Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Mánta György: Fekete orgonák
kezni a szerelmemmel, akinek a combja is, az öle is érzéketlen, ráadásul nadrág is borítja. Ábrándozásomnak és szorongásomnak Szilvia vetett véget. Egy szellős, rózsaszín hálóingbe bújt, a hagyományos fekete nadrágot és harisnyát pedig szürkére cserélte.- Fújd el a gyertyát - szólított föl -, majd elutasítva a segítségemet, koromsötétben tornázta magát székéből az ágyba, egyenest a paplan alá, hálóing nélkül.- Már nem fázol? - kérdezte.- Nem. Jobbját megjártatta a csupasz testemen, nyakamtól egészen az ölem tövéig, mint egy tapasztalt szerető, valószínűleg még Miklós jóvoltából.- Tudod, hogy mikor kívántalak meg először?- Nem.- Amikor belecsókoltál a nyakamba. Több kérdést nem intézett hozzám, szája máris kereste az ajkamat. A hegytetőn meghatódva, szinte áhítattal értünk egymáshoz, itt, a jótékony sötétségben azonban szabadjára engedtük a vágyunkat. Nyitott szájjal csókolóztunk, egyre tüzesebben. Az ő nyelve épp akkora hévvel kalandozott a számban, mint az enyém az övében. Amikor jobbomat az egyik feszes mellére csúsztattam, a bimbója pillanatok alatt megkeményedett és fölágaskodott.- Igen... így... - rebegte Szilvia. - A másikat is... Ezekre a szavakra alább ereszkedtem, és a szájammal folytattam, amit az ujja- immal elkezdtem. A lány most már kapkodva szedte a levegőt.- Iszonyatosan kívánlak. Kezemet a háta alá fektettem, majd nekifogtam a gerincét simogatni, valameny- nyi csigolyáját sorra véve, a nyakszirtjétől kezdve egészen a feszesre húzott nadrágszíjig, miközben a nyelvem továbbra is a mellbimbóit dajkálta. Szilviát magába rántotta a szenvedély örvénye. Macskaügyességgel kicsúszott alólam, a hátamra fordított, a mellkasomat is, a hasamat is elhalmozta csókjaival, azután szájába vette az egyre duzzadtabbra merevedő, legérzékenyebb testrészemet, hogy azt kezdje ízlelgetni, kis híján a torkáig csúsztatva. Ebben a helyzetben nadrágszíjának a szegélye az arcomra feszült, de ezzel most nem törődtem, sokkal inkább arra fordítottam az egyre fogyatkozó önuralmamat, hogy idő előtt ne érkezzem a csúcsra, jóllehet erre vajmi kevés esélyem maradt. Szilvia újra fölém csúszott, a jobbjával átkarolt, baljával pedig azt a bizonyos testrészemet szorongatta, egyre hevesebben jártatva rajta az ujjait. Érezve a beteljesedés közeledtét, ismét a mellére hajoltam, s hol az egyiket, hol a másikat csókolgattam. Erre ő, a szenvedély hevületében, vonaglani kezdett a karomban, mialatt fokról fokra szaporábban mozgatta az ujjait. Amikor az önuralmam csődöt mondott, akkorát sikoltott, mintha ő is fölérkezett volna a csúcsra.- Imádlak - lihegte a fülembe.- Én is téged. Ennyivel azonban egyikünk sem elégedett meg. Rövid pihenő után mindent elölről kezdtünk, és kisebb-nagyobb megszakításokkal folytattunk, egészen a virradat beálltáig. 63
