Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Prágai Tamás: Fészket rakni a szelekbe

saját énem mélyén gyökerező személyes, rejtett megszállottságomra vall. Hiába, a megfigyelő soha nem áll kívül a kísérleten. Mert azt, hogy mi is a mandioka, megelőzi egyprimér, soha fel nem tett kérdés: miért hisszük egyáltalán, hogy a kérdésnek bármiféle jelentősége van? És ha létezik is bármiféle jelentőség: kinek a szempontjából jelentős az adott kérdés? És ha jelentős is: miért gondoljuk, hogy létezik rá válasz?!

A legritkább esetben kérdezünk rá saját előfeltevéseinkre. Minden kutató sötét zsákban motoz, és ezt a zsákot Freud óta így nevezik: tudatalatti. Ha talál valamit, akkor az vagy karmol, vagy nyávog, vagy harap, de mindenképpen fölborzolja a szőrét.

Újabb példa a zsákbamacska jelenségre: Orbán Viktor és az egész FIDESZ-léghajó. Ki gondolta volna, hogy itt, nálunk egy provokatívan szélsőséges, liberális ifjúpártnak így íveljen a története? Ki gondolta, hogy egyetemi önképzőkör, sőt, „kocsmai tömörülés” politikai tényezővé válhat Magyarországon? Mégis, ma mindenki egyetért, hogy a hőzöngő egyetemista beszéde a köztemetőben a rendszerváltozás pillére lett.

De mit keresnek konzervatív oldalon? Meglátjuk majd, hogy a választások mit mutatnak. Nincs az a futurológus, aki fel lenne készülve a váratlanra.

Ha nem ismerjük sem a körülmények jelentőségét, sem a változások természetét, értelmezéseink nem bizonyulhatnak helytállónak. Ha számolok a váratlannal, a „tudatos állat” eszméje megdől.

Azokban a napokban, február és március fordulóján úgy éltünk, mint aki éppen útnak indul. Mint aki még nem csomagolt össze, de az útitáskát már kikészítette az ágyra, és a fejében már ott pörög a becsomagolandó ruhák, szemüvegek, igazolványok, pipereholmik és úti olvasmányok listája. Helén a nagy színjátékra készül: a szoba közepére húzza a fotelt, beleül, nem mozdul, de még nem szól, hogy a teát adjam neki kézhez. Az ablakon át szürke fények ömlenek a szobába. Leesett még egy kis kései hó, inkább havas eső, bár már nem vártuk. A szürkület hideg, friss. Inkább későn érek haza, sötétedéskor, hogy a főpróbához ne kelljen asszisztálnom. „Más hálát adna az istennek, ha gyereke lehetne. ” Én nem vagyok más. Engem elkényeztetett az isten, mert bőséges, és azt hiszem, szapora a spermám. Igaz, erre még nincs bizonyíték. Legfeljebb Helén, de egy példa nem példa. A várakozás lázában égünk.

Egészen rendkívüli, hogy Veller az utóbbi hetekben mennyire megváltozott. Túltáplált, formátlan politikusra kezd hasonlítani. Fekszik az előtérben, és néz. Feje a márványmintás járólapon hever, egészen rálapul a kőre. Letettem neki egy szőnyeget, hogy ne a hidegen feküdjön: nem szereti. Nem feküdt rá. Először azt gondoltam, hogy azért, mert a megszokott helye az ajtó mellett, a sarokban van: kísérletképpen a szőnyeget

46