Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Fábián László: Egyél érett gyümölcsöt!
szólás: hamisra és igazra, az Ember azonban csupán a hamisat, a csábosat, a hízelkedőt hallotta meg, fölfuvalkodottságában, oktalan büszkeségében engedte magába költözni a gonoszt, a parancsszegőt, a kíváncsiskodót, az asszonyi dőreséget, kinyúlt az istenség tulajdona után, önérzetesen vállalta a bűnt, hogy aztán abban a pillanatban, amikor megesett, maga alá gyűrje őt a rettegés, ám addig... nos, addig önteltség, zabolátlan merészség dagasztotta keblét... ... itt állok, másként nem tehetek - Luther legjobb mondata, voltaképpen a föltartott kéz gesztusa, megadás a sorsnak, jöjjön, aminek jönnie kell! az ember a geometriai formára egyszerűsödik: szétvetett két lába a talajjal háromszöget alkot, a föltartott kezek (igaz, akkor is, ha áldást osztanak) valami nyitott négyszögre utalnak, ezek a póz meghatározói, ám mintha láng lenne a kezekben (újfent a gyanú, hogy a magasságbeliekhez csak lopni jár), hiszen az ember (tenfiad) akaratlanul is tűzhordozó (tulenkantajat néven futott a huszadik század második évtizedében egy finn irodalmi mozgalom), lelkének lángját, szellemének tüzét, érzelmének izzó parazsát cipeli magával - legkivált azért, hogy másokéval egyesítse, táplálja... ... íme, az arcéi - jószerivel a múlt század húszas éveiből: a szolid vamp, akinek méla szépsége rejti az agresszív szándékot; bizony érett a gyümölcs, ám éretten is okozhat kellemetlen tüneteket, de kinek van kedve latolgatni? ősanyja, Éva sem latolgatott annak idején, a vágy modernül misztikus tárgya úgy tesz, mintha várakoznék, holott már javában támadásba lendült, az érzékeket támadja, ilyesfélékre azok a legfogékonyabbak, egyszerűnek, kiismerhetőnek mutatja magát, a világért sem titokzatosnak, élvetegnek, csábítónak mindössze módjával, hiszen pontosan tudja, erotikája megkerülhetetlen, a bíbor jelzések a vér szavát hirdetik, akár olymódon, hogy éppen ő követel majd véráldozatot - természete szerint... ...előnytelen szögből nézte az arcot; az arc számára előnytelenből; minden arcnak lehet olyan nézete, amely kevésbé szerencsés benyomással szolgál: véletlenül éppen ebbe akadt bele, amint az ágy fölött állva lepillantott a félkönyékre támaszkodóra, az álom hatalmából szabadulni próbálkozóra, az arc még püffedt volt, püffedtsége így, kissé hátulról és oldalról szinte eltakarta az egész orrot, a szájat, amik ennek az arcnak a harmóniáját meghatározták; talán nem annyira kiábrándítónak, mint inkább sajnálatosnak tetszett a fölfedezés: kíméletlenül fölhívta a figyelmet a rendetlen hajra, a kifestetlen szemre, és a vizsgálódónak Cecco Angiolieri gonoszkodó versét juttatta eszébe, amelyet ébredező kedveséről irt, íme, a terreur rationaliste... ...a férfi már nem „hallgatja az élet dorgálásait”, bölcsessége a fölhőkkel tovasodródott; lohol a „termés” után, megidézi szájában zamatát, noha tudja, számos íz tolul föl emlékezetében, számos ízt őrzött meg nyelve, egymással veszekednek sóvárgásában, frissességük hamvas külsejük mögé rejtőzött, abban azonban bizonyos, nem puszta ismétléseket kínálnak az újabb élmények, de beavatásokat szintúgy ismeretlenekbe: nem is csak ízekbe, de illatokba, de hőmérsékletekbe, de simaságokba, puhaságokba, bársonyos bőrök, altban, szopránban lüktető hangok veszedelmébe, ahonnét nincs menekvés, mivel 27
