Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 20.)
Miért hozták ezt ide? Honnan tudták, hogy szükség lehet rá, ha eredetileg itt tilos a dohányzás? Direkt nekem hozták? Tudták, hogy nekem a tilalom ellenére is szabad itt cigarettázni? Feltételezték, hogy mindenképpen rágyújtok? Abban az esetben pedig ajánlatos, hogy legyen kéznél hamutartó, mert lecsökkenti a tűzveszélyt, egyszersmind növeli személyes kényelmemet, komfortérzésemet, aminek lehetséges mértékű növelése éppen olyan fontos, vagy fontosabb, mint a tűzveszély csökkentése? S kik azok, akik mindezt végig zongorázták? Kinek a fejében születtek elsőként ezek a gondolatok? Nem lehet más a forrás, mint a tolmácsnő. Ki ismerhet itt engem? Csak neki juthatott eszébe, hogy felül kell írni a szobámban érvényes dohányzási tilalmat. Ezt valószínűleg, sőt, bizonyosan meg kellett vitatnia illetékes szállodai tisztségviselőkkel. S az is lehetséges, hogy nem volt könnyű a vita. Hiszen a tilalmak mindig nagy erők, olykor pedig erőszakok által vívnak ki maguknak tiszteletet, engedelmességet, s ekként érvényesülnek. Nagyobb és fenyegetőbb erőt kell a tilalmak ellenében felléptetni, ha ki akarjuk fordítani őket sarkaikból. Miben kulminálhatott az a nagyobb erő, amit a tolmácsnő érvényesített? Milyen érvei lehettek? Ha mondott is egyebet, érvelése centrumában mindenképpen személyem, jobban mondva: személyiségem önsúlya állhatott. Olyan valakiként kellett engem aposztrofálnia, akinek a kedvéért - ha csupán múlékony időre is, de - lehet, sőt, kötelező megváltoztatni törvényi előírásokat. Érvelésének ráadásul nem egyszerűen hatékonynak, hanem azonnal-hatónak kellett lennie. Talán látta lelki szemeivel, hogy a szobámba lépve rögtön rágyújtok, és nincs hamutartó a kezem ügyében, holott máris kellene. És akkor azt súgta a vezérigazgatónak, hogy inkognitóban utazó alkirály vagyok. És ez, vagy valami efféle hatott. Olyan hamis, félrevezető állítás kockázatát vállalta tehát, amiért nagy árat kellett volna fizetnie, ha lelepleződik. Amennyiben pedig ez a levezetés helyes, több jelentős dolog következik belőle. Elsőként az állapítható meg, hogy a tolmácsnő teljes erkölcsi és szellemi lényével szolgálatomban áll, pontosabban azok szolgálatában, akik az én szolgálatomra rendelték. Attitűdjének ez a krédója. Kínálkozik másodszor annak a jelenségnek a behatóbb vizsgálata, hogy ösztönösen, vagy tudatosan szánta-e cselekvésre magát, amikor felmerült benne, hogy hamutartót rendel a szobámba? Döntésének gyors volta mindenesetre arra utal: előre tudta, hogy mindenre tekintet nélkül rágyújtok, ha akarok. Ergo: nem az az ember vagyok, aki tekintettel van mások elvárásaira, valamint nem érdekelnek tetteim következményei. Csakhogy ez ellentmondana annak, amit én tudok önmagámról! Lehetséges, hogy rosszul ismerem önmagamat? Ha pedig valóban mindenre tekintet nélküli emberként viselkedtem, miért nem ütött eddig vissza ez a manner, amiként azt egy Túli Jóska féle, önfejűsködő alak esetében természetes következménynek tételezem? 26
