Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna: Juditból Malvina lesz

„Nagyságos Stettner Zsófi hív barátnémnak, Bakfiskorom jópajtásának, midőn férjhez ment.” - ajánlást írta a verses levél elé, felemlegetve a régi időket. „Gyermekségeinktől fogva azok voltunk, Ha egy nap nem láttuk egymást, majd megholtunk, Meg is maradott köztünk ez a jóság: Hű barátságban a szent állandóság. Míg csak az édes reménység táplál, hogy A gyermekkorban szőtt barátság el nem fogy, Az vigasztalja szívemet, hogy látom, Aki tőled megfoszt: jó barátom!” A jó barát nem volt más, mint Koltai Vidos János költő Urai-Újfaluból. Judit sietve el is postázta szívből jövő sorait. Elküldte egy lovassal a kis-celli postaállomásra. Azt észre sem vette, hogy téves címet írt a cuvertára. Sohasem tudta meg, hogy kedves sorai nem jutottak el barátnéja kezéig. A későbbiekben Stettner Zsófi és férje neve sem merült fel Judit munkáiban, életrajzi adataiban, csak már halála után, 1837-ben, egy birtok-átruházási okiraton, amely szerint visszaadják Dukai Takács Józsefnek és Dukai Takács Évának, illetve átengedik Takács Sámuelnek, azt a dukai birtok­részt, amelyet Takács Mihálytól 1802-ben apja, Stettner György megvett. (Soproni Levéltár: bárdosi Bárdossy Zoltán letétjéből 1934.) Nehezen telt el a gyászév a Takács-portán. Judit melankóliáját nem oldotta a nyár. Takács István felmérte lánya szemében, arca vonásaiban a búskomorság jeleit, és kétszer is kimenekítette Juditot a gyászruhából. Kismartonban: ,JK kastélyra szolgáló vízimalmoknál, ‘hol főurak, köznemesek, testőrtisztek, valamint hölgyeik, utánuk jó­módú polgárok e napon az ünneplő köznép utczai tánczában elvegyülni szoknak. Tettem ezt jómagam is.” - írta az eseményről Judit. Szilajon, lengő hajloknikkal, lebbenő, könnyű ruhában hajnalig táncolt a sokadalomban, nem félt attól, hogy felismerik. A tánc, az öröm mámorába került férfiak és nők között fel sem tűnt a tizenhét éves, fiatal lány. Majd Sümegen, egy nemes kisasszony eljegyzését követő estélyen görö­gös peplumban, hárfán kísérte előző éjjel írt dalkölteményét. Bámuló szemek ta­padtak rá, de észre sem vette, mert messze vitte a dal, a muzsika, az alkotás, az előadás eufóriája a bortól gőzös teremben, 1812 augusztusában. Magát görög vagy római ifjúnak képzelte, trubadúrnak vagy kobzosnak, akit tetszéssel hallgatnak, és nem ruhája átlátszó patyolata alatt kutakodik a férfinép szeme. Aztán a csillagos augusztusi ég alatt, apja könnyű kocsiján visszahajtottak, Dukára. így volt? Talán. A dolgos nyár tűnőben volt már, lassan helyébe cammogott a szeptember. Judit gon­dos háziasszonyként aszaltatta a szilvát, az almát, hatalmas üstökben főzték a lek­várt. Illata betöltötte az udvart, felszállt a magasba, és összetalálkozott a falu házainak szilvaillatával. Zöldséget vermeltek, káposztát savanyítottak. Judit perkál és karton ruháiban, fodros kötényeiben ott tüsténkedett az asszonynép között. Osztotta a parancsait a 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom