Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben - Nagy Gáspárnál (II. rész)
És tovább... Ezredváltó, sűrű évek (2003): „A- K-nak és szeretteinek régi barátsággal küldöm ezen sűrű (tán kegyelmi évek?!) egybeterelgetett verseit”. És milyen kedves, hogy rossz helyre került a záró zárójel... Szavak a rengetegből (2004): „A. Kínák és kedves házanépének régi barátsággal, szeretettel küldöm a versek árnyékvi- lágából”. Szeretet és barátság és család... És végül a Közelebb az életemhez (2005). Az én olvasatomban: Közelebb a halálomhoz. „A. K-nak és övéinek barátsággal, szeretettel küldöm ezt a prózaibb bolyongás (?)-történetet”. A könyv legutolsó írása nekrológ: Vörös Lászlóé, a Tiszatáj kedves valahai főszerkesztőjéé. Egyike volt ő azoknak, akik valóban elmentek addig a határig, amíg lehetett, azután meg azon is túl a hetvenes és nyolcvanas években. Halála előtt nem sokkal adta ki elképesztő szöveggyűjteményét Szigorúan ellenőrzött mondatok cím alatt, ami nem volt más, mint amit lejegyzett az MSZMP KB ún. főszerkesztői értekezletein 1975 és 1986 között. A szoc. kult. pol. foglalata - a maga kisszerűségében, álszentségével, cinizmusával, kíméletlenségével - és konkrétságában... Gáspár idézi Vörös László hozzá írt ajánlását Adytól: „S ha késlekedik az okosság, / Nem poéta-fajták okozzák!” Erre rábiccentve nézzünk bele a korábbi kötetekbe is. Az igazi kéziratos kalandok tere itt tárul elénk. A költő nem elégedett meg a versek üzenetével, sőt túllépett azon az elő-előforduló gyakorlaton is, amely az akkurátusabb szerzőkre volt valaha jellemző, akik midőn a többedik, saját és kiadói korrektúra, majd az imprimatúra után a kész könyvet is betűről-betűre végigolvasták, és hogyha hibára akadtak, és mindig akadtak, azt tollal kijavították, legalább is a tiszteletpéldányokban. Nagy Gáspár a könyveit - és nem tudhatni hány példányban - afféle háttérüzeneteket közvetítő alkalomnak is tartotta. Ez inkább persze a korai köteteire vonatkozik, amikor azok - 1989 előtt - ugyancsak ki voltak szolgáltatva a fokozott és több fordulósán működő szerkesztői (kiadói, kiadói főigazgatói, MSZMP tud. és kult. osztályi stb.) figyelemnek, ami természetesen a nem létező cenzúrának felelt meg az alkotói szabadság és a „műhelyek önállósága” aczéli doktrínáinak megfelelően. Számos szerző számos kötetének nyomorúságos sorsáról, hányattatásáról értesült az akkori erősen pletykafogyasztó irodalmi közvélemény (lásd pl. Fodor András naplóját), majd emlékező feljegyzések alapján a közvetlen utókor; a betiltottakat most nem emlegetve, zömükben végül is megjelent könyvekről van szó, amelyek azonban soha nem úgy láttak napvilágot, ahogy azt szerzőjük akarta és képzelegte. Ez még Illyésre, Déryre, Weöresre is érvényes. Ezzel a gyakorlattal fordult szembe Nagy Gáspár, hogy protestáló civilként is felerősítse vállalt költői szerepét, azáltal tehát, hogy szépen bejegyezgette tollal a megfelelő oldalakra, amit plusz információként fontosnak vélt. Csak mutatóban ezek közül. A Kibiztosított beszéd - remek - című kötetének már az ajánlása is jelzés: „A. K-nak barátsággal küldöm ezt a könyvet; a helyzet kulcsa belül a könyvön és kívül a borítón.” És még odajegyezte a dátumot is a Magvető Könyvkiadó Budapest mellé: „87. IX. 23.” A borítón a név és cím rajzolata valóban kulcsot formáz. (A tipográfus - vélem több, mint negyedszázaddal utóbb - az a Horváth Péter lehetett, akivel később magam is szívélyes jó viszonyba kerültem, s akivel hévízi Csokonai Társasági alkalmakkor Zalánnal hármasban jó kis időket töltöttünk el ilyen-olyan éjszakai asztaloknál és alkalmakkor. Negyvenhat évesen halt meg, apja, Horváth Ádám mellett 72
