Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Fenyves Marcell: Nudliász

„csókolom”, így szólnak halkan, de ki tartja a húst épp, menten elejti; a táp puffanva a földre zuhan, míg ők ketten, ki mocsári lidércet lát, olyanok pont. Morzsika néni a fojtó, áporodott levegőjű zugban, ahol bútornak az ágy, csak az ingatag asztal, görbült testtel a bűzhödt ágyfélén heverészett. Disznófül-zuzalékot majszolt fekve a néni, és mivel öt foga ép, folyvást pergette a nyálát, közben alig-rágott, pépes kaja is ki-kicsurrant; tiszta mocsok, csupa rágcsálóürülék lepedője.

Bő, omegás pólót húzott, amin akkora lyuk volt, mint „Elefánt”, a zenész búrája az egykori képen.- Egy Fecskét, mamikám? - Felocsúdva a döbbenetéből Túr bán kezd kotorászni bagója után a zsebében,

hisz cigi mindig volt őnála a vész esetére;

Fecskét szipkázott a ’magasnoka is, ki lelécelt.

Míg kínálja - vigyorral a képén - ő a banyát, tán azt gondolja, pokolba a tabletták tömegével, lám a vajákos-nép minden tudománya kevés, hát bóbitakor ellen honi szőke dohány a megoldás.- Szar cigi ez, lássuk be: se íze, se illata; most én Kék Teve-hívőként, ím nyújtom a legfinomabbat.

Lári Afári se rest, neki több is volt dobozában,

ám mami rájuk sem hederít: kik ezek, mit akarnak, tömte az ujjaival szájába a nyers reszeléket.

Csügged a két vándor, lassan leeresztik a karjuk, és csak néznek a semmibe, messze az ablakokon túl, bár az üvegre a sok piszok úgy száradt, hogy a napfény is nehezen hatol ebbe az árnyékülte szobába.

Kis szünetet kén’ tartani? Már bólintanak erre, hogy ki a jobb, kiderül, ki bizony, lakomának utána; most, ami ritka: kezet ráznak; soha ekkora béke nem volt még, amióta csak ember időz a világon. Hoppsza, elő ama sonkával, mi elég regimentnek, adjon erőt ez a testnek, a szellemet is gyarapítva, kétfelé kell csak vágni: a kés meg az asztal adott, de jaj, hova lett, hova tűnt, amit ők felváltva cipeltek? Kezdi keresni a két jövevény a dobozka-szobában egyre dühösben a húst, feldöntik a bútorokat mind, még a sarokba; utána benéznek a szőnyeg alá is. Semmi. A föld nem nyelte magába: a több emelet közt csak hajszálrepedés, ami által a víz leszivárog; hát hova lett, hova tűnt, amit ők felváltva cipeltek? Mind ez idáig csak hallgatta a sok pufogást, mert Morzsika néni a tál zúzalékra figyelt; hanem ekkor károg a vén szárnyas, meg is állnak a bősz daliák most.

53