Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Domonkos László: A visszalövés módszertanához
DOMONKOS LÁSZLÓ A visszalövés módszertanához BESZÉLGETÉS HORVÁTH FERENCCEL SZOMBATHELYEN Hogy vissza kell lőni, régóta tudjuk. Vagy legalábbis tudnunk kéne. Tanulságokat nyújtó példázatok nélkül persze jóval nehezebb. A 81 esztendős szombathelyi Horváth Ferenc alighanem pontos és hiteles illusztrációját adja a képletnek: miképpen oldható fel a magyar közgondolkodásban (közéletben, külpolitikában, közbeszédben) lépten-nyomon fellelhető, gyötrelmesen-reménytelenül maradandó jelenség ellentmondás-retesze - a lefegyverző, defenzív alapállás. Az önbéklyózó, mindig és csakis védekező-magyarázgató-mentegetőző attitűd. A „hiszen mi nem, mi nem vagyunk olyanok, nem, dehogyis, dehogyis” jellegű többbnyire - logikus módon - tökéletesen hatástalan monológok (és cselekvések!) sora. Amely nem tudja és úgy tűnik, soha meg nem tanulja, hogy mindenkivel szemben a saját fegyvereit kell alkalmazni. Hogy hatékonyan védekezni csak offenzív módon lehet (lásd a „legjobb védekezés a támadás” című, megszívlelendő közhelyet). És hogy gyáva népnek tényleg nincs hazája.- 1933-ban születtem, Szombathelyen. Édesapám családja sárvári volt, édesanyának németlövőiek. Apai nagyapám az első világháborúban nem jött haza a frontról, a mai napig csak annyit tudunk, hogy sokezred magával állítólag Doberdónál maradt. Nemsokára meghalt nagyanyám is, apám öt-hatévesen ott maradt árva gyerekként. Rokonok nevelték, szabó szakmát tanult. Trianon után sorozni nem, csak toborozni lehetett a magyar hadseregbe, fogta magát, elment katonának. Jutásra került, annak az elvégzése után őrmesterként idekerült Szombathelyre, a Mária Terézia által alapított, híres n-es huszárlaktanyába. Édesanyám apja jómódú vízimolnár volt, két malommal, vagy 4-500 hold szántófölddel, erdővel, fateleppel. A lányát a kismartoni internátusba adta - mikor Nyugat-Magyarországot Burgenland néven Ausztriához csatolják, az addig kétnyelvű családot kinevezik osztráknak, a gimnázium elvégzése után anyám már négy nyelven beszél, de változatlanul magyarnak vallja magát. Pornóapátiban, a Pinka partján ismerkedik meg apámmal: lejöttek az itteni malomba fiákerrel, a magyar katonák meg éppen ott gyakorlatoztak... Azokban az időkben úgy volt, mint hál’istennek, most már újra: a határ nem számított, egyáltalán nem foglalkoztak vele. Összeházasodtak, kistafírozták anyámat rendesen, majd nyitottak nekik itt Szombathelyen egy ruhásüzletet. Szövet, méteráru, készruha. Létrehoztak vagy 40-60 embernek egy nagy varrodát is, Singer varrógépekkel, a legkorszerűbben felszerelve. Én második gyereknek születtem, a bátyám másfél éves akkor. Még van egy húgom is, két testvérem már meghalt, szóval öten voltunk. Nagyanyám kedvenc unokájaként többet voltam Németlövőn, mint Szombathelyen, akkor hoztak haza, mikor iskolába kerültem. Amikor Hitler bekebelezi Ausztriát, szinte semmit nem veszünk észre: német katonák érdemben csak hat év múlva, 71
