Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Weiss András: A kezdet II. rész

puskát, amit a velünk szemben lévő laktanya tetejére egy gépfegyverfészekben állítottak fel. Mire ezzel elkészültek, a gépek már rég elhúztak. Mi ezen kényszeredetten nevettünk. Később tudtam meg, hogy a szövetségesek és Magyarország között megállapodás volt, a magyarok nem lőnek, a szövetségesek nem bombáznak. A repülőkről tömegével leszórt staniolcsíkokat gyűjtöttük, tudtuk, hogy a légvédelmet zavarták vele.

1942-ben az akkor érettségizők közül többen önkéntesek lettek a magyar hadseregben. Emlékezem a Schlamadinger (Sólymos) pék fiára, hogy milyen jól festett az egyenruhájában. Még az évzáró ünnepségen énekelt, gyönyörű hangja volt, aztán valamikor kiment a frontra. Vissza már nem jött, hozták, mind a két lábát levitte egy akna.

Ki voltam 15 éves koromban, hogyan látom ma az akkori magamat? Célzottan és következetesen kíváncsi voltam. Szüleim könyvtára nyitva állt előttem, olvastam. 10 éves korom körül kezdődött a May Károly bűvölet. A May Károly könyveket a zsebpénzemből vásároltam, a vagy 25-30 kötetemre büszke voltam, úgy hogy a gettóba költözéskor, Friedsam Vilire bíztam őket, aki 1946-ban, hazatérésem után visz- szaadta őket. May Károly mellett nekem Verne Gyula volt a legfontosabb. Aztán Gárdonyi következett, főleg a Göre Gábor Biró úr kötetekkel, amiket Mostohaapámtól kaptam. Olvastam Zilahit, Cronint, Forestert, Harsányit és mit tudom én még miegymást, ami az akkori polgári „műveltséghez” tartozott, és ami a szülői könyvek között fellelhető volt. Elhalt édesapám könyvei között, ezek külön voltak, ott állt Manzoninak a „Jegyesek” című kétkötetes műve, ez volt az első könyv, amibe csak beleolvastam, de abbahagytam. Unalmasnak találtam. Aztán ott volt - ez az akkori „mély filozófiai” elvárásoknak megfelelő Lin Yutang is, akit már akkor sekélyesnek és filozófiátlannak éreztem. Filozófia, a „Bölcsesség szeretete”, ezt pedig okoskodásnak és szószátyárságnak tartottam. Szüleim barátja, Szende László és egyben az én Gyuri barátom apja azt tanácsolta szüleimnek, hogy May Károly helyett olvassak Báró Jósika Miklóst. Nem olvastam. Ezt a fajta műveltséget már akkor megvetettem, noha semmilyen másnak, persze ennek sem, a birtokában nem voltam.

Hihetetlenül érdekelt a csillagászat. Apám földmérő távcsövével (teleolid) vizsgáltam az eget. A kémia is érdekelt, kémiai kísérleti szekrényemmel fölég robbanószereket gyártottam. Akkoriban a kémia felé tendáltam. De a fizika sem hagyott hidegen. A pályaválasztási elképzeléseimben mindenesetre a természettudományok álltak az előtérben. Érdekes, hogy sem az apai pályafutást, mint építész, sem a mostohaapám után, orvos nem akartam lenni.

bben az életszakaszomban sem találkoztam direkt ellenem irányuló antiszemitizmussal, ennek ellenére, tartottam tőle. Én ugyan magamat nem tartottam zsidónak, de mostohaapám és számos ismerős, zsidó vallású volt. És én a zsidót vallásnak tudtam; én nem voltam zsidó vallású, tehát nem is „zsidó” és úgy éreztem, hogy ezt barátaim és iskolatársaim is hasonlóan látták. És visszaemlékezve úgy tudom, hogy a „békebeli” magyar antiszemitizmus tényleg ezt hasonlóan kezelte, nem volt rasszista. Egészen 1944. március 19-ig nem éreztem magamat izolálva, ugyanakkor, amikor a zsidó vallású Biró Péter osztálytársam kifejezetten magányos volt az osztályban. Hogy ez mennyire őtőle magától is függött, ma már nem tudom megállapítani, és megkérdezni tőle sem tudom, mert Auschwitzban meggyilkolták.

83