Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Heimler Jenő: A köd éjszakája (részlet)

H E I M L E R JENŐ

A köd éjszakája

MÁSODIK FEJEZET (RÉSZLET)

Ahogy visszaemlékeztem a rémálomba illő háromnapos utazásra, mely áthidalta a két világ közt tátongó űrt, a múlt borzalma újult erővel zúdult rám, mint amikor egy hirtelen ütés feltépi a lassan gyógyuló sebet. Európai emberként, európai ruhában szálltam fel a vonatra, s a másik végen kábult auschwitzi lényként szálltam le.

Nyomasztó volt a levegő. Az emberek egymás hegyén-hátán feküdtek, mint szardíniák a konzervdobozban. Az első néhány órában nem éreztük az olvasztó hőséget, de a virradat után, amikor a nap már a vagon falára tűzött, az izzadtság nagy csep- pekben folyt le homlokomon.- Most mi lesz, Jancsi?

Éva vékony kis arcára pillantottam. Csak kék szemében látszott élet.- Nem tudom, édesem. Nem tudom. Nem tudom mi lesz. Ha ez még csak a kezdet, milyen lesz majd a folytatás?

Körülnéztem a lezárt marhavagonba zsúfolt nyolcvanhárom emberen. Mellettünk egy fiatal nő szoptatta csecsemőjét, de úgy tűnt, elapadt melléből a tej. Az apró teremtés sírt.- Min gondolkodsz, drágám - szegezte rám nagy szemeit Éva.- Az életen, ahogy egykor hittem az emberségben. Na, most megkaptam a választ rá, hogy érdemes volt-e benne hinni.

A vonat továbbra is magyar földön robogott emberi rakományával. Bármely pillanatban felborulással fenyegető ládákon ülve fejemet a vagon oldalához támasztottam és becsuktam a szemem. Éva mellém kuporodott. Fülemben a mellettem ülők fáradt légzését hallottam. Hihetetlen káosz uralkodott a vagonban. Hét órája már, hogy a vonat elindult az állomásról; idáig megállás nélkül. Még nem kaptunk vizet. Arcomat az ablak vasrácsához nyomtam, és mély lélegzetet vettem, s ettől a

Heimler Jenő (1922-1990) igazi „szelleme” még nem érkezett vissza szülővárosába, Szombathelyre, bár 2012-től már emléktábla áll egykori, Király utcai szülőházán. Életútjáról, szerepéről, jelentőségéről mégis keveset tudnak a helybeliek. 2004-ben a Magyar-Zsidó Baráti Társaság vezetőjének, Balázs Editnek a meghívására özvegye, Miriam Bracha Heimler Szombathelyre látogatott egy emlékkonferenciára, és akkor a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteményének ajándékozta férje angolszász világban megjelent műveinek egy részét.

Az ifjan, még Magyarországon két verseskötetet is megjelentetett (1939, 1943) Heimler túlélve az 1944-45-ös munkatáborokat, visszatért szülővárosába. Saját akaratából aztán Budapestre költözött, ahol újságíróként a szociáldemokrata párt lapjánál, a Népszavánál dolgozott, miközben a budapesti egyetemen szociológiát hallgatott. A sok biztató jövőt nem ígérő országból 1947-ben távozott, Londonban a BBC-hez került, és nem tért vissza Magyarországra. Ekkor kezdett hozzá (1947) életrajzi elemekre épülő soáregényéhez a Köd éjszakájához. A sok szombathelyi személyt és pillanatot felidéző mű a valóság és a fikció ízléses vegyülete. A művet dr. Andre Ungar rabbi fordította le angolra és 1959-ben jelent meg. Akkor, amikor még épp hogy csak ébredezett a történettudomány és az irodalom érdeklődése a másfél évtizeddel korábbi események alaposabb ismerete iránt. A személyes archívumát áttekintő Goldmann Márta kutatásából tudjuk, hogy szerette volna, ha művéből film készül, de nem volt elégedett a forgatókönyvekkel, így e vállalkozás zátonyra futott. A tizennyolc fejezetből álló műből most azt választottuk, amikor a szombathelyi magyar fiatal férj átalakul auschwitzi fogollyá. (Katona Attila)

35