Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Szilárdi Béla: Lehel Endre, Mikó F. László, Schwarz Volker festőművészek kiállításának megnyitójára
próbaközeg. Civil szereplők, énekesek és - a finomság, törékenység jelképeként - apró nyuszik. Érthető a Wagner-mitológia? A hívőknek minden esetre. Különösen azoknak, akiknek módjuk és lehetőségük van egy bajor kisvárosban, a Bayreuthi Zöld Dombon fölépített görög mintájú szentélyt megtekinteni, ahol a Wagner-ope- rák megszólalnak. Festőnknek viszont ez a muzsika túlontúl fajsúlyos, nehéz zene. Ezzel éri el, hogy a képekből misztifikálás nélküli varázslat árad? De vissza a nyuszikhoz. A nyúl mitikus állat, méghozzá a Holddal hozza összefüggésbe számos ősi hiedelem. A termékenység, megújulás, újjászületés szimbólumaként került át a keresztény kultúrkörbe. Különleges állat. A buddhista legenda szerint mivel nem volt mit felajánljanak Indra istennőnek, a nyúl saját magát készítette el a szent tűzben, és jutalomképpen a Holdra helyezték. A nyúl ismeri a rejtőzködés művészetét. Tudja, hogyan kell hatékonyan menekülni, hogyan lehet a teljes nyugalomból a legnagyobb sebességre váltani és nagy ugrásokkal haladni. A képek láttán azt kérdezzük, milyen formában jelent meg a nyúl a művész érdeklődési körében? Az érdekelte, miért lett húsvéti szimbólum a nyúlból, ami nagy valószínűséggel összefügg termékenységével. Vagy inkább a megújulás inspirálta? A nyuszika, mint a wagneri zenei futamok, ugrások jelképe? Nézzünk körül, mert a kortárs Wagner lépett a terembe, aki - mint tudjuk - nem csupán a zenére koncentrált, hanem mindenművészet összhangját akarta megteremteni. A képek mögött az előadás elkezdődött. Wagner nem csodálkozik. A nyuszikat nézi, és tudja: mint minden szimbólum, úgy a megújulás képei is az emberre vetítve nyerik el igazi értelmüket. Hallgassuk a halk zenét. A természethez hasonlóan az embernek is meg kell újulnia. Nemcsak Wagner korában, a jelenkor embere is gyökértelen, mítosz nélküli lény. A könnyedség ellenére a művész létkérdésekre keresi a választ. A másik alkotót, Lehel Endrét mindig is a szabadság és a repülés, a mentőövnélküliség, a krízishelyzet érdekelte. Lehel Endre úgy véli, manapság a közérzetünk szükségállapotban van. Előbb a múltból idéz. A legenda szerint Ikarosz apjával együtt toliakból és viaszból készített szárnyakkal akart Knósszoszból elszökni, jobban mondva megpróbáltak a fogságból kirepülni. Sikerült is a levegőbe emelkedniük, de a magasban a Nap megolvasztotta a viaszt, a tollak leváltak, Ikarosz a tengerben lelte halálát. Ez a régi történet, és mi történik ma? Folyamatos lett a válság a világban. Nem véletlen, amikor ezzel a drámai életérzéssel mutatja nekünk a művész a repülni vágyó embert. A másik sorozatban is drámai szituációkat láthatunk A Szamuráj-képeken az előbbi kötetlenséget a kötöttség váltja fel. Bizonyos erkölcsi és viselkedési normákat a szamurájoknak tűzön-vízen át követniük kellett. A tökéletes szamuráj saját érzelmei felett is uralkodik, legyenek azok akár pozitívak akár negatívak. Különös kapcsolat fűzte a szamurájt a kardjához, lelke egy darabjának tekintette, ezért soha nem vált meg tőle. A szamurájok kardja nemcsak tárgy volt, hanem gazdájuk szellemi megszemélyesítője, nemcsak a védelem és a támadás eszköze, hanem az élet tisztességes befejezésének lehetősége. Az élet értéktelensége arra predesztinálja a szamurájt, hogy bizonyos esetekben, végső megoldásként az öngyilkosságot válassza. Ez a rituális önkivégzés - melyet a nyugati világban harakirinek neveznek. Azonban öncélúan egy szamuráj sem dobhatta el magától az életet, hiszen felelősséggel tartozott gazdája és mások biztonságáért. Különös világ volt az övék, mint ahogy a képek színvilága is az. Ötzi, az 5000 éves gleccsermúmia jut eszembe. Barnás-vörös, sárgás-fekete volt a jégember színe is, amikor megtalál35
