Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Alexa Károly: Szövegvendégség - egy valahai fiókban (II. rész)

renc - Az erotika mint a magyarra fordítás problémája... És - végén csattan az ostor (vagy mi...) - Czigány Lóránt: A szexuális őserő mítosza - A kiforgatott Toldi.

Nézzük csak: Major-Zala svájci, András Sándor amerikai, Kemenes Géfin kanadai, Jolanta (jó ideje Kemenes Géfin felesége, s bár a hölgy is bírja a magyart, „szerelmük nyelve” - magánértesülés - a francia) holland, Czigány angol, a mellettük előadó Kabdebó Tamás írországi illetőségű. Szorosan hozzájuk kötődve ott látjuk Zalán Tibort és Jankovics Józsefet, mint a Szivárvány című chicagói lap honi szerkesztőit. Jankovics mintegy a tanácskozás „önreflexiójaként” ezen a címen tartott előadást: A nyugati magyar irodalom úttörő szerepe a tabuk rombolásában. És a politikai tabukéban éppen úgy, mint a nemiséggel kapcsolatos szóhasználat területén. Ide még egy adatot: Zalán ebben az évben, Géfin az előzőben kapott Csoko- nai-díjat.

És még egyet, magáról Zalánról. Major-Zala után ő volt a Csokonai Társaság elnöke, és több évtizedes (noha igencsak hullámzó, most éppen mélypont közeli) barátság fűzi Kemenes Géfinhez. S ha meg lehet nevezni egy valakit a mai magyar irodalomból, aki annak a szabad, de nem öncélú, természetes, de nem frivolan fesztelen szóhasználatnak a híve, mint Lajosunk és Lászlónk, az ő. Magán adalékként jegyzem meg, hogy Papírváros című regényét odaadta olvasni a mamájának, aki egy kedves vidéki néni. Csak ennyit mondott: „Fiam, ez nem emberi fogyasztásra való.”

Aki valamelyest ismeri ezt az emlegetett emigrációs irodalmi társaságot, az tudja, hogy zömmel 56-osok, odakint váltak kvalifikált értelmiségivé és íróvá, s megalapozott hírüket-nevüket a rendszerváltozás után idehaza is megkísérelték „konvertálni”, több-kevesebb sikerrel. Az a fesztelenség, ami egy vagy több idegen nyelv csaknem anyanyelvi szintű ismeretének velejárója, természetesen folyamatos konfliktusokat generált náluk az anyanyelvű alkotás során, aminek alkalmi vagy prog- ramos feloldásához még az is segítségükre volt, hogy nem kellett figyelembe venniük az itthoni pártállami kulturális piac követelményeit (és tiltásait), mi közük se volt a politika motiválta öncenzúrához, de - mivel fiatalon kerültek egy tágasabb, szabadabb, sokszínűbb, olykor frivolabb művészeti életbe - nem terhelte őket a magyar irodalom százados nyelvhasználati visszafogottsága, sőt prüdériája, szemérmessége és álszemérme sem. Jó pár más idevonható poétikai-retorikai kánonnal együtt. (Másféle irodalmi mozgalmakra emlékeztetve: hasonló a helyzet a neovant- gárddal is - a párizsi Magyar Műhelytől az újvidéki Új Symposionig.)

Két szerzőt mindenképpen ki kell emelnünk, ha azokra a törekvésekre gondolunk, amelyek az erotika magyar nyelvének a meg- vagy visszahódítását célozzák. Önmagában persze ez a szándék nem értékelési tényező, legfeljebb minősítő-ka- rakterizáló szempont. Hogy megnevezzük őket: Kemenes Géfin László alighanem sokkal érvényesebb, tágabb horizontú életművet mondhat magáénak, mint Major- Zala Lajos. Major-Zala a kedélyes társasági ember, amatőr, Géfin, az egyetemi tanár, a magányosság megvertje, olykor a dúvadságig. Előbbi otthonra lelt itthon sok év után, utóbbi számára a hazatérés reményteliből elviselhetetlen kalanddá vált. Major- Zalát legalább egy hol szűkebb, hol tágabb irodalmár kör befogadta, Géfint ez nem elégítette ki, újra eltűnt műveivel is, személyében is.

Major-Zala - sokan észlelhettük - afféle Lőwy Árpád-inkarnációként csapongóit Hévíz és Pensier között, magát „al-pinistának” címkézve - mivel életének legfontosabb tereptárgya a női nemiszerv, és legfontosabb szava annak közkeletű négy64