Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Kávássy János Előd: A vég kezdete - Amerikai prognózisok és politikai helyzetértékelés Kelet-Európa jövőjéről a rendszerváltás hajnalán
gióban; az emberi és polgári jogok további erősítése a kelet-európai országokban; újra megerősíteni ezen országok polgárainak nyugatbarát orientációját; csökkenteni gazdasági és politikai függésüket a Szovjetuniótól, s lehetővé tenni együttműködésüket Nyugat-Európa szabad nemzeteivel; aláásni a Varsói Szerződés katonai képességeit; bátorítani gazdaságuk szabadpiac orientált fejlődését, és a független szakszervezetek működését.4 A differenciálás megvalósításának eszközei két főbb csoportba sorolhatók: egyrészt gazdasági, másrészt kulturális és politikai instrumentumok jelennek meg - hol bilaterális, hol multilaterális szinten. Az NSDD 54- ben kifejtett sorrendjükben: most favoured nation (MFN) státusz; hitelpolitika; IMF tagság; adósság átütemezés; technológia transzfer és exportkorlátozások (főként a COCOM-on keresztül); kulturális és oktatási csereprogramok; tudományos együttműködés; magas szintű találkozók és egyeztetések; a nemzetközi szervezetekben való fellépés/állásfoglalás (főként a differenciálás negatív megvalósulásaként); a kelet-európai követségekre és konzulátusokra vonatkozó megszorítások és korlátozások. A kapcsolódó részben expressis verbis szerepel, hogy: „A jutalmat ki kell érdemelni. S ehhez hozzátartozik az is, hogy jutalmainkat úgy fogjuk kialakítani, hogy abból a Szovjetunió számára a legkevesebb haszon származzon.”5 Az NSDD 54-ből egyértelműen kiderül, hogy az amerikai tervezők 1982-ben legfeljebb Kelet-Európa hosszabb távú, fokról fokra történő, alapvetően békés átalakulásával számoltak. A direktívában nem szerepel sem bármely küszöbön álló, alapvető, vagy épp drámaian gyors, politikai/társadalmi változás, sem a kelet-európai ellenzéki csoportok működése és szerepe - még az e korszakban meghatározó, jelentős tömegeket megmozdítani képes lengyel Szolidaritásé sem. A Reagan adminisztráció tehát ekkor maximálisan is a keleti blokk lassú átalakulásával számolt, melyben kulcsszerepet szánt a mindenkor regnáló kommunista rezsimeknek, illetve azok önkéntes, vagy kényszerű átalakulásának. A regime change tehát ekkor a fennálló rendszerek megváltoztatását, azaz rendszerváltoztatást irányzott elő, s azt is csak hosszú (és bizonytalan) időbeni kifutással. A Reagan adminisztráció elévülhetetlen érdeme, hogy az elnök által már választási kampányában is konzekvensen képviselt peace through strength, azaz „erővel a békéhez” erőpolitikájának megvalósításában (NSDD 756) Washington a Kremlt, a szovjet rendszert kívánta büntetni, míg a szatellitek felé fenntartotta a jutalmak és büntetések rendszerét, ezzel ösztökélve Kelet-Európa államait nyitottabb, s egyben proaktívabb magatartásra. A térség politikai diverzitásának fenntartása nyilvánvalóan a homogenizáló, szovjet minta ellenében volt fontos; fenntartva azon nemzeti és etnikai önazonosságokat (és különbözőséget), melyek a térséget annak a szovje- tizálás előtti múltjához, Európához kötötték. A differenciálás politikája - mely a Balkán térségét nem érintette7 - elvben az összes kelet-európai szovjet szatellitre vonatkozott, ám célkitűzéseit tekintve leginkább három országra bírt valódi, illetve jelentős befolyással: Wojciech Jaruzelski lengyel, Nicolae Ceau§escu román, és Kádár János magyar rezsimére. Jaruzelski az 1981. decemberi katonai puccsal került hosszú időre meglehetősen kényelmetlen, hosszú távon tarthatatlan helyzetbe, elesve az MFN-státusztól, illetve az IMF-csat- lakozás lehetőségétől, míg Romániát Ceau§escu egyre arcátlanabb akciói és blöffjei sodorták hasonló irányba.8 Washington korábbi kelet-európai favoritjaival szemben Magyarország - ha alapvetően gazdasági kényszerektől hajtva is - egyre együttmű25
