Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Pelle János: Debrecenből Auschwitzba

képtelenség. Ez semmi jót nem ígér. Én és a feleségem arra gondoltunk, hogy várjuk ki, amíg megfordul a szél, s addig te meglehetsz nálunk, a mi kis házunkban, van hely a számodra.” A könyvből kiderül, hogy egy Szlovákiából Debrecenbe menekült zsidó asszony, aki a szülőföldjén szerzett tapasztalatokból okulva nem vonult be a gettóba, sikerrel elrejtőzött a város környékén, és két kis gyermekével túlélte a ho- lokausztot. A tizenhat éves Róth Miklós azonban visszautasította kollégája ajánlatát, tekintettel a hatóság rendeletéit követő idős szüleire, és fogyatékos húgára, akit nem akart a sorsára hagyni.

Az emlékirat érzékelteti, hogy a tragikus események azért következtek be, pontosabban a deportálások azért mentek végbe annyira „olajozottan”, mert a magyar társadalom, benne a magukat az utolsó pillanatig magyarnak tartó, és a politikai vezetésben bízó zsidók is, teljesen megzavarodtak, és így a végrehajtó apparátus az antiszemita kisebbség támogatásával végrehajthatta a nácik ördögi tervét. Róth Miklós elsősorban az antiszemitizmussal átitatott Horthy kormányzó 1944. márciusi, tragikusan hibás döntését, és a magyar politikai vezető réteg alkalmatlanságát tartja felelősnek a történtekért, nem pedig a cselekvésképtelen és bénult többségi társadalmat. A korabeli emberek, zsidók és nem zsidók túlnyomó többsége nem látott más perspektívát maga előtt, mint hogy „majd valahogy ezt a háborút is túléljük”. Ennél nem jutottak tovább még a nyugati szövetségesekkel szimpatizáló politikusok, Kállay Miklós miniszterelnök vagy Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter sem. A hazai „angolbarátok”, de a nyugati szövetségesek vezetői sem számoltak azzal, hogy Hitler az egyre reménytelenebbé váló győzelemnél is fontosabbnak tartja a zsidók kiirtását, és az utolsó „Blitzkrieg” célpontja Magyar- ország lesz. A keleti frontról átmenetileg elvont német megszálló erők az újonnan kinevezett Sztójay-kormány és az antiszemita többségű államapparátus közreműködésével végrehajtották a deportálást, kihasználva, hogy a magyar közvélemény megrémült a Kárpátokig előrenyomuló szovjet csapatok megjelenésétől.

A kötet rendkívüli erénye, hogy benne a szerző részletesen leírja, miként élte át Debrecen zsidósága a deportálásokat megelőző négy-öt évet, a politikai és társadalmi viszonyok alakulását. Pontos leírást kapunk arról, hogy egy népes, magas fokon integrálódott zsidó család hogyan reagált a faji törvényekre, a munkaszolgálatra, illetve milyen képe volt a korabeli világról. Megismerjük viszonyát a tragikus években a nem-zsidó szomszédokkal, a helyi társadalommal. Megrendítő az a jelenet, amikor a gettóból kivezényelt zsidó brigádot a Nagyerdőbe irányítják, az amerikai repülőgépek által lebombázott krematórium romjainak eltakarításához, és a szerző mintegy „kóstolót” kap abból, ami nemsokára vár rájuk. Róth Miklós kálváriájának állomásai 1944 júliusától a felszabadulásig, Auschwitztól Dachauig is rendkívül érdekesek, de már csak áttételesen magyar vonatkozásúak. Viszont a kötet első 182 oldala, mely a Magyar ifjúságom címet viseli, fontos adalék a holokausztért viselt magyar felelősségről szóló, fel-fellángoló vitáinkhoz.

33