Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - H. hadabás Ildikó versei
hogy a kakasok felkukorékoltak az égre, a kerítések magányos csendjei kiélesedtek s tudtam, hogy soha nem lesz vége Semminek-Valaminek. Vágytam az időtlen kezdet egy jelére, hogy bizonyos legyek mégis, az ablakok keresztjét ragyogással kinyitó szeretet elégető tüzében. 3. Megfigyelted a falakon nyugvó éjszaka negatívját, a lámpatest óriásra megnőtt árnyait? az ősök fénykép-galériájának apró neszezését, ahogy odakoccannak a fal láthatatlan hajlásához? Valamennyi ablakban sorsok állnak, láthatod tolonganak a sok-sok vak szobában, és mikor már nem férnek el, kitódulnak a hold lopottá fénybe, és megrezzentik a hárs virágait. Baucis szelíd remegéssel szólongatja Philemont: jöjj Szerelmem, menjünk a mezőre, illatoznak már a mandragórák..., de az ajtókban a kulcsok már szorongva forgolódnak, s a vándorok hajnal közeliével kopogni fognak, a kétezer év óta változatlan időben.
