Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Molnár Miklós: Drekk úr házasodik
DREKK ÚR Elnyúltál, gaz vénasszony, mint a döglött légy. Most majd megtudom, ki az apjuk ezeknek a kölköknek. Lesz nemulass, lesz nyakleves. (Indul kifelé.) ANYUCI (Fölemeli a fejét.) Te vagy, te vagy, te vagy, te vagy. Beee-ee-ee! (Kiölti a nyelvét.) DREKK (Visszafordul, és jó nagyot húz Anyucira.) Pukkadj meg! ANYUCI (Hatalmas durranással, akár egy léggömb, szétpukkan. Sűrű fekete füst támad a helyén.) DREKK ÚR Na, ezt elvitte az ördög! A holtak háza a holdban tárul. A vizek ajtajához a legkisebb kéz sem érhet. (Kimegy, és visszajön Margarétával.) Most azt kellene mondanom neked: „Nesze... nesze... te utolsó...”, és közben el kéne, hogy verjelek, mint a kétfenekű dobot. De nem visz rá a lélek. Pénzen vettelek, mint valami igásbarmot. Megérdemeltem, hogy fölszarvazz. Öledben vad gyökerek viaskodnak, az ajkad elmosódott pirkadat, s nyoszolyád langyos rózsái alatt jajgatva várnak sorukra a holtak. MARGARÉTA Bocsáss meg! SZÍNIGAZGATÓ (Berohan a színfalak mögül.) Na, ebből elég! Hazugság, szemenszedett hazugság! A velejéig züllött, alávaló Drekk- től, aki pénzen vett magának feleséget, Margaréta soha nem kérhet bocsánatot. Inkább meg kellene, hogy fojtsa, vagy böllérkést kéne vágnia a rusnya potrohába, nem bocsánatot kérni tőle! Volt egyszer egy színdirektor, íratott egy színjátékot, megrendezte, eljátszatta - a szereplők átirkálták, gálád módon elrontották: bolond, aki meghallgatta. Láthatták most kicsik, nagyok, hogy a főbolond én vagyok... 32
