Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 8. szám - Kovách Aladár: Megállt az óra (Schönbrunn regénye)
Az öltözőben. Két császárné áll szemközt egymással: fehér köpenyében a színésznő, Mária Terézia és fekete selyemben az igazi, Erzsébet. Ez a jelenet megvilágítja annak a különös háromszögnek rejtélyét, melyben a császár és e két asszony áll. Erzsébetből régi, rejtett féltékenység lobban ki e pillanatban. Ő fedezte fel a császár szemében Schrattot, portrét festetett róla a császár szobájába, a maga nyomasztó komor lényét akarta kissé levegősebbé tenni Schratt jelenlétével a császár mellett, - asszonyi hiúságát most mégis sérti Schrattnak ellenállhatatlan emberi sikere, a varázs, amellyel a császárt kezelni tudja. Ez a teteje, ami most történt: a legkonzervatívabb uralkodó dédanyjának smukkját, azt az ereklyét egy színésznő nyakára teszi és színpadra viszi. Erzsébet: Mi ez a smukk...? Schratt: A császár rendelkezése. Megnyugtatom felségedet a színpadi ékszer jobban megfelelne. Jobban csillog. De ez viszont hittel telít el engem, hogy igazi és hogy igaz, amit e szerepben mondok... Erzsébet: Mégis, miért nem hárította el, miért nem utasította vissza? Schratt: Miért ne éljen az ember egy estére? Erzsébet: S most játszik egy szerepet... egy szerepet... és lassan átalakul azzá... császárné korona nélkül... vagy papírkoronával... de esetleg az igazit is kihozhatják egy estére a trezorból... Schratt: (hallgat) Erzsébet: Az ilyet el kell hárítania... maga mégiscsak egy komédiás... Schratt: Kicsit mindnyájan azok vagyunk Felség. Erzsébet: Eine ganz raffinierte Kommödiantin. Schratt: (hangváltozás, finom) Igen, bocsásson meg felség, én valóban színésznő vagyok, s ez a beszélgetés most nagyon felzaklat. Nagyon nehéz premierem van... felséged ezt nem értheti... Erzsébet: (hangulata megfordul, bánja az inzultust, nem így gondolta, tele van kínnal és félelemmel.) Segítségét akarom kérni, értessük meg a császárral, hogy Rudolf szenved, segíteni kell, ha tudnák, hogy féltem... ne haragudjék... és látni akartam így magát az öltözőben, hogy tényleg a Gnädige Frau-e, annyira tele van a császárné mozdulataival... ó a színésznő császárnék olyan fenségeseket mondanak, nagy írók súgnak nekik... egy ilyen magányos, igazi császárnénak nem segít senki... (stb., elmegy). A folyosón kinn már nyugtalankodott a személyzet, belépni nem mertek, viszont az idő múlik s ez felvonásköz.
