommunizmussal beárnyékolnak, megvádolnak más, józanabb, toleránsabb politikai erőket, személyeket, így lett „vesztes” az egész népi-nemzeti centrum.

Mindez ott válik társadalmilag veszélyessé, hogy újra félnek az emberek és nemcsak azok, akiknek tényleg van félnivalójuk. Fél a vidék az őt leszavazó harsány fővárostól, félhet minden az egypártrendszerben született legalább nagykorú állampolgár a saját múltjától, fél a közhatalom szolgálja az igazolási eljárástól, és nem folytatom. Látni kell, nincs nagy örömünnep az országban a népszavazás után, bár az is kétségtelen ez volt az első szabad akaratnyilvánítás négy évtized után.

Nagy tanulsága a népszavazásnak: egyetlen eszmerendszer sem törekedhet kizárólagosságra, más eszmék megsemmisítésére. Ha az ilyen nagyjelentőségű közjogi eseményeken nem férnek meg egymással a liberális polgári, a népi nemzeti, a keresztény vagy baloldali értékek, eszmék és az azokat kihordó társadalmi erők, nem lesz egyensúlyos a demokrácia. A kizárólagosság mellett jellemezte a kezdeményezőket az elhivatottság már-már bolsevik típusú magatartása is. Számomra ténykérdés; az egymást felerősítő politikai irányzatok (akár kívül, akár belül) találkoztak a demokrácia és a jogállam mai eredményeiben - így a népszavazásra vitt kérdésekben is - és azokat nem sajátíthatja ki a magának egyetlen szervezet sem.

S még valami, amit nehezen lehet megérteni november 26-ában is; ez a gyorsan változó bel- és külpolitikai helyzethez képest késleltető stratégia, s ez nem csak most jött elő. Valószínű, hogy ez az illegalitás és az üldöztetés félelem-alapú élményéből fakad, amely ma is ellenséget vélt felfedezni minden közhatalmi-bokor mögött. Ezt a késleltető stratégiát vallották be a győztesek azzal, hogy az igazi népszavazási kérdés nem a köztársaságielnök-választás kétféle módja volt, hanem annak ideje, ké80