Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - B. Révész László: Változások sodrásában - Tárgyilagosságra törekvő visszaemlékezés a csodálatos '89-re

Az összes ünnepi műsor és egyebek mind háttérbe szorultak, az elkövetkező na­pokban is, mindenki a romániai fejleményeket figyelte izgatottan, egészen a diktá­tor házaspár kivégzéséig, a „kvázi” győzelemig. (Ezt a „kvázit” én teszem hozzá, a mai tudatommal.) Ezt az írást nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Nem lehet frappáns összefoglalót írni, tanulságokat levonni. Hiszen az események folyamatosan hullámzottak tovább, az 1990-es év elején átmenet jött a Magyar Televízió életében, amely az első szabad választásokig, tavaszig tartott. (És utána is újabb átmenetek jöttek.) És közben a „kertek alatt” elkezdtek szerveződni a későbbi plurális televíziózás első „osztagai”. A NAP TV 1989. augusztus 19-én sugározta első adását, utána hetente kétszer je­lentkezett Budapesten és környékén. Majd a közszolgálati televízió „beszállítója” lett reggeli műsorokkal. De ez már egy másik történet... 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom