Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 20.)

Az ő kitartó, hosszas kilincselése, Dorogi tanító úr segítsége, meg az én jó tanulmányi eredményem együttesen tették lehetővé, hogy a református egyház tehetségmentő akciója keretében polgáriba mehessek Budapesten, a Rottenbiller utcai iskolába. Azért Pesten, mert akkor éppen ott kapott alkalmazást anyám egy úri háznál, és együtt lakhattunk a cselédszobában.

Szerettem akkor anyámmal együtt lenni. Cinkosság alakult ki közöttünk arra nézvést, hogy ki kell bírnunk legalább az első évet, „ha követ törnek a hátunkon, akkor is”. A természetes és kölcsönös szeretet összekötő kapcsa mellett a tudatosan is vállalt cél jegyében bizony kemény időt kellett kibírnunk, de sok örömet adott a felismerés, hogy bírjuk a terhet, és a remény, hogy bírni fogjuk a továbbiakban is.

Megértésemre hagyatkozva szóba hozta olykor anyám, hogy őneki gyógyszere a bor, és le is szalajtott időnként egy-egy üvegért. Ez volt az egyetlen, amit nem tettem szívesen.

Már a nagyszülői házban hallottam anyámnak erről a gyógyszeréről. „Nő létére? Egyéb se hiányzik! Mibe kerülhet az?”

Szép és fiatal anyámról átlendült a tekintetem a ma, 1956-ban Budapesten élő, megöregedett és megviselt anyámra, akinek ma is kéznél van régi gyógyszere.

Ma már nem ítélem el érte. Bizonyos szempontból nagyszerű embernek vélem anyámat és tudom, hogy a legnagyobb embereknek is lehetnek óriási hibáik, és azokkal együtt lehetséges, meg jogos méltányolni őket.

Észrevettem, hogy mindjárt leesik cigarettám hamuja. Kitéptem egy lapot a nemrég vásárolt zsebnoteszből, célszerűen összegyűrögettem és közepébe pöccintettem a hamut. A továbbiakban is oda hamuztam.

Elégedetten nyugtáztam találékonyságomat és visszaterelődtek gondolataim a bor után kutató második apámhoz.

1943 nyarán találkoztunk először. A Kiskunhalas környéki, Göböljárás nevű határrészben, hatszáz holdas földbirtokon volt akkor gazdatiszt. Előző évben házasodtak össze anyámmal, aki magasztalta új apámat a nekem írott levelekben, és hogy személyesen is megbizonyosodjak, magukhoz hívott két hétre nyaralni.

Azt is megírta, hogy „agrár” érettségije van. Hatalmas rang volt ez anyám öt elemijéhez képest. Akárha nemesi származásáról tájékoztatott volna, megilletődve súgta azt is: Óbecsén született.

Ezt a tényt maga újapukám is többször elmondta együttlétünk során. Ünnepélyessé formáltan, deklamálva.” Két esztendővel ezelőtt, huszonegy éves szerb megszállás után, 1941 áprilisában csatolták vissza szülővárosomat, a délvidéki Óbecsét az anyaországhoz!”.

Iskoláiban, otthoni, vagy idegen környezetében latin kifejezések, meg furcsa bölcselkedések ragadtak rá, amiket aztán sűrűn alkalmazott.

„Az ördögnek minden sikerül, ha gazság a neve”.

„Úgy úszik át a lúd a pocsolyán, hogy tiszta marad a tolla”.

„Tudni kell megvetni a minket lenézőket”.

Efféle lózungok hangoztatása mellett azt kiáltotta időnként, hogy: „Szervőzi- tás!”. Ezt követően mindenki hallgatott egy ideig, aki éppen a környezetében tartózkodott, azután semmi különös nem történt.

18