Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - A haditudósító - Beszélgetés dr. Kuntár Lajossal

leállítottak, hogy legyen időm a többire is. A munkásmozgalom történeténél tudtam, hogy az egyik vizsgáztató tanárnak a kiegyezés a fő témája. Akkoriban jelent meg egy nem történész tollából a kiegyezés új értelmezése. Én ezzel kezdtem. A lényeg az, hogy a két órát megtartották. Megkértek, hogy menjek ki és várjam meg a bizottság döntését. Kimentem. Az ott lévő hölgyek hozták a vizet. Mondtam, hogy köszönöm, de nem vagyok szomjas. „Hogyhogy? Aki innen kijön, annak első dolga vizet kérni.” „Én nem vagyok szomjas.” „Na akkor magának igen jól sikerült.” Mondtam, hogy én is úgy érzem. Tíz percnél tovább nem kellett várakozni, behívtak és kihirdették, hogy summa cum laude, tehát a legnagyobb dicsérettel egyetemi doktorrá avatnak fel. Én itthon nem is mondtam senkinek. Akkoriban még sok vezető állásban lévő ember nyolc elemit sem végzett. Bizony irigykedve fogadták, hogy én doktor lettem.

Azt el kell mondani, hogy közben, ’6o-ban, tehát az egyetemi tanulmányaim során a könyvtár igazgatói székében változás történt. Az addigi igazgatót leváltották (Tóth Józsefnek hívták), aki kezdettől fogva vezetője volt a helyi könyvtárnak. A forradalomban való részvétele miatt történt a leváltás. Főként a helyi rádióban tartott előadásai miatt le is tartóztatták. A pártkapcsolatai révén egy tanárember került a Megyei Könyvtár élére. Nevét nem mondom, mert nem érdemli meg, de egy jel- lemtelen, a szakmához nem értő, emberileg nagyon kifogásolható valaki volt. Olyan hangulatot teremtett a könyvtárban, amelyben már nem lehetett jókedvű munka. 1960-ban létrehozták a népművelődési tanácsadó beosztást megyénként. Szalay László, a későbbi főiskolai főigazgató volt akkor a Megyei Tanácson a népművelődési csoportvezető. Megkeresett, azt mondta: „Lajos! Ez az új főnököd állandóan áskálódik ellened. Én felajánlok egy sokkal jobb beosztást.” Kérdeztem, hogy mi az. Akkor mondta, hogy meg kell szervezni a népművelődési tanácsadást, s úgy gondolja, hogy erre én vagyok a legalkalmasabb. Mondtam, hogy Laci, értsd meg, én egyetemi tanulmányaim befejezése előtt vagyok a könyvtár szakon. „Nem baj az, tudod hasznosítani később is” - mondta. Olyan magas fizetést ajánlott, hogy elvállaltam. Közvetlenül a Megyei Tanácshoz tartoztam. Országos értekezletekre jártam rendszeresen, ahol én mindig felszólaltam, és ösztönöztem a minisztériumot, hogy indítsa be a népművelő képzést. Bíró Verának hívták a főosztályvezetőt. Egyik alkalommal azt mondja, hogy a minisztérium helyt ad a követelésnek, beindítja a népművelő-könyvtáros szakot, de nem tud új intézményt alapítani, hanem az ország öt tanítóképzője közül valamelyik keretében valósítják meg. Én hazajöttem. A szomszédomban lakott a Palkó István, a Képző igazgatója, akivel nagyon jó barátságban voltam. Elmentem hozzá, és mondtam, hogy Szombathelynek ezt meg kell szereznie. Palkó István a gyors határozatok embere volt, ő hozta a gyors intézkedésével a Tanítóképzőt is Szombathelyre. Azt mondta, Lajos, menjünk Pestre. Két nap múlva mentünk is az illetékes előadóhoz. Mikor mondtuk, hogy miért jövünk, összecsapta a kezét, hogy ezek a vasiak! Azt hitte, hogy rá kell majd verni valakire a feladatot, mi meg önként jövünk. Dr. Hadnagy László volt a miniszterhelyettes, aki Szombathelyről származott. Dr. Kiss Gyulával együtt annak idején az iskolán kívüli népművelési területen dolgozott. Bementünk hozzá, azt mondta, hogy ő teljes mellszélességgel támogat minket. Na, így indult el, amit később sokan maguknak akartak, akarják még ma is. Pedig ez a tény, hogy a szikrát én adtam, de kellett hozzá Palkó István gyors elhatározó képessége. Jött Szombathelyre a képzés az országban

5 A beszélgetés Kuntár Lajos Paragvári utcai házában készült (a Paragvári utca 52-ben lakott haláláig).

26