Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 8. szám - Csider Sándor: Levél Tábori Ottónak
mibe néz”. Nem akad gyógyírt hozó eszme, az eddigiek alkalmatlannak bizonyultak, kilátástalan az élet. Félő, hogy jóslataid valóra válnak. Talán éppen azért fogalmazod meg őket, hogy ne így történjen. Ébresztőnek szánod. Azon munkálkodsz, hogy az Égrengés soha ne következzen be: „Szétlobbannak az égi hegyek, összemosódnak a fellegek, / sárba bronzul a mező, / a nap arany temető”. Nem veszett el minden. Az arany temetőben megnemesedik létünk minden cselekedete. A Késdobálót, azt hiszem, nem sikerült megfejtenem. Ki lehet az, aki hűvös tudatossággal, szándékosan kioltja társa - a benne megbízó, életét az ő sikeréért kockára tevő munkatársa, földi társa - életét? Az is lehet, hogy nem gyilkosságról beszélsz, hanem egy másik élet tönkretételéről. Az emberek a késdobáló és az áldozat szerepébe egyaránt kerülhetnek. Nem járok jó úton. A Késdobáló valószínűleg a Földön túl található. Életről és halálról dönt, valamiféle rend szerint. Milyen szomorú, hogy a céltábla (az emberi környezet vagy talán a sors) „meg / sem / rezzen”, közönnyel viseltetik a gyilkosság iránt! Észre sem veszi, vagy talán behunyja a szemét. Nálad tartalom és forma mindvégig egységben van. Ebben a versben az egyszavas sorok jelzik a feszültséget, majd a villámgyors cselekvést. Tudod, hogy a „győztesek vétkesek”, látod a „csendbőrös” eget, hallod, hogy „ág- citerák zengik a zöldet”, figyeled, hogy „Gyertya-könnycsepp hullik a csöndre”. Csak te követed szemmel, hogy „gyerekálom hajnala száll”, rajtad kívül senki sem vette észre, hogy „csillagfogsort rak föl az ég”. Csodákat fedeztél föl: „szűz iszapba bújt a harcsa, / selymes víz a paplan rajta”; „vas hasú” traktorokat láttál. Érezted vagy talán tudtad is, hogy ARCOD ELMENŐBEN. Nem csupán a címadó verseddel búcsúzol tőlünk. A Karácsony című költeményben alázattal szólítod meg Isten fiát: „Jézusom, Jézusom, / a lábadat megmosom, / s kezeidbe leteszem / fényes, lobogó szívem.” Kedves Ottó! Csendesen éltél. Ezzel a köteteddel sem jártad be személyesen a fél országot. Nem kopogtattál művelődési házak, könyvtárak, iskolák ajtaján. Talán még bemutatót sem tartottál. Megalkottad. Elvégezted a csak általad elvégezhető, senki által meg nem ismételhető égi-földi munkát. Örökül hagytad kincseidet. Soha nem éreztem még ennyire az értő kultúraközvetítők hiányát, mint manapság. Az ő hivatásuk volna az alkotások és a befogadók közti termékeny kapcsolat elősegítése. Nem búcsúzom Tőled, hiszen köteted ott van és ott is marad az asztalomhoz, az ágyamhoz közel. Segítesz eligazodni e vészterhes világban. 2014. augusztus 13. 84
