Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Riba András László: Adalékok és néhány megfontolás az előzetes egyeztető tárgyalások történetéhez
A „FEJTI-ELABORÁTUM" Kádár Jánost sok kritika érte azzal kapcsolatban, hogy ő mindig csak „válságjelenségekről” volt hajlandó beszélni, a válság tényét sohasem ismerte el. Tudta, hogy a rendszert egy legitimációs válság megdöntheti. A következőkben röviden ismertetem a mérvadó szakirodalom álláspontját az 1989. februári eseményekkel kapcsolatban, hogy aztán a tanulmány feltehesse, legfontosabb kérdését: „az Új Márciusi Front 1989. január 11-én kelt javaslata döntően hozzájárult az új helyzet tudatosításához. Egyértelművé tette, hogy az MSZMP-nek szembe kell néznie az egypártrendszerből a képviseleti demokráciába való átmenet problémájával.”50 Grósz Károly 1989. január 31-ére rendkívüli politikai bizottsági ülést hívott össze. Az ülésen történtek nem várt módon „fordulathoz vezettek a párt politikájában. A Pozsgay pellengérre állításának szándékával összerántott PB-ülés ugyanis arra is lehetőséget adott, hogy felszínre kerüljenek a párt általános helyzetével kapcsolatos problémák [vagyis a többpártrendszer kapcsán], A PB-ülés legfontosabb, a további fejleményeket is döntő módon befolyásoló mozzanata Nyers Rezső felszólalása és javaslata volt. [Ripp Zoltán jelzi, hogy erre a fordulópontra elsőként Kalmár Melinda hívta fel a figyelmet]51 »Túlmentek az események rajtunk«- jelentette ki sokadszor. - »Én nem látok más lehetőséget, mint hogy vállaljuk a többpártrendszert.«” Grósz javasolta, hogy a PB ajánlja fel lemondását a KB-n. „Az elkerülhetetlen fordulat előjele volt e gondolat felvetése. (...) Egy héttel később, február y-én a Politikai Bizottság következő ülésén aztán mégis olyan döntés született [kiemelés tőlem - R.A.L.: véleményem szerint helytállóbb, hogy a Pozsgay-bejelentés miatt aztán mégsem mondott le a PB], hogy a többpártrendszer elfogadásának javaslatával állnak a soron lévő Központi Bizottság elé. A fordulatban a fő szerepet az egyre kilátástalanabb helyzet fölismerése játszotta.”52 „Az első nyilvánvaló fordulat az MSZMP politikájában egy párton belüli »incidens« nyomán következett be, amelyben Pozsgay Imre nyilvánosságra hozta [...] a »történelmi albizottság« állásfoglalást 1956-tal kapcsolatban5i” [Kalmár Melinda rávilágít, hogy nem az állásfoglalás tartalmával volt a baj, hanem azzal, hogy a „belső elemzések sohasem azért készültek, hogy eredeti formájukban nyilvánosságra kerüljenek. (...)... előbb mindig politikai átértékelésen mentek keresztül, hogy azután sohase derüljön ki, hogy a párt mit tud; csak az, hogy mit akar.”) Az események alakulásában54 mégsem ez [Pozsgay-ügy nincs] volt a meglepő, hanem az, [...] Nyers Rezső bejelentette, hogy felőle lehet többpártrendszer is. Az 1989. február y-i politikai bizottsági ülésen [...] már kész tényként, úgymond realitásként vették tudomásul, hogy a párt elfogadja a többpártrendszer elvi deklarálását.”55 A szakirodalom, a témát kutatók munkáiban tehát egy olyan beállítás körvonalazódik, miszerint az MSZMP lépéskényszerbe került az ÚMF fellépése miatt, a Pozsgay-bejelentés pedig kiváltotta a többpártrendszer elfogadását. Mindezek eredménye pedig, hogy az 1989. február 10-n-i KB kiküldte a Fejti-féle munkabizottságot a tárgyalások megkezdésére. De valóban elfogadható-e a fenti beállítás? A korábban említett 1989. január 2-i megbeszélésre Kulcsár Kálmán így emlékezik vissza: „kimondottan is egyetértettünk abban [Fejtivei], hogy nem a politikai intézményrendszert kell megváltoztatni, ahogyan eddig »hivatalosan« elhangzott, hanem ahogyan már jóval korábban is hangoztattam, a politikai rendszert. Világossá vált az 49
