Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Molnár Miklós: Újabb rövidkék és hosszabbkák

szervekre, a légzési, az immun- és az idegrendszerre. Hozzájárultunk a sztratoszféra ózonrétegének pusztulásához. Közreműködtünk a föld energiakincsének elherdálásában, és bár észre sem vettük, hangyákat, csigákat, gyíkokat, siklókat, békákat, sündisznókat gázoltunk el, és megöltünk seregnyi kisebb-nagyobb bogarat. Kutyát, macskát, nyulat, rókát, őzet, szarvast, vaddisznót, embert ezúttal nem gázoltunk el, vagy csak nem vettük észre...

Három perc nem sok, és már át is értünk Doborjánba. Az utcanevek, a cégtáblák, az eligazító föliratok mind arról tanúskodtak, hogy a helység hódolni ugyan nem hódol Liszt emlékének és szellemének, viszont igyekszik a lehető legnagyobb hasznot húzni belőle, kivált a 2011-es emlékévben. Addig tekeregtünk, míg Raiding szélén rá nem bukkantunk a Lisztzentrumra. Távolról, sőt közelről is inkább gabonasilónak vagy terményraktárnak látszott, és olyannyira eltakarta Liszt szülőházát, hogy attól tartottunk, valahol másutt van. De aztán kiderült, hogy mégis ott rejtőzik. Aki akarta, három és fél euróért megnézhette a Liszt-központot meg a szülőházat. Beálltunk a kultúrsiló előtti terebélyes parkolóba. Égbe nyúló zászlóruda- kon lobogott a 2011-es esztendő burgenlandi Liszt-rendezvényeinek védjegye, amit már ideútban plakátokon is láttunk egynéhányszor: a fekete napszemüveges celeb- nek, sőt szupersztárnak álcázott Liszt képe, meg a fölirat: »Lisztomania 2011 Burgenland. Franz Liszt - das Genie aus Raiding. BORN TO BE A SUPERSTAR.« Magyarul: »Lisztmánia 2011. Burgenland. Liszt Ferenc, a raidingi géniusz. SZUPERSZTÁRNAK SZÜLETETT.« (Jó ismerősöm mesélte: Liszt bayreuthi sírján osztrák zászlót látott ilyen fölirattal: »Emlékezzünk Burgenland nagy szülöttjére!«)

Leforrázottan oldalogtunk el, a szülőházat is csak kívülről szemléltük meg. »Ejnye, sógor, kendtek ilyen mélyre süllyedtek?«, gondoltuk magunkban. Ez a Liszthez teljességgel méltatlan, fekete napszemüveges, mániás-depressziós szupersztá- ros, kommersz rongyrázás még a hatodosztály szintjét sem ütötte meg. Ez Kroatischer Minihof-i mezítlábas hetedosztály.

Nem először tapasztaltuk, hogy Ausztriában szőnyeg alá söprik a Burgenland néven ölükbe hullott tartomány történelmének 1920 előtti részét. Lám, fölfeslik a szövedék, kibukik alóla, hogy a sógorék mennyire nem tudnak mit kezdeni »Burgenland nagy szülöttjével«, a »raidingi géniusszal«. Mielőtt azonban mód nélkül fölháborodnánk azon a posztmodern multikulti hájfejűségen, amelynek Liszt Ferenc is áldozatul esett, idézzük Babits szavait: »Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? / Ki meri meglátni, ki meri idézni / az igazi arcát? / Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak / szűk folyosóin a szavak úgy lobognak, / mint az olcsó gyertyák.« Miről árulkodik a fekete napszemüveges »raidingi géniusz«? Sógor uraimék alighanem azért biggyesztették Liszt Ferencre a vakok fekete okuláréját, mert nincs ínyükre szembenézni a magyar örökséggel, no meg azért is, hogy »a mindig hű rokonnak«, »szív háborgatójának«, »bánat altatójának« ne kelljen látnia a burgenlandi kultúrvircsaft csököttségét, az osztrákok Trianonnal kapcsolatos tudatzavarát és emlékezetvesztését, a »Vergangenheitsbewältigung« - a történelmi múlt feldolgozásának - igencsak fogyatékos állapotát.

Szó, ami szó, Liszt valamelyest rá is szolgált, hogy szupersztárként idéződjék meg az emléke manapság. A kelleténél is jobban kiszolgálta korának ízlését. Feneketlenül imádta a rivaldafényt, imádott sütkérezni a hízelgésben, imádta, ha a kezét csókolgatják, becses ereklyeként őrizgetik a szivarcsutkáit, vagy térden állva könyö44