Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Géczi János: A hang
törli át a viasztól fényes tárgyakat, s ellenőrzi, hogy a látogatók részére elhelyezett forgószékek ülőlapja megmaradt-e ingatagnak. Ebédidőig nem történik semmi, senki se nézett be kártyát vettetni, angyali figyelem felől érdeklődni, de a nyugalma csak nem billen helyre. Léhának találja magát és feleslegesnek. Nincs ember, akinek szüksége volna rá. Kénytelen-kelletlen ugyan, de elkezd a teendőiről gondolkodni, majd, hogy nem jut semmire, a saját élete felől, amelynek folyamát némiképp befolyásolják az utcán folyó zavaros események. Teát főz magának, zöldet, elrág mellé fél doboz korpás kekszet, s étkezését befejezvén, letisztítja nyelvével a felső és az alsó fogsorát, és kényszeredetten magának tesz fel néhány kérdést. Mennyire elégedett az életével, ha az hatással van a mindennapi munkájára, még pontosabban arra, hogy miként is fogadja és látja el alkalmi vendégeit? Ezek a vendégek - többnyire a szomszédos háztömbök lakói, de semmiképp nem olyanok, akik a kerületen kívülről érkeznének - annyira el vannak foglalva a saját nyűgeikkel, szerelmi szerencsétlenségükkel, anyagi kilátástalanságukkal, az események súlyával, mindennapos tehetetlenkedésükkel, hogy nem érzékelik a jósnői tevékenykedés során felszínre bukkanó balfogásokat, szakmai hibákat. Mennyire akarja a jövőt - s vele természetesen a vele együtt járó jelent és a hozzáragasztott múltat? S végezetül: mennyire is volt és marad átjáróház az élete, s ha már igen, akkor nem lenne-e jobb kiürítenie? A megújulástól sosem félt, kaphatónak mutatkozik rá, de most azt érzi, ha kilépne budapesti sorsából, akkor elszalasztaná az alkalmat, hogy megtudja, ki is fog ebbe a sorsba, mint egy irodába, váratlanul betoppanni. Délután kettőkor tudja, nem ő fog jósolni hamarosan betérő ügyfelének, hanem az hozza magával, s éppen neki, a jóslást.- Hát nem ugyanolyan volt a jobb keze? És nem csak a tenyere, azokkal az átkozott arcusokkal, dudorokkal, mintázattal, hegekkel, sebekkel, de a hátfeje is. Meg a bütykök között, a szőrös ujjak dorsalisai!- Megnézted a balt?- Meg én! Szakadna rá az ég! A túlzottan ápolt fiatal ember némán adja át magát a jósnő mozdulatainak. A jósnő nem kíváncsiskodik, éppen elégnek mutatkozik számára a kezében nyugvó két fiútenyér ahhoz, hogy megtudja mindazt, ami egy emberről, mégoly zaklatott sorsa ellenére is, megtudható. Bosszúsan tekergeti fejét az asszony, harapós választ kapna a magát a sornak átadó fiatalember, ha megszólalna. De fel sem vetődik benne ennek a lehetősége, attól a pillanattól kezdve, hogy lefekteti az asztalkára a kezét, tudja, hogy aznapi kötelességét teljesíti, s ennél nagyobb feladatot most nem szükséges ellátnia.- Összességében az róla a benyomásom, túl azon, hogy ráncok nélküli lúzer, mélák. De lehet, pusztán banga. Akár az apja. Kiszámolja pénztárcájából az analízisért járó óradíjat, s lehelyezi az asztalra. Korábban ez volt az a pillanat, amitől elöntötte a megnyugvás. Most azonban nem érzi azt a békét és csöndet magában, amelyet megvásárolni akart volt, s amelyért tartósan igényeli a pszichológusi segítséget. A pszichológusa érzékeli a helyzetet, s előkap egy üveg Unicumot. Két pohárkával tölt, az egyiket maga hajtja le.- Képzeld, jelentkezett valaki, aki csoporttársad volt a Yale-en. De nem tudok most rájönni a nevére.- Azonos laborban dolgoztunk? Velem? 67
