Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Szigeti Jenő: Fáy Ferenc Éváiról

sorra jelennek meg azok a versei, amelyek a „Kövület” után születtek. Az első volt ezek közül az 1978. április 8-án elhunyt Rónay György emlékére írott „Kései vázlat nagyapámról” című verse volt.25 Ezt még vagy közel húsz vers követte, melyből néhány 1981 június 10-én bekövetkezett halála után látott napvilágot. Utolsó, Vigíliában megjelent verse a „Szabálytalan sirató” volt.26 A Fáy versek közlését Rónay László Fáyról írt tanulmánya zárta le.27 lgnotusz Pál ezt írta verseiről: „Fáy Ferenc húsz esztendő minden percére egy Pécelt varázsok Torontóba a versével, de ha soha nem mozdul ki Pécelről, akkor is a honvágy költője volna. Akkor is szénaszag és jambus volna a lélegzete, az ősz a kedves évszaka, rozsdabarnába forduló zöldes-sárga a káprázata, lágy és zengő borongás az életeleme. ”28

Fáy halála után alig néhány hónappal később, megjelentek összegyűjtött versei, melyhez Határ Győző írt bevezető tanulmányt. „F. F.” - és ami marad belőle” címen. A kötetet Fáy István (1918-2003) - a költő nemrég meghalt bátyja, maga is jeles irodalomtörténész, és felesége, Samu Margit, - rendezte sajtó alá.29 Márai Sándor Fáy Istvánhoz 1983 április 10-én kelt levelében a kötet kapcsán így írt Fáy Ferenc költészetéről: „az Összegyűjtött Versek a Nyugat után következő nemzedék lírájának egyik becses kötete, ott van a helye a polcon, ahol a magyar költészet maradandó értékeit őrzik. Fáy Ferenc ennek a nemzedéknek egyik kivételes tehetségű tagja volt, primus inter pares. Az olvasó számára megnyugvás, hogy az idő előtt eltávozott költő életművét sikerült méltó keretbe tenni”.50

Sajnos, az „Összegyűjtött Versek” nem minden Fáy Ferenc verset tartalmaznak. A legnagyobb hiány Fáy korai szerelmes verseinek ciklusa, az „Évák”, amit Márai véleménye szerint „okvetlenül ki kell adni egy későbbi kötetben, amely Fáy Ferenc életművének teljességét foglalja egybe. A hangja és biztonsága, az al- és felhangok tudatos hangszerelése, ez mind bizonyság, hogy a fiatal költő kivételes képességgel tudja hangszerelni a verseit”.5' Annyit tudunk, hogy az „Évák” ciklusból, melyet Márainak is elküldött Fáy István, ötven példány készült, amit szétküldözgetett a régi barátoknak. Lassan fogynak a régi barátok, Fáy István is itt hagyott bennünket, jó volna ezeket a verseket és Fáy István költészetét is megmenteni, még mielőtt elnyelné a nyugati magyarságot a mindent magába olvasztó nagy tégely.

Amíg rangos tanulmányok nem jelölik ki Fáy Ferenc helyét a magyar költészet sok érdekes és értékes kincset őrző mezőin, őrizze emlékét Márai Sándor naplójegyzete, melyet 1983 elején írt: „A költő a közelmúltban hunyt el Torontóban. Hatvan évet élt, emigráns volt. Jó néhány versében a második világháborút követő idő magyar költészetének teljes értékű energiája sugárzik. Azután van a versekben kamaszos keserűség, férfias szókimondás, feminin érzékenység. Nyelvi ereje a klasszikus magyar líra szófukar, szemérmes és minden mesterkéltségtől mentes példáit idézi. Vallásos és pogány, kóbor nomád és különösen ’magyar’ - nem magyaros, nem is vitézkötéses, nem a paranoid fellengzéssel megfogalmazott ’mélymagyar’ és ’hígmagyar’ -, úgy ’magyar’, ahogy nem lehet más egy ember, aki 8 évezred előtt több nekiindulással elbolyongott Lebediából, mert hajtotta a népvándorlás hullámverése. Egy napon megérkezett a Duna-Tisza közé, ott találkozott az avarokkal, akiket néha megölt, néha megölelt, ahogy ezt népek már szokták, amikor ismerkednek. Később sátrat vert, halászat és vadászat közben megtanult gabonát vetni, megtelepedett, és megélte a kereszténységet, a reneszánszot és a reformációt, a Felvilágosodást, az ipari forradalmat, a szocializmust, a fasizmust..., és egy napon arra ébredt, hogy Kanadában él, ahová elvándorolt a kommunisták elől, és verseket ír magyar nyelven, mert csak így tudja hitellel elmondani,

87