Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Mánta György: Fekete orgonák
- Eltaláltad.- Azért találtam el, mert nekem is ez az egyik kedvencem.- És azt sejted, hogy én miért rajongok érte?- Nem.- Ezek a sorok valójában rólam szólnak. Mióta az a baleset ért, én is kockacsendbe kerültem, iszonyatosan egyedül maradtam, ez a nyomorult kocsi pedig olyan, mint a rabruha. Megindultan mértem végig, majd az arcát, átfogva a kezemmel, magam felé fordítottam.- Ebből a kockacsendből én foglak kiszabadítani.- Mivel?- Azzal, hogy szeretlek.- Ezek most az irgalmas szamaritánus szavai?- Nem. Ezeket én mondom.- Elszabadult a képzeleted.- Ha képzelődnék, nem ültettelek volna az ölembe. Szorosan magamhoz öleltem, fejét a vállamra hajtottam, és merészen belecsókoltam a nyakába. Éreztem, hogy minden porcikájában megremeg. A rekedtes kiáltás a konyha felől érkezett.- Szilvia! A lány nyomban kibontakozott az ölelésemből, kipirult arccal, bosszúsan.- Mi van?!- Kész az ebédetek.- Megyünk.- Ha nem igyekeztek, ki fog hűlni. Visszaültettem a székébe, s ahogy közeledtem vele az ajtóhoz, rám szólt.- Gyere elém. Amint a kocsi elé léptem, átkarolt és reszketve magához ölelt. Szilvia bekocsizott a konyhába.- Kész vagytok?- Még nem - válaszolta Erzsók. - A barátod már megtanult törölgetni, de hogy minek hol a helye, arról még fogalma sincs.- Sajnálom - pirultam el -, de ebben a konyhában egyelőre nem tudok eligazodni.- Nem érdekes - mondta Szilvia -, Erzsók majd helyükre rakja az edényeket. A villa előtti úton a bombák és aknák tölcséreit még csak félig-meddig tüntették el, a kerekes széket úgy kellett irányítanom, hogy hol buckákat, hol gödröket kerülgessek vele.- Tovább?- Igen - felelte a lány. - Majd szólok, ha megállhatsz. Az út bal felé eső oldalán a pályaudvar kerítését már összefoltozták, a sínpárok java részén azonban még dolgoztak, főként a váltók körül.- Megérkeztünk. A kerítés mellett húzódó gazos földcsíkra állítottam a széket. 57
