Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Speidl Zoltán: "Kié lesz a tudatipar?" - A nyomtatott sajtó és a magyar rendszerváltozás 1989
az elektronikus sajtó. Ha nem így volna, mi magyarázná a rendszerváltozás hajnalán kezdődött, médiaháborúnak nevezett, leginkább a pártok és szellemi holdudvaruk, továbbá a mögöttük álló (elsősorban nem csak hazai) gazdasági érdekcsoportok által vezényelt küzdelmet? Egyébként miért lett volna a rendszerváltozás „nulladik” évének egyik emlékezetes mozzanata 198g. március 15-én, a Magyar Televízió Csengey Dénes általi, „kézrátétellel” történt, 80-100 ezer tüntető előtti szimbolikus lefoglalása? Csupán emlékeztetőül: a 12 pontból álló „Mit kíván a magyar nemzet?” című követelés-lista, melyet Cserhalmi György olvasott itt fel, 3. pontja így szólt: „Szólás-, sajtó-, lelkiismereti és oktatási szabadságot. Számolják föl a hírközlés állami monopóliumát. Oszlassák föl az Állami Egyházügyi Hivatalt.”24 (kiemelés: S. Z.) Okszerű kérdés tehát: Ha valóban nem oly’ nagy a sajtó szerepe, miért történik minden kormányváltáskor Magyarországon, hogy az új hatalom mindent megtesz médiabefolyásának növeléséért, a régi pedig a már birtokolt pozíciók lehetséges megőrzéséért? Az amerikai professzor 2000. októberi mondandóját - mondhatni megelőlegezve - cáfolta a nyolcvanas évek végén a Medvetánc című folyóirat, melyben ezek olvashatók: „Az államosított közélet kihalásra ítélte az érdekfelismerésre képes és politikai akaratnyilvánításra hajlandó közembert, a gazdaság totális államosítása száműzte a gazdaszellemet, a tulajdonosi viselkedést. A szélesebb társadalmi nyilvánosság a gazdaság hatékony működésének is nélkülözhetetlen feltétele. Az információtermelés olyan iparággá vált, amely alapvetően befolyásolja a gazdaság és a társadalom minden területének működését. Az információs ipar fejlődése az egyes társadalmak jövőjének egyik meghatározója." (kiemelés: S. Z.) Ugyancsak ebben a dolgozatban találhatók azon fajsúlyos megállapítások, amelyek igazolták a média szerepének rendkívüli fontosságát Magyarországon. Az írás megfogalmazza: a nyilvánosság „a demokratikusan választott hatalom működésének átláthatóságát jelenti... A nyilvánosság demokráciát, demokratikus társadalmi gyakorlatot feltételez.” Majd: „A tömegkommunikáció működése és a hatalom átláthatósága egymástól elválaszthatatlanok... A hatalom demokratikus ellenőrzésének információszükséglete megköveteli a politikai nyilvánosság sajátos szerkezetváltását, egy- központúságának felszámolását.” A későbbiekben megállapítja: a nyilvánosság „a demokratikusan választott hatalom működésének átláthatóságát jelenti... A nyilvánosság demokráciát, demokratikus társadalmi gyakorlatot feltételez.” (kiemelés: S. Z.) S végül: „A tömegkommunikáció működése és a hatalom átláthatósága egymástól elválaszthatatlanok... A hatalom demokratikus ellenőrzésének információ- szükséglete megköveteli a politikai nyilvánosság sajátos szerkezetváltását, egyközpontúságának felszámolását.”25 A liberális beállítottságú Bajomi-Lázár Péter szerint: „A »médiaháború« nem politológiai fogalom, hanem a publicisztikában használatos metafora." (kiemelés: S. Z.) A szerző szerint a kilencvenes évek elejének sajtója használta először annak a konfliktusnak a jelölésére, amely egyfelől az újságíró társadalom egy része, a baloldali és a liberális ellenzéki pártok (az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz) és Göncz Árpád köztársasági elnök, másfelől az újságíró-társadalom fennmaradó része, a kormánypártok (az MDF, az FKgP és a KDNP) és Antall József miniszterelnök között feszült. Megfontolandó Vass Csaba megfogalmazása is. Szerinte a „háború” elnevezés helyessége kérdéses, habár: „a média nem egyszerű közvetítő eszköz, hanem fegyver."16 186
